Útvesztő- Newt

Az Első Feladat

Komótosan az ágyamhoz kullogtam, végigsimítottam a lepedőn, nagyot sóhajtottam majd lefeküdtem rá.A plafont bámultam hosszú óráknak tűnő percekig. Ben kiabálásai vízhangzottak a fejemben. -Neeeeee ,Kérlek neee, megváltozom- hallottam a vaskerekek csikorgását, a masszív falak vonszolását a földön, ahogy Ben beteg teste nekiütközik a botomnak. Megfeszítettem a kezemet, mintha még mindíg benne lenne. Ha kiengedtem volna, most nem lenne halott...Vagyis gondoltam, hogy már meghalt.

A fejem felé emeltem a kezeimet, koszosak voltak a porttól, a rúdtól, a mindennapi munkától. Megakartam mosni, megtisztítani a szennytől, vagy csak csupán a gondolattól, hogy miattam halt meg valaki. Felálltam a vaságyból és elindultam vízet keresni. Jobb ötletem nem volt, így az állatok felé indultam el. Az összes tehén, csirke, malac már az óljában volt és aludt, semmi és senki nem volt már ébren csak én. Az itatóhoz sétálltam és belemártottam a kezemet a hideg vízbe. Ledörgöltem róla a hetek óta rajta lévő piszkot, ami eddig valamilyen oknál fogva egyáltalán nem zavart. Az itató fölé hajoltam és az arcomat is belemártottam.
Ahogy kihúztam a fejemet megannyi vízcsepp hullott vissza. Ismerős volt ez a hang, a víz friss illata. Becsuktam a szemem, és egy vízcseppekkel teli ablakot láttam, majd eltűnt. Gyorsan mégegyszer belemártottam a fejemet a vízbe majd elfeküdtem a vájú mellett.
Megjelent ismét az ablak, egyre több részletet tudtam kivenni belőle. Az ablakon túl egy sivár táj volt néhol egy-két fával, bokorral. Az eget szürkés felhők borították és esett az eső. Mindig is szerettem azt a hangulatot, olyankor megtisztul a világ, elmosódik minden rossz. Ilyenkor ez ember tud egy kicsit magára figyelni és nem a hétköznapi gondokkal foglalkozni. Egy kéz megfogta a vállamat és megfordított.

-Te meg mit csinálsz Newt, gyere az ajtót már kinyitották- Tomy állt előttem mosolyogva. Megragadta a karomat és magával vonszolt a folyosóra. Követtük a többieket a fehér folyosókon keresztül, majd egy üvegajtós terembe érkeztünk. A 4 falból 2 teljesen üveg volt. Előttünk egy szőkehajú nő állt 2 másik férfivel, és mindenhonnan számítógépek vették őket körbe. Középkorú volt és unszinpatikus, ahogy minket nézett az méginkább. Undorottam tőle. Úgy nézett ránk mint.... Mint... Játékokra. Tőlük a balra lévő fal volt még szintén üvegből, amin keresztül velünk egykorú lányok voltak, és ott volt ő... Rögtön odafutottam az ablakhoz és elkezdtem kiabálni a nevét, de ahogy a kezem találkozott az üveggel áram rázott meg. Hátraléptem hármat, és megszorítottam a csuklómat. Miért csinálnak ilyet... Értetlenül néztem a kezemre majd az üvegre. Szonnya ott állt a másik oldalán tőlem 5 cm-re. Mélyen a szemembe nézett. Láttam ahogy egy könnycsepp végigfolyik az arcán.
-Mindenkit üdvözlök a veszettnél. - szólalt meg az idős nő. Felé fordultam elengedve a kezemet. Thomas mellém futott. - Jól vagy? - meg volt lepve úgy ahogy én is. - Igen, csak egy kis áramütés. - Áram? - összehúzta a szemét majd a falat nézegette. Kinyújtotta az egyik újját és közelített az üveg felé. Megakart bizonyosodni ő is róla, hogy nem csak vicc az egész, hisz milyen épeszű ember tesz ilyet.
-Nem ajánlom fiatalúr.-szólalt meg ismét.
-és mégis miért nem? HUH? Áramot tesznek a falba közénk? Testvérek közé? - Szonnyára és rám mutatott-Kik maguk, hogy azt hiszik, hogy ehhez joguk van?
-A veszett. - majd egy mosolyt eresztett meg felé.
-Hát ez remek... Forgatta meg a szemeit. - Mi vagyunk a családod, a csapatod a családod. A szüleid meghaltak, ha jól tudom a saját édesanyád adott át nekünk. Úgy hogy tőled különösen nem várok el ellenszenvet Thomas. - felhúzta a hajszálvékony szemöldökét. - Ez után a kis incidens után - megköszörülte a torkát, majd tekintetét végleg levette Tomyról. De az ő keze ökölbe volt szorulva. Láttam a szemében a haragot és a szomorúságot. Megérintettem a vállát, hogy érezze nincs egyedül. - Üdvözlöm az újonnan érekezetteket. A mai feladatban a futni fogtok majd a reflexeiteket teszteljük. Úgy hogy a mai nap 2 nyertesünk lesz, amiből következően 2 vesztesünk is. Tíz darab futógépet láttok magatok előtt, olvasni fogjuk a neveiteket, aki hallja a sajátját rááll az egyikre. Addig kell futnotok ameddig bírtok. Az időt mérni fogjuk. További tíz ember a reflexfényekhez lesz beosztva. Annyi a feladat, hogy amilyen gyorsan csak tudod érintsd meg a felvillanó gombot. Aki a legrövidebb idő alatt végrehajtja a feladatot nyereséget hoz a csapatára. Nyilván lesznek akik majd pihenni fognak. A feladat egyszerű, nos kedjük is.- Összecsapta a két kezét, muszáj volt pislognom mert a beszéde alatt nem voltam képes. Kinyílt a mögöttünk lévő ajtó és fekete öltözetű emberek léptek be rajta ládákkal.
-Szóval aki hallja a nevét álljon a gépekre. Minho, Ben, Zack, George, Thomas, Newt.... - Minho és Thomas között felálltam az egyik futószalagra. Az egyik férfi mindenféle kis tapadós valamiket ragasztott a fejemre és a testemre. Minhora néztem értetlenül - Csak a szokásos. Idővel megszokod. - Hát szerintem ezt sosem fogom tudni-mondtam neki széttárva a kezeimet.

Elkezdett mozogni alattam a talaj, szójval futottam. Viszonylag sokáig bírtam, de ahogy telt az idő egyre gyorsult a gép tempója. Először Zack szállt le, majd George és Ben. Hárman futottunk de már alig kaptam levegőt, fogalmam sem volt róla, hogy mennyi idő telhetett el. Szúrt már az oldalam, a térdem. Nem akartam leszállni de megakadtak a lábaim egymásban és lecsúsztam a szalagról. George felsegített. Szonnyáékra néztem, már csak ő futott, büszke voltam rá. Néhány perc múlva Minho is feladta a futást. Már csak szonnya és Thomas futottak. Egymásra néztek pár másodpercre, de Tomy arra használta csak ki, hogy egy hatalmas vigyorral az arcán intsgessen felé. Nem is értettem, hogy hogy lehetett rá ennyi energiája. Egyáltalán nem látszott kimerültnek. 5 perc múlv Szonnya is kiszállt, már csak Thomas volt de nem hagyta abba a futást. Folytatta miközben az idős nővel nézett farkas szemet, ő pedig érdeklődve figyelte.
-Elég lesz Thomas. Köszönjük. - de ő nem hagyta abba, csak futott tovább.
-Megismétlem utoljára. Szállj le a gépről. - De csak futott a szemét le sem véve a nőről.
-Tomy... Kérlek- halk voltam, valószínűleg csak ő hallotta meg, de leszállt róla.
-Csak miattad - majd egy álmosolyt eresztett meg felém. - Meg persze a nővéred miatt is megtettem volna.. - fűzte hozzá nevetve. Leültünk a terem közepére és vártunk a szabad helyre a reflexfényeknél.
-Nem tűnsz fáradtnak. - oldalba böktem.
-Hát pedig belül kifulladtam csak előtte nem akartam mutatni-hátradőlt.-Ahhh alig várom már a vacsorát- igaza volt teljesen elfogyott az emergiám és jól esett volna már az a vacsora.

Pár perc múlva egymás mellett állva kezdtük a következő feladatot. Nem volt egyáltalán nehéz, viszont 2 perc múlva Tomy végzett. Felnéztem a százalékmutatóra és még csak 63 %-nál jártam. Nem értettem, hogy hogyan csinálta. Hogyan lehetett ilyen gyors.. Vagy csak én vagyok ilyen lassú... Nem az nem lehet mivel rajta kívül mind a 9en csináltuk a feladatot. De akkor mégis hogyan csinálhatta.

Miután végeztem a szememmel kerestem, de nem találtam sehol. Úgy hogy Minhohoz mentem, hátha ő látott valamit.
-Kiment az egyik férfivel haver, de nem tudom, hogy hova. - széttárta a karjait.
-Rendben gyerekek végeztünk, menjetek vissza a szobáitokba, aztán vacsorakkor majd szólunk. - De nem az idős érces hang szólalt meg hanem egy mély férfi. Ő sem volt már a fülkében.
-És ne felejtsétek a A VESZETT JÓ.

--------------------->>>>>>>>>
Sziasztok, ilyen hamar régóta nem posztoltam részt egy másik után, de motiváltnak érzem magam(ami remélem meg is marad), szóval ha minden igaz lassan jön a kövi rész is.

Remélem mindenki jól van és vigyáz magára/a családjára. Kitartás.

Remélem tetszett ez a rész is.

Legyen szép napotok<3