Útvesztő- Newt

Newt-11- Visszaemlékezés

Elővettem egy rongyos kis füzetecskét. Még anno a zsebemben volt, amikor felküldtek, csak el volt ázva, akár csak én. Azóta volt idelye bőven megszáradni. Kívül barna bőrkötéses volt, belül fehér, gyűrődött lapokkal. A bal nadrágzsebemben találtam meg, nem volt nagyobb a tenyeremnél. Régen azt hittem, hogy van benne írás, de egy árva betűt nem láttam benne. Újra kinyitottam. Elhúztam a függönyt, hogy lássák is valamit. Végigsimítottam az elejét, majd kinyitottam. Ahogy jobban szemügyre vettem, volt benne írás, az előtt, hogy valamilyen okból kifolyólag vizes lett, a gond annyi volt, hogy olvashatatlan. El volt kenődve, valahol pedig már nem is látszódott semmi. Az egyik teljesen üres lapnál kinyitottam, előkerestem egy ceruzát, amiből nagyjából 3 volt az egész tisztáson. Elkezdtem írni:-'két éve vagyunk itt és 3 hónapja. Már többen is meghaltak, de még kitartok.' -megálltam, egy kicsit elgondolkodtam. Leírtam mindent részletesen, attól a pillanattól kezdve, hogy ki nyitottam a szememet a liftben, egészen eddig. Az álmaimat is belé írtam, mindent ami csak akkor az eszembe jutott. Jó volt kiírni az érzéseimet, a gondolataimat, olyan volt mintha megszabadulnék a terheimtől, de tudtam, hogy ez közel sem ilyen egyszerű.

Miután befejeztem az írást felálltam és elmentem kertészkedni, hisz az a feladatom. A kertre tűzött a nap, égette a hátamat, hiába volt rajtam egy trikó. Folyt rólam a víz. Persze nem egyedül dolgoztam, de nem beszélgettünk. A kertből rá lehetett látni az erdőre, amiben ott van Georgenak a sírja. Dühösen kapáltam a földet, a tenyerem már piros volt. Az érzéseim kicsit elszabadultak, és egy árva kis könnycsepp végig folyt még utoljára az arcomon.

-Newt! - szólalt meg valaki mögöttem. Kérdően megfordultam. Az egyik társam szólt hozzám. Felhúztam a szemöldökömet, jelezve, hogy figyelek.

-Te hányadiknak érkeztél fel?

-Másodiknak.-feleltem

-És akkor milyen volt a tisztás?

- Nem volt rajta sok minden, csak amit Alby ide épített. Egy kisebb karám az állatoknak, és egy kis tető ami alatt aludt. - emlékeztem vissza az érkezésem napjára.- Ültetni még nem kezdett el, azt csak velem, de járt már az útvesztőben, és tudta, hogy a kapuk mikor záródnak és csukódnak. A 4.napomon mentem ki először-itt megálltam, és rájuk néztem. Érdeklődésüket meglehetősen felkeltettem, mert mindegyikük rám figyelt. - Nem tudtuk mik vannak bent, és nem is tudtuk meg egy darabig. Utána minden nap ki jártam egyedül, és Alby minden nap a kapunál várt. Mindíg leírtuk, hogy merre voltam, így jegyeztük meg mi merre van. -Nem tudtam mást hozzáfűzni, úgy hogy csak kapáltam tovább.

- És neked milyen volt felérni?

-Huhhhaaaa hát nehéz. Nem tudtam semmit, tele voltam kérdésekkel, mint szerintem mindenki más. És amint megláttam a falakat az ájulás szélén álltam. - Becsuktam a szememet, hogy vissza tudjam idézni a történteket. Beugrott a kép amikor először láttam meg Albyt. Szimpatikus volt első látásra. Valahogy megnyugodtam amikor megláttam. Addig iszonyatosan féltem a doboztól és mindentől.
-Ki jött fel utánad? - szakította meg egy másik kérdés a visszaemlékezést.

-Gally. -Elnéztem a szobák felé. Ott dolgoztak, az új zöldfülnek a szobáján, aki pár nap múlva megérkezik. Fél mosolyra húztam a számat. - Egyszer még megbeszéltek vele mindent-határoztam el magamban. El kell oszlatnom a tévhiteit, és a gyűlöletét. Végül a fejemet visszafordítottam a föld felé, és kapáltam tovább.