Harcolni kell! (BEFEJEZETT)

6. fejezet:Honnan tudjam?

Jungkooknak hála Aechan, bár továbbra is félve állt ki mások el, de legalább elhagyta hang a torkát. Nem blokkolt le, de remegett, mint a kocsonya. Aznap este az ágyában, próbálta volna még átismételni az irodalmat, mert másnapra feleltetés volt várható a suliban, de egyszerűen képtelen volt rá. A gondolatai teljesen másol jártak, mintha a föld felett lebegne, érezte a fiú tenyerét az arcán, az ujjainak óvatos érintését, ahogy a könnyeit letörli, és azokat a kedves, meleg fekete gombszemeket látta magam előtt.

Aechan számára Jungkook csak egy volt a sok közül, mert mindig őrülten viselkedett, és fura grimaszokat vágott. Minden marhaságban benne volt, főleg Jiminnel és Taehyunggal, amihez a többiek is szívesen csatlakoztak. Ha forgattak, sosem érezte, hogy a fiú komoly lenne, de amint a kamera forogni kezdett megváltozott, koncentrált, keményen dolgozott. Sosem látszott rajta a félelem, csodálatos hangja volt, és nagyon jól táncolt.

De egyszerűen most már képtelen volt csak egy fiúként gondolni rá, mert amint látta maga előtt az arcát a gyomrában mintha lepkék költöztek volna. – Mitől változott meg minden? – Tette fel a kérdést magának, ennyi elég volt, hogy a szíve elkezdjen dobogni, ha csak rá gondol.

Felpattant, és a párnáját szorította a gyomrára. Ült a sötét szobában, és hallgatta, ahogy a szíve összevissza ver. Eltűnődött azon, hogy honnan tudja egyáltalán, hogy ezt jelenti megszeretni valakit? Ilyen hirtelen, miközben már két hónapja ismeri, és eddig semmi különöset nem tapasztalt a közelében, bár olyan sokat nem is volt, mert folyton, ahogy a többi fiú, ő is a lányok körül zsongott.

Mit jelent a szerelem? Átrágta magát azon, hogy Yujin szerelmes Jinbe, és Sueji szerelemes Jiminbe, de mi a garancia rá, hogy esetleg Jungkooknak nem tetszik-e valamelyik barátnője? Amint bevallotta magának, hogy a lányoknak semmibe sem kerülne elcsavarni a fiú fejét, hisz ugyanolyan közvetlenek vele is, mint a szerelmeikkel, és még szinglik is, csalódás ült ki az arcára.

Ők vajon sejtik-e, hogy bejönnek-e a fiúknak? A kérdések száguldoztak a fejében, majd nagyot sóhajtva hanyatt vágta magát az ágyán.

Egyetlen ötlete maradt, meg kell kérdeznie a barátnőit, nincs más, akihez fordulhatna.

Könnyen határozta el magát, hogy másnap a suliban, megkérdezi őket, még mielőtt az ügynökségre mennének, de akkor tudatosult benne, hogy nem is mennek az ügynökségre, mert valami magazinfotózása lesz a fiúknak, és oda kísérik el őket. Aztán azon tűnődött, hogy látszani fog-e rajta valami, vagy hogyan fog tudni a fiú közelében lenni? Tudnia kell milyen érzés, ha szerelmes az ember? Mert ő egyre inkább a tagadásba veszett, lehetetlennek érzett mindent, mert a fiú sosem volt az esete, de konkrétan még azt sem tudta milyen fiú esetleg az esete.

Azt hitte, sosem jön el a reggel. Egész éjszaka hánykolódott, és csak gondolkozott.

- Jó reggelt! – köszönt az apjának, aki már a reggeli kávéját kortyolgatta, miközben az újságját olvasta.

- Hogy sikerültek a félévi vizsgáid? – kérdezte meg, mert tudta nagyon jól, hogy a félévi vizsgák, január végén voltak, és a lányát szinte sosem látta, mert tele volt munkával, készen állt egy jó kis reggeli veszekedésre, hogy levezethesse a munkahelyén kialakult stresszt.

- Jeles lett – felelte Aechan -, megmutassam?

- Nem szükséges, úgyse hazudnál nekem – lapozott egyet az újságban.

- Nem, tényleg nem – öntött magának egy kávét. – Csináljak gyorsan egy reggelit?

- Nem kell, a házvezetőnő már megcsinálta, csak nem voltam éhes – felelte.