/Bucky Barnes szemszöge/
Egy teremben ültem Stevevel és Natashával, ahol láthatjuk a foglyot. Még nem ébredt fel. Olyan aranyosan alszik....de rég láttam ilyen nyugodtnak....
- Miért érzem úgy, hogy ti ketten titkoltok valamit? - törte meg Steve komoly hangja a csendet.
Nat és én egymásra néztünk. Úgy nézett rám, mintha azt mondaná, hogy 'benne is megbízhatok, mondjam el nyugodtan'. Szégyenemben lenéztem, aztán vissza Stevere.
- Mert igazad van - válaszoltam elhaló hangon.
- Buck, bennem megbízhatsz, nem mondom el senkinek és nem figyel minket senki - nyugtatott meg Steve.
- A lány.....a foglyunk.....ő.....a lányom..... - újra lenéztem.
- A lányod?.... - kérdezte meglepetten Steve.
- Igen..... a neve nem Stephanie Rebecca Coldham.....hanem Stephanie Rebecca Barnes - megharaptam a szám szélét, de mégis egy kicsit jobban érzem magam, hogy neki is elmondtam.
- Tehát akit rajzolt, az az anyja volt.....
- Igen.... - és eleresztettem egy könnyemet, ami már összegyűlt a szememben.
- Elvesztetted őt? - kérdezte szomorúan Steve.
- Aha..... - letöröltem a könnyemet.
- Akarsz róla beszélni?.....
Vettem egy mély levegőt és elkezdtem mesélni.
- Amikor egyszer azt mondtam neked még a 40-es évek környékén, hogy Budapesten lesz bevetésem, akkor......hazudtam neked, csak mert nem akartalak azzal terhelni, hogy a feleségem úgy fog szülni, hogy belehal egy ritka betegség miatt. Én neveltem Rebeccát egyedül, nem volt rajtam kívül senkije........ 7 éves korában a Hydrások lebombáztak minket...... én bementem érte a lángoló házba, és láttam, ahogy segít minden civilnek kijutni onnan. A lelkem mélyén büszke voltam rá......de ez nem tartott sokáig. Ha ő nincs ott, akkor én itt sem lennék, mert..... - itt kapásból két könnyem is lehullt - ..... egy törmelék elől lökött el, ami elállta az utunkat. Hallottam azt, hogy felordít fájdalmában, egy kis résen át láttam, hogy a karjára is ráesett egy nagy törmelék. Ő bent rekedt a házban, én meg nem tudtam semmit sem csinálni. Azt üvöltözte, hogy menjek, és hogy úgysem tud kijutni. És annyira szégyellem magam, mert nem tudtam neki segíteni. Nem voltam ott neki, nem tudott rám számítani..... - beletúrtam a hajamba - .....ezek szerint a Hydra rátalált.... és nem emlékszik rám...... - a könnyeim már sorjában folytak egymás után - ....nem emlékszik rám, érted?..... - ingattam a fejem - .....bármit megtennék azért, hogy most emlékezzen rám.....bármit.....
Steve nem mondott semmit, csak szomorúan nézett rám és Natashára. Ezt a szomorú csöndet Pietronak a hangja törte meg.
- Srácok! Ébredezik!
/Rebecca szemszöge/
Nagyon szédültem. Hú de erős volt az az altató, ha ennyire szédülök..... De azt is érzékeltem, hogy le vagyok kötve nagyon erős fémmel, és egy üveg kalitkába vagyok zárva. Na Becca....innen hogy fogsz kijönni?....
Egyszer csak bejött egy ember, Tony Stark volt az. Tekintete azt mutatta, hogy itt helyben megtudott volna ölni. Én bátran belenéztem a szemébe, jelezve azt, hogy nem akartam bántani a családját, és nem félek.
- Örülhetsz neki, hogy ennyivel megúszod - mondta - különben már rég halott lennél.
- Azt erősen kétlem - morogtam.
YOU ARE READING
A Harmadik Kapitány || Bucky Barnes and Avengers Fanfiction ||
FanfictionNagyon régen írtam, nézd el a hibákat, légyszi (legyen az hejesirás vagy akármi más jellegű). A karakterek (a főszereplőn, meg egy-két személyen kívül) a Marvel tulajdonában állnak. A főszereplő, az az egy-két személy, és a történet a saját fantázi...
