A Harmadik Kapitány || Bucky Barnes and Avengers Fanfiction ||

22. fejezet - A találkozás

/Becky szemszöge/

Hideget éreztem. Padlón feküdtem. Nehézkesen keltem fel a földről. Egy sötét szobában tartózkodtam, egy apró lyukon jött be csekély fény. Csak egy ajtó volt még ezen kívül, és a szoba egyik fala helyett üveg volt, amiben láttam magamat. Elindultam volna felé, ha bokáim és csuklóim nem lettek volna leláncolva.

- Mi a franc? - suttogtam, miközben bilincseimet méregettem.

Próbáltam kitépni őket a falból, de hiába. Nagyon féltem, szomorú is voltam. Meg dühös magamra, hogy miért nem gondoltam meg kétszer, amit tettem. Felordítottam, nem tudom, hogy haragomban vagy a lelki fájdalomtól.

- Üdvözlet halandó! - mondta egy hang. Ismerős..... Ajjaj...

- Loki? - kérdeztem feszülten.

Az ajtón belépett Loki, a sarokba állt. Utána besétált a fickó, aki kifagyasztott, aki újraindított, aki adta nekem a feladatot, amitől egy újabb harc lett barátaim között. Leguggolt elém. 

- Örülök, hogy újra látlak.

- Én nem - vágtam vissza - Mit akar?

- Csak a követ, meg az erődet. Add át nekünk és szabad vagy.

- Soha nem adom senkinek - feleltem ridegen. A férfi intett a másiknak, aki kését nyakamhoz emelte.

- Nézd, adok neked esélyt arra, hogy ne legyen neked annyira kellemetlen, mintha mi vennék ki a mellkasodból. Biztos, hogy fájna, és nekem semmi kedvem sincs ahhoz, hogy itt helyben megkínozzalak. De ha nem adod át önként, akkor lehet, hogy megjön a kedvem - mosolyodott el gonoszan.

- Akkor sem adom oda, az életem árán is megvédem....

- Biztos? - kérdezte Loki vigyorogva.

A férfi felállt, megint jelzett, Loki azt tette, amit nem akartam, hogy megtörténjen.

Fél órával korábban

/Steve Rogers szemszöge/

Már majdnem elaludtam, Beckyn járt az eszem. Olyan elbűvölő egy lány, olyan fiatal, és félek, hogy elveszítjük őt.

Eszmefuttatásomból a telefonom rezgése rázott ki. 

Bucky hív.

- Igen Buck?

- Steve, át kell jönnöd a lakásomba! Hozd a felszerelésedet is! - ezzel letette.

Nem tudom, de még nem is sejtettem, hogy mi történhetett. De tettem, amire kért.

Tíz perc múlva odaértem Buck lakásához. Beléptem, Wandával ült a kanapén, harci felszerelésben, Bucky a fejét tenyereibe temette. Wanda ölelgette őt. Amikor észrevettek engem, felálltak.

- Mi történt? - kérdeztem.

- Beckyt.....elrabolták - válaszolt Bucky. Nagyon megrémültem.

- Ki volt az?

- A nyomaim alapján Zemo volt - felelt Wanda. Szóhoz nem jutottam a mérhetetlen dühtől.

- Menjünk! - utasított Buck, elindult kifelé, de én megragadtam karját.

- Nem lesz baja, ígérem, segítünk neked - csillapítottam le.

- Az én hibám. Nem lett volna szabad kiengednem őt, amikor tudtam, hogy üldöznek - rázta meg kócos fejét.