A Harmadik Kapitány || Bucky Barnes and Avengers Fanfiction ||

12. fejezet - Sajnálom

Alig tudtam kinyitni a szemem. Fájt mindenem, főleg a tarkóm, ahova kaptam az ütést. Ki a jó büdös franc tudott ekkorát rávágni a fejemre?! Ahogy realizáltam, hogy hol vagyok, és hogy nem tudok mozdulni, kipattant a szemem.

Újra egy üvegkalitkába voltam bezárva, de másképpen, mint először. Most a nyakam, a felkarjaim, a testem és a combjaim ki voltak merevítve vascsövekkel. Csuklóim és bokáim meg voltak bilincselve. Egy sárga lámpa is volt bent, ami nagyon zavarta a szememet.  Fájt a lábam, mert térdeltem, nem tudtam felállni sem. Úgy érzem magam, mint egy vadállat. Próbáltam kiszabadulni, de nem sikerült. Buckyra gondoltam. Stevere. Natashára. És a többiekre.

Valakik beléptek a terembe. Tony lépett be, kísérettel, egy kék színű nővel, a mosómedvével, gondolom ők őrködnek. És még T'Challa is bejött. Tony közelebb jött hozzám, a Párduc a sarokban nézett minket, a mosómedve a jobb oldalamra, a kék csaj a bal oldalamra állt figyelni. 

- Nem vagyok vadállat..... - morogtam az orrom alatt.

- De így mindenki biztonságban van - mondta nyugodtan Tony.

- Hol van az a pénz, amit elloptál? - kérdezte T'Challa.

- Nem tudom - mondtam, már majdnem suttogtam. 

- Én és T'Challa úgy döntöttünk, hogy átadjuk a lehetőséget Thornak, hogy ő döntsön a sorsodról Új-Asgardban - mondta Tony. Én csak magam elé bámultam és remegtem. Féltem.

- Thor még nem érkezett meg, tehát, még van kb. egy napod, hogy kiélvezd a ketreced - folytatta Tony.

Még mindig nem néztem fel. Nem válaszoltam. Csak magam elé meredtem az üres tekintetemmel.

Tony ment az ajtó felé, de valaki berohant azon. A kislány volt az, Morgan Stark. Megölelte az apját.

- Hiányoztál, apu! - mondta a lány.

- Te is nekem, kicsim! - felelte Tony.

A kislány tekintete ölelés közben rám terelődött. Ahogy meglátott, elbújt az apja mögé és onnan nézet tovább. Majd egy kis idő múlva, amikor látta, hogy nem tudok mozdulni, közelebb merészkedett. Az emberek már csak félnek tőlem. Még hogy nem vagyok szörnyeteg....  

Erre a gondolatra legördült egy könnycsepp az arcomon. A lány már egészen közel járt hozzám. Felnéztem rá.

- Sajnálom - suttogtam neki, majd újra lehajtottam a fejem. Még az az (kb.) államig érő, barna hajam is belelógott az arcomba.

Tony lenézően tekintett rám, de a lány nem. Szemében azt láttam, hogy fájt neki, amit tettem, de megbocsájtott. Nézett engem egy ideig, majd visszafutott édesapjához, aki felvette és együtt mentek ki. T'Challa még odajött hozzám.

- Olyan vagy, mint Barnes - majd otthagyott.

A lelkem belülről összetörött, amikor megláttam a lányt. Olyan szép, kedvesnek és aranyosnak tűnik, és én bántottam. Ha nem fogadja el a bocsánatkérésemet, engem nem zavar az sem. Nem is vagyok rá méltó, hogy megbocsásson. 

- Ki vagy te? - kérdezte megijedve a mosómedve. A kék bőrű érdeklődve nézett engem.

- Egy szörnyeteg - válaszoltam ridegen.

- Ezzel nem vagy egyedül - mondta az állat - miért bántottad őt?

- Nem akartam - kezdtem el sírni - az életem olyan jó volt, mielőtt a rohadt Hydra megtalált volna.... - kezdtem el kiabálni fájdalmamban - .....miért pont belőlem kellett egy gyilkost faragni? MIÉRT?! - megálltam, és folytattam - vissza akarom kapni az életemet, a családomat, de először önmagamat! - ziháltam a félelemtől és a lelkemben tátongó furdalástól - hiányoznak a barátaim..... - és újra sírni kezdtem.