Sakk és matt, Bátyó! 😏 [BEFEJEZETT]

2. Furcsa érzések

Reggel lassan nyitottam ki a szemem, majd realizálódott bennem, hogy a bátyám szobájában ébredtem.

Éreztem meleg testét mögöttem és hallottam szuszogását. Forró tenyerét éreztem a hasamon, ott, ahol a felsőm kissé felcsúszott.

Hasam görcsberándult az érzésre, de valahogy olyan kellemes értelemben.

Picit fészkelődni kezdtem, ami miatt Aiden lassan elvette kezét a hasamról, így végig simítva bőrömön. Beleborzongtam. Majd a szemeim kipattantak egy bizonyos dolog miatt. Aiden "dolga" miatt, ami a fenekemhez ért. Próbáltam kikászálódni anélkül, hogy Aident felébresztettem volna, de nem igazán tudtam kiszabadulni, mert magához húzott. Így jobban hozzám nyomva merevedését.

Ez az érzés eléggé felébresztett és azon gondolkodtam, hogy, hogyan szabadulhatnék ki az öleléséból, anélkül, hogy kellemetlen helyzetbe hoznám.

Szerencsére nem sokat kellett ezen gondolkodnom, mert a testvérem órája csengeni kezdett, jelezve, hogy fel kell ébrednie. Az említett személy szinte kipattant az ágyból.

- Ellie - nyögte, és fájdalmas arcot vágott, amint ránéztem. - Menj ki.. kérlek. - suttogta, de nem nézett rám.

Felé nyújtottam a kezem - Menj már ki! - förmedt rám.

Megijedtem és kiszaladtam a szobájából, szemembe könnyek gyűltek, nem értem miért ilyen bunkó velem.

A fürdőszobámban megpróbáltam összeszedni magam. Magamra dobtam a tegnapi sminkem és egy combközépig érő fekete szoknyát vettem fel, egy bézs színű blúzzal.

Lementem a konyhába. Aiden már épp reggelizett. Nem néztem rá, és Ő sem rám.

Anya vidám hangjára figyeltem fel.

- Gyerekek. Hétvégén kirándulni fogunk - újságolta vidáman.

Eröltetett mosollyal konstatáltam a dolgot. Jelen pillanatban semmilyen hír sem tudott volna felvidítani.

- Hová megyünk? - kérdeztem udvariasan.

- Egy kis erdő túrára. Arkansas-ba. A Mirror-lake-hez. Foglaltunk oda egy szállást Peterrel. Péntek délután megyünk, és vasárnap este jövünk. - ecsetelte vidáman.

Hümmögtem egyet, majd összeszedtem a sulis dolgaimat, aztán kimentem a kocsihoz, ahol a testvérem már várt rám.

Az úton nem szóltunk egymáshoz. Lesütött szemmel néztem magam elé. Kezem a combomon pihent.

Aiden a sebességváltás közben véletlen a bőrömhöz ért, és mintha megégettem volna elkapta a kezét onnan. Halkan szitkozódott.

Ránéztem. A homlokát frusztráltan összeráncolta. Már épp szólásra nyitottam a számat, mikor hirtelen megállt és előre dőltem az ülésen.

Megérkeztünk.

Még mindig őt néztem, nem szálltam ki azonnal a kocsiból.

- Ellie. Megérkeztünk. Szállj már ki - Mondta feszülten, de nem nézett rám.

Összeszorult torokkal szedtem fel a lábam mellől a táskám, majd mérgesen ránéztem.

- Nem tudom mi bajod van, de jó lenne, ha nem velem kiabálnál.

- Te vagy a bajom. - nézett rám immáron hűvösen. Megütköztem a szavain. - Nőjj fel végre és ne ijedj meg egy nyamvadt vihartól  - folytatta miközben izzott a szeme a dühtől.

- Fordulj fel. - kiabáltam és szálltam ki az autóból, erősen becsapva annak ajtaját.

Mérgesen caplattam be az iskolába. Egésznap Aidenen járt az eszem. Miért én vagyok a baja? Csak mert reggel megéreztem... Khm.. Őt? Ez teljesen természetes egy férfinál reggelenként nem? Nem kellene kellemetlenül éreznie magát miatta.