Kpop Oneshots [NYITVA][+16,+18]

In my dreams | SeungPyo

Halihó! Ez az első olyan sztorim ami egy shipet nem egy "pár"ként mutat be de aki ismeri a produce 101-t az pontosan tudja hogy miért így van. Nagyon megszerettem ezt a shipet, mondhatni ez az egyik amelyiket úgy ténylegesen elhiszek, nagyon édesek. Nézzétek meg a fenti videót, higyjétek el nem fogjátok megbánni, én konkrétan sírtam rajta.
:,)

Dongpyo pov.

Őszintén? Utálok itt élni. Még egyévem van ebben a hülye otthonban de én annak is nagyon örülnék hogyha valaki most kivenne innen engem. Már voltam ideiglenes szülőknél de mindig lelettem cserélve. Egy idő után megúntam ezt a mindenhova menést ezért úgy döntöttem hogy elmondom a nevelőinknek hogy miket érzek. Hogy én már csak úgy szeretnék végre "hazamenni" hogyha örökbefogadnak. És a sok könyörgés után végre belementek. Úgyhogy most ez a helyzet. Vagy várok egy évet hogy utánna utcára mehessek hogy keressek magamnak valahonnan enni, VAGY valaki örökbefogad és akkor nem kell betöltenem a tizennyolcadik életévemet hogy elmenekülhessek innen jó messzire.

Éppen itt ülök a közös szobánkban lévő egyetlen íróasztalnál és rajzolgatok. Nem mondom magam jó rajzosnak, de ez az az elfoglaltság az ami leköt és ha csak kicsit is, de kizökkent engem a monoton életemből. Telefonokat nem kapunk, ezért csak éppen az iskolában tudunk az osztálytársaink telefonján - már ha éppen egy valaki megengedi - olvasgatni a külvilág dolgairól. Pont emiatt rajzolok. Nincsen sok felszerelésem, mivel arra sincs pénzem, de néha ha valamit kinézek magamnak akkor képes vagyok inkább megvenni például egy akvarellszettet minthogy az amúgy ebédjegyre kapott zsebpénzt fontosabb dolgokra költsem.

- Gyere Dongpyo! Valaki érdeklődik! - nyit be a szobába az egyik nevelő asszony aki az egyetlen kedves ember ezen a helyen.

- Komolyan? - kelek fel a székemről örömömben és kisétálok az ajtón.

- Egy fiatalembernek meséltem rólad és azt mondta, hogy szívesen örökbefogadna ha nem vagy ellenére. - mosolygott rám.

- Úristenem, én álmodok! Ez lehetetlen!

- Tudom, hogy nagyon elakarsz menni innen, ezért kicsit fényezgettelek nála. - nevetett föl a néni.

- Nagyon szépen köszönöm! Nem tudja maga, hogy milyen hálás vagyok! - tettem össze tenyereimet.

- Gyere! - nyitotta ki nekem az ajtót a hölgy majd egy asztalhoz leültetett. Mellettem ült az igazgató és velünk szembe egy fiatalnak tűnő fiú.

- Jó napot! - álltam fel a székemből és meghajoltam előtte, hogy megadjam a tiszteletet.

Ő pedig aranyosan mosolygott csak és bólintott egyet.

- Tehát ő itt Dongpyo. Tényleg semmi panaszunk nem lehet rá. Az intézményben ő a legjobb fiú. Nagyon büszkék is vagyunk rá. - mosolygott felváltva rám és a fiatalemberre az igazgatóúr.

- Han Seungwoo vagyok! Nyugodtan tegezhetsz, hiszen csak 25 éves vagyok, de a korom ne tévesszen meg, felelősségteljes is tudok lenni! - nevette el magát és én viszonzás képpen szintén felnevettem.

- A papírmunkát eltudjuk intézni, már csak a te döntésedre vagyunk kíváncsiak. - nézett rám az igazgató én nekem pedig igazából nem nagyon kellett gondolkodási idő, hiszen mindig is elhatároztam hogy amint valaki azt mondja hogy örökbefogad - és nem tűnik psychopatának - akkor én megyek.

- Ez még csak nem is kérdés! Persze, hogy megyek! - vágtam rá majd mintha elsírtam volna magamat. Tudom, hogy ez nagyon nehezen jön össze egy tizenhét éves fiúnak. Engem csecsemőkoromban nem akartak, csoda hogy így pedig akad ember aki örökbefogad. Ezek pedig kifejezetten örömkönnyek.