Kpop Oneshots [NYITVA][+16,+18]

Chained up | LR

Sziasztok! Ma már egy kicsit elvontabb résszel érkeztem és igazából én eléggé élvezem ezek írását, tehát lehet még fogtok több ilyennel találkozni ebben a könyvben.^^
És hát kikkel is csináltam volna meg ezt a részt, ha nem a kedvenc shippemmel:3

Leo pov.

Hideg van. Fogalmam sincs hogy merre lehetek de egyszer csak itt keltem föl. Körülöttem minden ködös és fehér. Nem tudok mozogni, aminek pedig az az oka hogy a lábaim levannak láncolva. Hamarosan jéggé fagyok, de nem tudok szabadulni. Nem azért mert lehetetlen lenne áttörni a láncokon, hanem mert valami azt súgja ne mozduljak. A megérzéseim talán? Ki tudja.

Egyszer mintha már jártam volna itt. Esetleg álmaimban? Meglehet. De minden esetre nagyon ismerős érzés volt itt lenni és a félelem helyett inkább csak az egyedüllétre tudtam gondolni. Nem attól féltem, hogy bajom esik, vagy esetleg ez a vég, jobban inkább attól, hogy egyedül ragadtam itt és nem tudok semmire sem menni. Aki csak ismer engem az pont tudja, hogy ezt utálom a legjobban... a tehetetlenséget.

- Ne haragudj amiért nem tudlak megmenteni. - hallottam egy messzi hangot. Rekedtes, mély tónusú férfi hang volt.

- Hol vagy? Én hol vagyok? - kiáltottam vissza hátha válaszhoz juthatok.

- Nem tudom, de mindenemmel azon vagyok hogy kiszabadulj. - szipogott.

Pontosabban körbenéztem és tényleg mindent beborít a köd. A talaj csempével van kirakva, ami szintén fehér és hideg. Ez egyátalán a földön van? Én most meghaltam? Kitudja...

- Beszélj! Kérlek! Talán az az egyetlen mód arra hogy megszabaduljunk. - kérlelt egy már kicsit szomorú hangon.

- O-oké... Mi a neved?

- Wonshik, a tiéd?

- Taekwoon. Szerinted hol vagyunk?

- Hát ötletem sincs de az biztos hogy nem egy barátságos hely. Nem hiszem hogy akármilyen jó szándéka lett volna annak aki ezt teszi velünk.

- Te nem vagy leláncolva? - kérdeztem vissza tőle.

- Nem, viszont te igen, ugye?

- Igen... a lábaim, mozdulni sem tudok.

- Hallottam a láncokat, azért gondoltam.

Majd egy kis halvány fényt láttam kiszűrődni a nagy ködből és éreztem hogy valaki erre jár.

- Te vagy az? - kérdeztem félve mivel nem tudtam hogy bízhatok e benne.

- Taekwoon? - lépett ki a ködból a mostra már jól kirajzolt alak. Helyes volt, a vonásai férfiasak voltak és látszatra a teste is eléggé ki volt dolgozva

- É-én vagyok az.. - majd a kezeimre támaszkodva próbáltam felkelni, de a lánc visszahúzott.

Ahogyan Wonshik látta rajtam a tehetetlenséget odaguggolt mellém és szorosan magához ölelt. Jó volt melegséget érezni. Már nem fáztam tovább és remélhetőleg nem is fogok.

- Megmentelek! - húzott magához jóval szorosabbra és nyugtatásképpen megsimogatta a hátamat. Nagyon jó érzés volt... Már nem voltam egyedül. És nem is leszek. Ez volt ami kihozta az összes bennem kavargó gondolatot és könnyezni kezdtem. - Shh.. Itt vagyok, kiviszlek innen. - szorított mégjobban magához már amennyire lehetett.

Vége<3