Kpop Oneshots [NYITVA][+16,+18]

Café | ZiKyung - block b

Kyung pov.

A kávé művészete...

Ez volt az, ami gyakorlatilag az egész életemet megváltoztatta, legyen az jó és rossz irányban. Már nagyon régóta álmodoztam azon, hogy milyen lenne, ha saját kávézóm lehetne. Saját kávéimmal, süteményeimmel, és a saját vendégeimmel.

Igaz, ezzel már rengeteget szenvedgettem, de a közelmúltban végre összegyűlt annyi pénzem, hogy ezt meg is valósíthassam. A szüleim régóta mondták, hogy kisegítenek engem, de ahhoz nem volt szívem. A saját kávézóm, ami azt jelentette, hogy saját magam vállalom érte a felelősséget és saját magam is fogom eltartani. Kerüljön ez akármibe.

Már hetek óta nyitva vagyok és már most vannak olyan vendégek akik szinte minden nap ellátogattak ide. Köztük van az a selymes mosollyal rendelkező fiú, azt hiszem Jihonak hívják. Első benyomásra azt hittem, hogy valami keménykedő, rossz fiú, de amint kicsit jobban elkezdtünk beszélgetni rájöttem, hogy az valójában a látszat és hogy alapjáraton nagyon kedves velem. Mindig mosolyog és ezzel rám is mosolyt csal. Az meg plusz kedvesség, hogy minden nap mást kér. Meséltem neki a szenvedélyemről, ezért pontosan tudja, hogy mennyire szeretek kávékat csinálni.

Dél körül lehet, hamarosan ebédszünetet tartok, de Jiho még sehol. Aggódok, mivel mindig előbb szokott jönni. Minden egyes ajtónyitódásnál azt várom, hogy ő jöjjön. Lehet ez a többi vendégre nézve önző, de azt kívánom, hogy végre ő lépjen be az ajtón.

Az utolsó rendelést csinálom, ezzel beletörődve, hogy ma nem jön. Kikészítettem a tálcára a két tiramisut, a két teát és kiviszem az asztalhoz. Ahogyan visszamentem a pultomhoz és levettem a kötényemet hallottam, hogy ismét nyílik az ajtó.

- Elnézést zárva va- - mondtam volna, de láttam, hogy végre Jiho az. Inkább csak rámosolyogtam és visszavettem magamra a kötényt.

- Hagyd csak! - rött oda a pulthoz a tipikus mosolyával. - Csak gondoltam benézek. - támaszkodott meg.

- Gyere, üljünk le, most úgy sincs semmi dolgom. - invitáltam be a konyhába, ahova csak én mehetek.

- Hogy vagy? - kérdezte Jiho, majd átvette a teát, amit eleinte magamnak főztem, de úgy döntöttem neki adom inkább. Ne csak itt üljön szegény.

- Jól! - bólintgattam és körbenéztem. - Jól megy minden. Végre összejöttek a dolgok és én is azt csinálhatom amit szeretnék. Te nem éreztél még így?

Néztem rá de ő a kibontakozás helyett csak gondolkodott, ezért új kérdést tettem föl.

- Neked mi az álmod? - kérdeztem majd ő lassan elmosolyodott. Úgy tűnik jó lesz ez a kérdés, megteszi.

- Mindig is zenével akartam foglalkozni. - bizgerálta a pulcsijának ujját. - Csak engem senki sem támogatott. Így felhagytam vele.

- Tudom, hogy sablonosnak hangzok, de nem add föl! Ha ez az álmod, foglalkozz vele és ne a rosszakaró emberekkel. Pontosan tudom, hogy milyen fontos lehet egy álom teljesítése. Azt mondják halj meg emlékekkel és ne álmokkal. Ha az álmaidat nem fogod véghez vinni, attól még nem fognak elmúlni. Én mindenben támogatni foglak. - karoltam át a vállát ami talán túl hirtelenül érte, de nem ellenkezett.

- Valójában már írtam egy zenét, csak még senkinek nem mutattam meg. - vette elő a telefonját. - Meghallgatod? - mosolygott rám csillogó szemekkel.

- Örömmel. - válaszoltam majd beledugta a fülembe a fülhallgatót.

Elindult a zene. Szép volt. Szenvedélyes, érzelmes, de nem nyálas. Pont amilyennek kell lennie. Tökéletes. A dal közben megcsodáltam, hogy Jiho is pont olyan tökéletes. Mint kívülről, mint belülről. Ahogyan beszívta az alsó ajkát idegességében, ahogyan az orrával szipog amikor levegőt vesz és még sok apró tökéletesség.

A zene szépen lassan lejárt, majd vége lett. Őszintén nem is nagyon figyeltem rá, annál inkább vesztem el Jiho szépségében.

- Gyönyörű volt. - mondtam majd kivettem a fülhallgatókat. Valóban az volt, ez nem hazugság, csak egyszerűen jobban megfogott a fiú. Sokkal jobban.

- Örülök, hogy tetszett. - mosolygott rám édesen.

- Foglalkoznod kéne a zenével. Nagyon tehetséges vagy. - csodálkoztam rajta.

- Igazából nem csak ezért jöttem. Szeretnélek randira hívni. - mosolyodott el büszkén amitől én zavarba jöttem. Őszintén, én sem pontosan tudom, hogy mit érzek iránta és nem is gondolkodtam rajta, de valóban jó ötletnek tűnik megpróbálni. Ki tudja, még az is lehet, hogy teljesen működne.

- Szívesen mennék veled randira. - mosolyogtam felé és vártam, hogy ő mit fog mondani.

- Szuper! - csapta össze tenyereit. - Holnap este hétkor ide jövök érted. Utánna elmegyünk valahova. Még nem tudom hova, de igyekszem ügyes lenni! - kacsintott majd fogta a cuccait és fölkelt. Követve őt én is fölálltam. Kisétáltunk a konyhából majd ő elköszönt és elment.

Ezek után mosolyogva vettem föl a kötényt és kinyitottam az üzletet.

*másnap délután*

Ma nem is jött be egy kávéra sem Jiho, de tudtam, hogy ma értem jön, ezért nem is számítottam rá napközben. Már az utolsó vendégek készülnek elhagyni az asztalukat és akkor végre mehetek. Még sosem vártam ennyire, hogy bezárhassak, sőt mindig kicsit tovább itt maradtam, de most mindennél jobban vártam a randit. Csinosabban is öltöztem mint ahogyan szoktam. A szokásos kabátom helyett egy tyúklábmintás zakót vettem föl, alá pedig egy könyékig feltűrt fekete inget.

Mindenemet összeszedtem, bezártam az ajtót és a riasztót is bekapcsoltam. Végül az ajtó üvegében megnéztem magam, hogy hogyan nézek ki. Kicsit megigazítottam a hajamat és kiálltam az út szélére várni Jihot.

Messziről láttam, hogy közeledik egy autó és reméltem hogy az már ő lesz. Lelassított és megállt előttem. Lehúzta az ablakot és azzal a tipikus mosolyával üdvözölt.

Odafutottam a járműhöz és gyorsan beszálltam, nehogy miattam kelljen egy autónak várnia.

- Szia! - ültem le kényelmesen és bekötöttem magam. - Hova megyünk? - kérdeztem tőle izgulva.

- Egy nagyon széép helyre. - bólogatott mosolyogva.

Sokáig vezetett, de végig a városban maradtunk. Végre megérkeztünk és így már láttam, hogy hova is jöttünk. Egy kilátó szerű hely, de a lényeg, hogy az egész várost be lehet innen látni, ráadásul gyönyörű is, mivel a fények miatt minden káprázik.

- Foglalj csak helyet! - terített le a földre egy pokrócot Jiho amit valószínűleg a csomagtartóból vett ki. Amint leültem egy másik pokrócot éreztem a hátamon. - Meg ne fázz! - takarta rám óvatosan a takarót.

Idők közben kivett egy kosarat is. Pont mint a filmekben. Itt piknikezünk egy gyönyörű helyen, káprázatos megvilágítással. Ennél romantikusabb nem is lehetne.

- Tényleg nagyon szép ez a hely. - mondtam a mellettem ülő fiúnak. Nem válaszolt. Egyszer csak láttam, hogy egyre jobban közeledik majd lehunytam a szememet. Pár pillanat múlva éreztem az ajkait az enyémen. Lassan és óvatosan mozgatta, de amikor érezte, hogy én is viszonzom, egyre többet kért. Végül már levegő hiány miatt szétváltunk és újra egymást céloztuk meg. Kis idő múlva végül ismét elváltunk.

- Kyung... - szólított először a nevemen. - Leszel a barátom? - kérdezte tőlem a hatalmas lépést, de én sem akartam többet várni, tudtam, hogy úgy is kis idő múlva együtt lennénk.

- Igen! - néztem az égre mosolyogva. Szeretem az életemet. Nagyon. Nem tudom mit tettem az előző életemben, amiért kiérdemeltem ezt a sok jót mostanság, de nagyon hálás vagyok érte.

És mindenemmel azon leszek, hogy ez a sok jó megmaradjon. Vigyázok ránk Jiho. Ígérem, hogy mindent megteszek azért, hogy örökké együtt mehessünk át mindenen. Szeretlek.

Vége<3