Felszín alatt fél méterrel [BEFEJEZETT]

~ 28 ~

Egy hét után meguntam az önsajnáltatást viszont az egyetemre nem volt erőm még visszamenni így bevetődtem a plázába karácsonyi ajándékot nézni Changbinnek. Mindenhol az ünnephez hű díszek lógtak, amiket imádtam. Mindig is rajongtam ezért bár az előző nem volt a legjobb, de legalább veled tölthettem. Kíváncsian nézelődve járkáltam az üzletek között amikor megpillantottalak egy kávézóban – veled szemben egy fiatal srác ült és az asztal felett egymás kezét fogtátok. A szívem összeszorult ahogy boldog arckifejezésedet láttam. Elárulva éreztem magam, egy évig voltunk együtt – akkor még hivatalosan nem is szakítottunk –, ami lehet másnak nem olyan hosszú idő, de nekem az volt. Nekem te voltál az első szerelmem, rajongtam érted az első naptól kezdve, bármit megadtam volna neked, te mégis valaki mással voltál a hátam mögött. Észre sem vettem, hogy könnyeim patakokban folynak le, képtelen voltam elszakítani rólatok a tekintetemet. Nem tudom mennyi ideje állhattam ott, amikor észrevettél; lassan fordultál felém, de amikor felismertél lehervadt a görbület ajkaidról, amelyeket egykor én csókoltam oly szeretet teljesen. Fejemet rázva, zokogva rohantam el onnan, akkor már biztos voltam benne, hogy végleg vége közöttünk mindennek és még inkább összetörtem, mint előtte. Fogalmam sincs miként jutottam haza, de abban biztos vagyok, hogy a nappali közepén összeesve zokogtam amíg Changbin haza nem ért és fel nem kapart a padlóról. Darabokra hullottam, magamat okoltam mindenért – miattad, Chan, miattad történt ez az egész mégis azt kerestem mégis mit ronthattam el.