Felszín alatt fél méterrel [BEFEJEZETT]

~ 14 ~

Changbin nem vitt azonnal haza. Elmentünk egy gyorsétterembe, rendeltelvitelre kaját majd magához átvitt. Megebédeltettünk, beszélgettünk mindenféléről,ekkor mesélte el a párjával való vitájukat én pedig elmeséltem mennyire rosszulérint, hogy ennyire cső látásod van a tanulás iránt és lényegében hozzám semszólt – addig magamnak sem mertem ezt bevallani. Szerettelek, iszonyatosan ezértnem akartalak visszafogni, de azért jól esett volna, ha legalább egy-kétmondatot váltottál volna velem. Jól esett beszélgetni ezekről, úgy éreztemközelebb kerültünk egymáshoz Changbinnal és tényleg nevezhetem a barátomnak.Már besötétedett mire hazavitt, felkísért a lakásodra, hogy ne nekem kelljencipelni a dobozt viszont, ami ott fogadott, azt képtelen leszek elfelejteni.Vöröslött az arcod a dühtől, szemeid – amelyeket annyira imádtam – izzottak azelfojtott indulatoktól és ujjaid is görcsösen fonták körül a telefonodat.Bepánikoltam a tekintetedtől pedig végig csakis a legjobb barátodat figyelted,akinek arcizma sem rándult. Rám mosolygott, letette a kanapé mellé a doboztmajd ahogy kilépett az ajtón vállon veregetett. Én nem szólaltam meg, csaktéged figyeltelek és amikor becsukódott az ajtó végre rám néztél. Felfogni semvolt időm, már előttem álltál, fölém kerekedtél és feszült hangsúllyal kértélszámon mégis hol a fenében voltam. Remegő hanggal meséltem el mi történt,könnyeim újból eleredtek mire te mintha felengedtél volna. Gyengéden öleltélmagadhoz és bocsánatomért esedeztél. De mégis miként haragudhattam volna?Aggódtál értem, az miért lenne baj? Megijesztettél ugyan azzal ahogyChangbinnal bántál – vagy inkább nem tudtam hová tenni –, de haragudni képtelenlettem volna. Akkor még túlságosan szerelmes, vak voltam.