Felszín alatt fél méterrel [BEFEJEZETT]

~ 15 ~

Szerettem volna több időt veled tölteni viszont mire te kilábaltál a vizsgákból én léptem bele egy mély gödörbe. Az érettségi időszak borzasztó hosszú és stresszes volt. Alig aludtam, képtelen voltam enni – három kilót akkor le is adtam, ami miatt dühös voltál – és sokszor kiadtam azt, amit ettem. Mások körülöttem eszméletlen lazán, könnyedén fogták fel, de én nem. Bizonyítani akartam anyáéknak, emellett nem akartam neked csalódást okozni. Olyan voltam akár egy élőhalott, egyszer azt mesélted, hogy még álmomban is az egyik tételt mondtam fel. Te végig mellettem voltál, támogattál, segítettél, elviselted a düh kitöréseimet aztán rá egy percre a sírógörcsömet. Magadhoz öleltél, felolvastad az anyagot vagy egyedül hagytál, ha arra volt szükségem – mindent megtettél értem. Iszonyatosan nagy volt rajtam a megfelelési kényszer hiába mondat, hogy mindig büszke leszel rám, bármilyen eredményt is érek el – üres szavaknak hatottak, ténylegesen büszkévé akartalak tenni; azt szerettem volna, hogy ne csak azt a kisfiút lásd, akiként kezeltél. Valóban nem voltam olyan tehetséges, mint te, se okos viszont nem akartam, hogy ilyennek láss, azt akartam büszkén vállalhasd fel a párodat, engem. Sokszor éreztem úgy mintha szégyellnél, nagyon rossz érzés volt. Az érettségi jól sikerült, mindenből nyolcvan százalék felett teljesítettem, de olyan volt, mintha egy darabot kiszakítottak volna belőlem és a mélybe hajították volna.

Eskü nem azt számolgatom már most, hogy jövőre érettségin hányszor fogok kibukni