ᴛʜʀᴇᴇ ᴄʜᴇᴇʀs ғᴏʀ sᴡᴇᴇᴛ ʀᴇᴠᴇɴɢᴇ

első.

Bevezető

Talpam alatt csörgött az avar. A levelek sokaságában észre se vettem azt a fagyökeret, amiben nem sokkal később felestem.
- Picsába! - szitkozódtam. Telibe hasra estem, így ülőhelyzetbe tornáztam magam. A tenyerem rohadtul égett, ezért a szemeim elé emeltem. - Bazdmeg! - suttogtam, majd lekaptam magamról a csontvázos ujjatlan kesztyűm. Nem kellett volna. A tenyerembe beleállt egy sörösüveg darab. De úgy cseszettül. Ahogy levettem a bal kezemről az anyagot, csak jobban beleállt. Fájdalomtól remegő jobb kezemmel kihúztam, majd eldobtam azt a szart. Egyből folyni kezdett belőle a vér. Szidtam mindent. Még csak kurvára hétfő reggel volt, én pedig kurvára beszoptam, mint mindig. Lassan felálltam, majd a kabátom zsebébe kerestem egy zsepit, amit a sebhez nyomtam. Auch... Szerencsétlen vagyok...

Lassan, csengetés után öt perccel beértem. Éppen valamit nagyon magyarázhatott a matek tanár háttal a táblánál, így halkan besettenkedtem a helyemre. Leültem és elővéve a füzetem, írni kezdtem ami a táblán volt.

- Hol voltál megint? - suttogta nekem a mögöttem ülő Brendon.

- Hogy hol? - fordultam hátra idegesen. Ő bólintott - Elestem bazdmeg! - sziszegtem az arcába, majd visszafordultam.

- És fáj valamid? - hajolt közelebb.

- Bazdmeg Brendon! - csóváltam idegesen a fejem. Nagyon ideges voltam és a legkisebb dologra is ugrottam. Lassan letelt a matek, amit a csengő megváltó hangja jelzett. Bedobtam mindent a táskába, majd a vállamra vettem. Siettem le az orvosiba, mivel a harmadik zsepi is kezdett átázni.

- Hova szaladsz? - sprintelt mellém az egyetlen barátom. Már egy kissé lenyugodtam, szóval próbáltam neki normális választ adni.

- Az orvosiba - sóhajtottam, majd leérve a lépcsőkön elfordultam balra. Ezen a folyosón öltözők és az az ellátó van, ahova sietek.

- Kérdeztem, hogy fáj-e valahol, mire te azt válaszoltad, hogy basszam meg - nézett rám értetlenül, mire elnevettem magam.

- És sikerült? - mosolyogtam a képébe. Tudtam, hogy nem szeret erről beszélni. El is pirult, ezért győzelmet könyveltem el a részemre. Úgy gondoltam - ha már ennyit aggódik, egyem meg -, hogy egy választ azért megérdemel - Egy üvegdarab felhasította a tenyerem, mikor elestem.

- Szilánkba tenyereltél? - emelte fel a szemöldökét, mire bólintottam - Szerencsétlen... - rázta mosolyogva a fejét. Mivel elértük az ajtót, ő belökte, mire én egy biccentéssel megköszöntem neki. A bent ülő nő egy kissé megugrott, de végül ellátta a kezem. Nem bírt leállni az idióta kérdéseivel: "Na és ez fáj?" vagy a "Hogy csináltad?" Hiába magyaráztam el neki vagy hatszor, nem tudott megnyugodni. Bren az ideges fejemet látva próbálta visszatartani a nevetését. Nekünk eléggé érdekes a barátságunk. Egyfolytában szívjuk egymás vérét, de ha hív a kötelesség, akkor kisegítjük a másikat. Én egy magányos srác vagyok, míg ő a suli legkeresettebb diákja. Eddig mindig csak ötöse volt mindenből, a lányok és a tanárok kedvence, kedves és segítőkész. Én erős hármas tanuló vagyok és egy olyan személy, akin mindenki figyelmen kívül hagy. Lehet nem is létezem?