ᴛʜʀᴇᴇ ᴄʜᴇᴇʀs ғᴏʀ sᴡᴇᴇᴛ ʀᴇᴠᴇɴɢᴇ

tizenhét.

Anyával

Éppen anyával néztünk valami vacak sorozatot.

- Szerinted Esmeralda be fog oda menni? - kérdeztem le sem véve a szemem a képernyőről.

- Biztos, hogy be fog. Ha nem így tenné, nem lenne benne izgalom - olyan nagy feszültséggel bámultuk a tévét, mint még soha.

- Emirhan! Emirhan, ott vagy? Válaszolj! - kiáltozott Esmeralda. Ez a szerencsétlen nő lement az elhagyatott kastély pincéjébe, hátha megtalálja Emirhant. Már azért szurkoltam, hogy ne nyírja ki magát. Egyszercsak nagy zörrenés és Esmeralda alatt beomlott a lépcső és egy sötét helyre esett - Yusuf, te vagy az? - sírt fel. Esküszöm, ebben nincs semmi logika. Elveszett Emirhan, erre Esmeralda a várostól hat mérföldre egy elhagyatott kastélyban kezdi keresni! Utána valamilyen Yusuft kérdezget, akiről azt sem tudom, hogy ki az. Valahogy érzem, hogy csak ebben a kastélyban találja meg, mivel VÉLETLENÜL erre jött.

- Esmeralda! Már vártalak! - jött ki random egy ajtón egy csávó. A poén az egészben, hogy eddig sehol sem volt ajtó.

- Mehmet! Mit csinálsz te itt? - háborodott fel az asszonyság.

- Ki a fene ez a Mehmet? - mondta ki hangosan a gondolataimat anya.

- Én már nem tudom, hogy mi van - vontam vállat.

- Esmeralda! Csak rád vártam! - mondta Mehmet és közelebb sétált Esmeraldához.

- Mehmet. Mi ez az egész? - ment oda hozzá a csaj.

- Emirhan csak szétválasztott minket. Megöltem őt és Yusuft is - fogta meg a kezét.

- Mehmet! Te a nevelőapám vagy! - itt anyával döbbenten néztünk egymásra.

- Nem érdekel! Szeretlek! - majd megcsókolta Esmeraldat és kiírták, hogy vége.

- Ez egy fenomenális sorozat volt, aminek az utolsó két részét láttuk - állt fel anya.

- Hány évados? - nyújtózkodtam ki én is. Itt ültünk vagy már három órája.

- Megnézem - vette elő a telefonját és rákeresett. El is nevette magát - 1068. Melyik az az elvetemült, aki ezt végignézi? - csóválta mosolyogva a fejét, amin én is jót derültem.

- Ah, mennem kéne tanulni - sóhajtottam fel - Holnap föci doga. Ahj, meg biosz is...

- Láttam, hogy beírtak hiányzónak - töltött magának kólát.

- Reggel volt még nagyon. Nem tanultam rá semmit, és már elkezdtem normálisan szenvedni valamit. Szóval, hogy ne kapjak egyest, így nem mentem be - támaszkodtam meg a könyökömön.

- Oké, nem baj. Az a boszorkány valamiért pikkel rád - húzta el a száját - Csak kérlek ne gyakran csinálj ilyet. Nem hiányzik, hogy valami pótvizsgát vagy mit kelljen írnod.

- Nyugi, nem fog sokszor előfordulni - anya megint elnevette magát. Anyát sokszor nem is szülőnek tartom, inkább valami legjobb barátnak, akivel megbeszélek mindent. Ő is elmondja, ha van valami gondja. Talán ezért is ilyen jó a kapcsolatunk. Tudom, hogy nagyon fáj neki a mostani helyzet - ami történt, azaz apa -, de hihetetlenül erős és nem mutatja ki. Sokszor este szokott sírdogálni, én pedig vígasztalom, de reggel olyan, mintha semmi sem történt volna. Anyám erős. Hihetetlenül az.

- Mi van Gerarddal? - támaszkodott a pultnak. A szívem kihagyott egy ütemet.

- M-mi lenne vele? - nyeltem egyet.

- Ezt kérdezem. Tudod, hogy van-e vele valami - magyarázta. Elmosolyodott és mellém ült - Minden rendben?

- Igen - sóhajtottam - Nem is tudom, hogy miért vagyok ilyen. Lehet azért, mert még nem igazán volt barátom.

- Hát, olyan nem is, mint Gerard - kacsintott.

- Jaj, anya! - csóváltam a fejem nevetve - Ne értsd már félre! Gerard nem... Olyan. Ő normális.

- Te is normális vagy!

- De nem ilyen téren - sóhajtottam fel - Gerard rengeteget segített nekem. Nem azért tette, mert... Hanem azért, mert a barátom. Barátilag a barátom és nem... Úgy. Mikey ki is nyírna, ha megtudná, hogy... Én pedig megint egyedül maradnék...

- Mikey biztosan nem haragudna meg! - simogatott - És Brendon? Még mindig nem sikerült kibékülnöd? Az is már egy hete történt!

- Nem... De nem is próbálkozom. Az lesz neki a legjobb, ha elengedem.

- Képzeld, beszéltem az anyukájával, Graceszel. Azt mondta, hogy nagyon egyedül érzi magát. Valami Dallon járogatott hozzájuk, de nem jött ki Brendonnal. Nem bírta elfogadni a kritikát, így... Otthagyta. Szóval ő is egyedül van. Még egyszer, utoljára meg kellene próbálnod kibékülni.

- Rendben - bólintottam.

- Amúgy... - vette elő a telefonját és nézegetni kezdte a naptárt - Mikor megyünk el ajándékokat vásárolni?

- Miért? - ráncoltam a szemöldököm.

- Mert december eleje van - mutatta a mai dátumot. - Pansyt amúgy le fogom csapni! Az a kis vandál jószág befurta magát a kanapéba! - húzta arrébb a párnát, hogy látható legyen a lyuk.

- Anya. Ő egy görény. Azok meg ilyen lyukakban élnek - próbáltam behatárolni - De hol is van? - erre benyúlt az oduba és kopogott kettőt. Nem sokkal később kidugta rajta a fejét.

- Te kis köcsög - húzta össze szülőm a szemét. Én jót derültem ezen. Megsimogattam a kisállatom. Gerardnak pedig vennem kell majd valami ajándékot. Valami szépet.