ᴛʜʀᴇᴇ ᴄʜᴇᴇʀs ғᴏʀ sᴡᴇᴇᴛ ʀᴇᴠᴇɴɢᴇ

huszonkettő.

  A hátamat a falhoz döntöttem. Élveztem, ahogy a fal hűvös érzete átjárja a testem azon részét, ahol érintkeztem vele. Már egy ideje melegem van. Csak arra várok, hogy letusoljon és végre álomba szenderedjek...
  Egyszercsak nyílt a fürdőm ajtaja és a párafelhő közepette kisétált onnan. A rám legnagyobb pólót adtam neki, ami tökéletesen passzolt rá. Egy melegítőt vágtam a felsőjéhez, ami ugyanúgy jól állt rajta. A haja alsó része nedves volt a vízcseppektől, mik megtámadták zuhanyzás közben.

- Minden rendben, Frank? – ért elém, nekem pedig a szívem kihagyott ütemet. Semmi sincs rendben.

- Persze. Csak fáradt vagyok és sok volt nekem a nap – tettettem ásítást, majd elnyúltam az ágyam belső oldalán.

- Itt... Aludjak veled? – nyelt egy hatalmasat Gerard, mire bennem is megállt az ütő. Gee és én egy ágyban? Hujuj.

- Hm – biccentettem paradicsomhoz hasonló fejjel, majd már csak a hátamat mutattam neki. Lefeküdt mellém. Eltelt egy negyed óra, de én képtelen voltam aludni. Itt fekszik velem egy ágyban... Hihetetlen...

✸✸✸✸

  Hajnali hármat ütött az óra, mikor felriadtam. Nem éreztem senkit sem magam mellett, ami megijesztett. Persze a félelem hamar elmúlt, mikor láttam, hogy a fürdőbe égve van a lámpa. Megdörzsöltem a szemeim. Mikor aludhattam el? Talán akkor, mikor Gee félve a derekamra helyezte a kezét? Fogalmam sincs...
  Óvatosan közelítettem meg a helyiséget. Kopogtam, de nem szólt semmit. Bentről a víz csurgó hangját véltem felfedezni. Lassan benyitottam. Gerard a kabinban ücsörgött ruhában - ami természetesen átázott -, és szomorúan nézte a padlót.

- Gee? – a rekedtes hangomtól én is megijedtem. Riadtan kapta rám a tekintetét – Minden rendben?

- Hát, a cuccom átázott – húzta el a száját – És valószínűleg egy vagyonba fog kerülni a vízszámla – lassan elcsöndesedett. Odacammogtam a kabinhoz, majd belépve egyből helyet foglaltam a barátom mellett. Eddig a párától és a fáradságtól annyira nem láttam, hogy észre se vettem rajta a külső változást. Fekete lett a haja.

- Mi ez az új szín? – húztam fel a térdeimet és karoltam át őket.

- Ha valaki nagyon be akarja festeni a haját feketére, akkor csak találni fog egy éjjel-nappalit – mondta sóhajtva.

- Mi baj volt a vörössel?

- Mostmár nem tetszett.

- Miért?

- A vérre emlékeztetett. Én nem akarok rá emlékezni.

- Mi a baj van vele?

- Te.

- Én? – döbbentem le.

- Hm – biccentett.

- Mivel bántottalak meg?

- Frank, ez bonyolult – húzta el a száját sóhajtva.

- Akkor próbáld elmondani a legegyszerűbben! – kérleltem kedves hangon.

- Az a bajom Veled, hogy egy rendkívül szerethető ember vagy. Érted? – kezdett bele ingerülten – Ha tudnád, hogy mióta játszadozok a gondolataimmal... Frank, szenvedek! Ez nem két órája tart, hanem amióta először megláttalak, érted? – nézett rám, mire nekem nyelnem kellett – Meg akartam ölni magam! Feleslegesen léteztem! Ekkor jöttél te és mindent megváltoztattál, érted?! – ideges volt. Érzékeny számára ez a téma – Tudod mennyire fájdalmas szinte mindennap találkozni egy olyan emberrel, akiről tudod, hogy észre sem vesz? – folytatta halkabban – Olyan régóta vagy a mindennapi motivációm. Azért folytattam ezt az egész gyilkolósdit, hogy megvédjelek. Érted? – döntötte a fejét a csempének – Azt szeretném, ha végre kapnék tőled egy kis segítséget. Ez nem más, mint egy szó, amihez érzelem is társul. Érted? – lehunyta a szemeit. Az utolsó szavakat suttogva tette meg – Miattad bármilyen fájdalmat eltűrnék. Miattad átvenném a világ szenvedését, hogy neked jobb legyen. Tudod miért? Mert szeretlek. Érted? – itt pillangók ezrei szálltak fel a hasamban jelezve, hogy igenis tetszik nekik az, amit hallanak – Tudom, fura ez az egész. De nem voltam képes magamban tartani tovább. Nyomta a mellkasom, itt – mutatott a szívére – Tudod – sóhajtott – Mikor még a szekta tagja voltam, élveztem a gyilkolást. Azt hittem, hogy a jót cselekszem. Tetszett a dolog, hogy tőlem függnek ártatlan emberek. Imádtam ezt a dolgot. Pár szúrás vagy lővés; egy kis vér és kész a mestermű. Undorítónak tartom magam... Mikor kiléptem ebből az egész szarságból, meg akartam ölni magam. Ekkor láttalak meg először. Ahogy szaladsz az iskolába, de felbuksz és egy üveg felvágja a kezed. Az az üveg, amit én törtem össze. Amiből én piáltam előző nap éjjel – suttogta, de tökéletesen hallottam minden szavát – Akkor megfogadtam, hogy soha többé nem akarlak megbánti. Sem mentálisan, sem fizikálisan. Tessék. Most én vagyok a legnagyobb hibása az egésznek... – szóhoz sem jutottam. Sírt. Nekem félig örült a szívem, félig pedig fájt, mivel mind ezt én okoztam neki. Átkaroltam a vállát, ő pedig belebújt az ölelésembe. Furcsa látványt nyújthattunk, de nem érdekelt. Én meg akartam védeni saját magától és azoktól a rossz emberektől. Ez egy vallomás volt. Tudtam, hogy az. Mégsem éreztem kellőnek a pillanatot, hogy megtegyem azt a bizonyos lépést. Nem ülhettem szótlanul, de nem is mondhattam azt ki, amit gondoltam. Jobb pillanatot kerestem. Nem tudom mire, de kellett nekem egy sokkal jobb időpont.

- Hé Gee – kezdtem bele zavartan. Ő rám pillantott nekem pedig kihagyott a szívem egy ütemet. Mit is akartam mondani? Teljesen kiment a fejemből. Mégis közölnöm kell vele valamit, mert nem akartam kínossá tenni a helyzetet – Én pedig csak azt nem értem – folytattam halkan, de tudtam, hogy minden egyes szavamra vevő – Hogy te engem miért nem vettél észre? – értetlen tekintetén elmosolyodtam – Egyikünk sem érti ezt. Azt sem tudom, hogy hova akarok kilyukadni, de – nyeltem egy nagyot és elnéztem róla – de valamiért furán érzem magam. Nem tudom mi ez és miért kuszák a gondolataim. Fogalmam sincs mi történik velem – össze voltam zavarodva. Mint ahogy az érzés, mint ahogy a tegnapi nap eseményei, mint ez az egész... Bonyolult. Nagyon bonyolult. Én pedig nem értek sok dolgot.

- Majd segítek kideríteni, jó? – mosolyodott el, majd visszaköltözött az ölelésembe. Hiába tapostuk már a december elejét és kissé hideg is volt a lakásban, én mégis meghaltam a hőségtől.