Advent a Pál utcában 2019

10. Forralt bor - Szebenics/Wendauer

[ Egy abszolút nem megszokott páros. Szebenics Miklós és Wendauer László. Remélem ezt is szeretni fogjátok 😊 ]

Szebenicsnek az volt az érzése, hogy a karácsonyi időszak évről-évre egyre korábban kezdődik. Amikor November 22.-én a kellemes késő őszi időben a vékony kis dzsekijében szolidan izzadva bekanyarodott a Bazilikához, és arcon csapta a műhóval borított kis vásári forgatag egy hatalmas "Nope!" kíséretében kifordult a térről.

Egészen december elsejéig kerülte a teret, ami miatt majd 5 perccel hosszabb volt az út a munkahelyéig. De aztán December első napján már az időjárás is úgy döntött, hogyha már december akkor nesze nektek itt a tél, ami miatt annyit sírtatok és lett hirtelen nulla fok, szél, meg éjszakai hóesés. Szebenics előkaparta a szekrény mélyéről a vastag kabátot, a bakancsot meg a sapka-sál-kesztyű hármas kiegészítőt.

Reggel átsétált a még teljesen üres téren, és jól is elhatározta, hogy meló után majd megnézi, hogy idén milyen árakkal akarják hozzájuttatni a magyar kisnyugdíjasokat a szívrohamhoz. Délután a tömeg láttán már majdnem megint kifordult a Nope felkiáltással, amikor megérezte a forralt bor kellemes illatát. Szebenics rengeteg dolognak ellen tudott állni, de a mézeskalács és a forralt bor az egyik gyengéi voltak. A tér sarkából nézte a bódékat hátha valamelyik szélső éppen italokat árul és nem kell bemennie a tömegbe. A tér túlsó oldalán a 16 számú kis ház volt a nyerő.

A kis házban két fiatal srác állt, mind a kettő manónak volt öltözve, de Szebenicsnek a fekete hajú alacsonyabb srácon akadt meg a szeme. Annyira jól állt neki a hosszúkás fül, hogy simán vendégszereplő lehetett volna a Gyűrűk urában. Hatalmas zöld szemeihez nagyon jól passzolt a zöld sipka is. Olyan kis széjjel csókolni való aranyos manó arca volt, és nem csak az öltözet miatt. Az alacsony, cuki, harapdálni való fiúk is a gyengéi voltak.

– Sziasztok! Három deci forralt bort szeretnék kérni.

– Szia – köszönt vissza az alacsony manó srác – Papír pohárba vagy bögrébe szeretnéd?

Az idei karácsonyi bögre nem nézett ki annyira rosszul, de már így is tele volt a polc mindenféle ajándék bögrékkel, ha vesz még egyet tuti nem fogja tudni becsukni a szekrényt. De a papír poharakat sem szerette, mert hiába mondják, hogy ez lebomlik meg környezet barát, az előállítása egyáltalán nem az.

– Most egyelőre csak papírpohárba. Köszönöm.

A srác kimérte a forralt bort és a pultra rakta, Szebenics meg igyekezett nem rosszul lenni az ártól, amit mondott.

– Tudom, hogy kurva sok, de nem mi szabjuk az árakat – mondta a srác, amikor visszaadta a visszajárót.

– Honnét tudtad, hogy erre gondoltam?

– Kiült az arcodra az "aztakurva" kifejezés.

Szebenics nevetve elköszönt, és elindult a metró felé. Egyébként a forralt bornak pontosan olyan vásári íze volt, mint amire számított. Műanyag palackos koccintósból, gyári fűszerporral bekevert szájat összeragasztóan édes lötty, jó meleg, és baromira nem ér annyit, amennyit fizetett érte, viszont láthatott egy cuki manó fiút, így nem volt teljesen elégedetlen.

Másnap Szebenics azon kapta magát, hogy munka után megint a 16-os számú faház felé tart. Végül is december van, szar napja volt, megérdemel még egy indokolatlanul drága forralt bort, és hátha megint megcsodálhatja a zöldszemű manófiút. Az ital aznap is ugyan olyan drága és középkategóriás volt, de a manófiú mosolya valahogy sokkal édesebb. Harmadnap csalódottan battyogott haza, mert nem volt Manófiú, és sajnos negyed nap sem. Ötödik nap megint szerencséje volt. Eljátszotta a hülyét, a "Te állandóan dolgozol?" kérdéssel, mint aki nem tudná teljesen pontosan, hogy a srác nem volt két napig, de így legalább megtudta, hogy két nap munka, két nap szabad beosztásba vannak. Hazafelé a villamoson Szebenics szépen bekarikázgatta a napokat, amikor a Manófiú dolgozott. Onnantól kezdve pedig minden délután ott állt a 16-os bódé előtt és kortyolgatta a forralt bort, leplezetlenül bámulta a Manófiút.