Zűrös szerelem /BEFEJEZETT/

8.FEJEZET

             Az ajtó kinyílt automatikusan odakaptam a fejemet. Keith gondterheltnek tűnt. Meg sem szólalt csak a homlokát dörzsölgetve leült elém. Hiába emeltem rá kérdőn a tekintetemet még csak rám sem nézett. A düh amit eddig elfojtottam most a felszínre akart törni, minden erőmet arra összpontosítottam, hogy ki ne törjön belőlem. Emlékeztetnem kellett magamat hogy Keith-nek van mit megmagyaráznia, nekem csak ki kell várnom a megfelelő pillanatot. Fel sem nézett elővette a telefonját és valamit pötyögött. A kezeim az ölemben nyugodtam most a visszatartott indulatoktól ökölbe szorítottam az ujjaimat,szinte már fájt. Keith abba hagyta az írást és végre rám nézett. Biztos látszott valami az arcomon mert egy kicsit hátrahőkölt.

-Avril.-kezdett bele.- Tudom hogy sok mindenre kell válaszolnom és meg is értem ha dühös vagy de egy kicsit tedd félre az érzéseidet,mert el kell tűnnünk most azonnal.-mutatott az ajtóra.

-Hogy mit kell csinálnunk?-pattantam fel a székről.- Most komolyan elvárod tőlem hogy minden magyarázat nélkül menjek veled mert te azt mondod?- hadonásztam mérgemben.

Keith lassan eltolta magát az asztaltól, felállt a székről és megkerülte az asztalt, hogy egymással szemben állhassunk. 

-Nem tudnád egy kicsi félretenni az érzelmeket és most az egyszer nem a saját fejed után menni?-kérdezte indulatosan.

-Mégis mi a fészkes fenét vársz tőlem? -tártam szét a kezeimet.- Mióta megismertelek csak hazudsz nekem és nem vagy velem őszinte. Most meg azzal vádolsz pont te engem ( -böktem a mellkasára ) hogy önfejű vagyok? Tudod mit Kapd be! -fordítottam neki hátat.

Ott akartam hagyni, magamban végleg eltemettem akármi is volt kettőnk között. Ki akartam rohanni az ajtón és sose akartam visszajönni, de Keith megfogta a kezemet és visszarántott.

-Nem mehetsz el sajnálom. És igenis önfejű vagy és jelen pillanatban hisztis is. -engedte el a kezemet.- Nem bírod felfogni hogy az ami most történik túlmutat rajtad és a kis érzéseiden? 

-Még hogy én hisztis vagyok. Képzeld csak, kimentem utánad és láttam a kis ribancodat akit ölelgettél. Nekem mégsem mondasz semmit megint. Ez köcsögség.-üvöltöttem felé.

Teljesen elvesztettem a fejemet. Az összes düh ami bennem fortyogott most mint egy kisebb vulkán hirtelen kitört belőlem. A szemeim szikrákat hánytak Keith felé és lehetséges az is hogyha most szemmel lehetne ölni már rég nem élne. 

-Az a köcsögség, hogy nem ismersz mégis ilyeneket vágsz a fejemhez. Elhiszem hogy eddig senki sem kezelt úgy mint én mert mindent megkaphatsz és bocs hogy szarrá töröm az illúziódat de a világ a legtöbb embernek nem olyan mint neked. - Keith köpve üvöltötte a szavakat közben lassan lépkedett felém.- Semmi jogod nincs ahhoz sem hogy a kint látottakat így add elő. Mia nem egy ribanc jobb ha tőlem tudod. Sőt sokkal emberibb mint te. 

                Felemeltem a kezemet és ütésre lendítettem de Keith gyorsabb volt. Kezeink nagy csattanással találkoztak egymással, mire észbe kaptam volna Keith fordított rajtam egyet hogy a hátam a mellkasának nyomódjon. Kezeimet keresztbe tartotta elég szorosan ahhoz hogy ne tudjak mozogni de ne is okozzon vele fájdalmat. Rúgkapáltam, próbáltam magam kiszabadítani.Minden próbálkozásom hiába való volt. 

-Engedj el!-parancsoltam rá.- Hazamegyek!

-Nem engedlek el, amíg meg nem nyugodsz teljesen.-súgta a nyakamba.

Mellkasom gyorsan mozgott fel le ahogy a megerőltetéstől próbáltam levegőhöz jutni.

-Ne haragudj nem úgy gondoltam az iméntieket és teljesen megérdemeltem volna azt a pofont. Szólj ha megnyugodtál és esküszöm elengedlek.- Lehelete jólesően cirógatta a nyakamat.