Zűrös szerelem /BEFEJEZETT/

27.FEJEZET

           Mia átlépett az előtte élettelenül elterülő Diana testén. Vanda szaggatottan vette a levegőt,mellettem. Fél kézzel feltornásztam magamat. Mia térdeire vetette magát és csúszva állt meg előttünk. A másik pillanatban már a lábaira húzta Vanda testét. A szemüvege leesett a fejéről és csak most figyeltem fel a barna szemeire, ahogy rávetült a fény szinte aranysárgának hatott. Mia könnyei potyogtak ahogy fél kézzel Vanda hátát támasztotta,másik kezét a hasán keletkezett sebre nyomta. Tompán jutott el a tudatomig,hogy a lány megmentette az életemet. Eléjük telepedtem és könnyeimmel küszködve néztem le a vérben fürdő mellkasára. Feküdhetnék most énis itt helyette.

-Nem lesz baj.-ringatta Vanda testét Mia. - Hallod? Itt vagyunk! Nem lesz semmi baj.

-Nem.-Vanda hangja furcsán élettelenül hangzott.Jobb kezét felém nyújtotta.- Mondjátok meg Mark-nak,hogy nagyon sajnálom.

-Nem! Majd te megmondod neki. Érted? Te fogod megmondani neki.-mondtam a kezét szorongatva,hangom el elakadt, ahogy hagytam,hogy a könnyeim a felszínre törjenek és a sírásom egyik pillanatról a másikra zokogássá erősödött.

Mia meg akart szólalni de a folyosó felől léptek hangját hallottuk. Odakaptuk a fejünket, majd fekete egyenruhás emberek nagyobb csoportja nyomult be a nyitott ajtón. Állig fel voltak fegyverkezve és tekintetükkel a helységet pásztázták ellenség után kutatva, majd mikor észrevették,hogy nincs egy sem leengedték fegyvereiket. Mia felsóhajtott.

-Az ügynökség emberei.-mondta nekem,majd elkiáltotta magát.- Mia Payne vagyok van egy súlyos sérültünk.

Az egyik férfi a vállán lévő rádióba ismételte el a lány szavait. Mia lenézett Vanda,egyre fehérebb arcára.

-Tarts ki! Nem mehetsz el. Nem hagyhatsz te is itt engem. Nem engedem!-Mia magához emelte az egyre nehezebben lélegző lányt.

Egy férfi állt meg előttünk majd leguggolt mellettem és gyengéden eltolta Mia-t a haldokló lánytól. Lassan a háta alá csúsztatta a kezét,majd felemelte Vanda-t a földről. Keze tehetetlenül himbálózott a teste mellett,ahogy a férfi rohanva indult meg vele az udvarra. Az előző férfi ismét a rádiójába beszélt.

-A súlyos sérültet kifelé szállítják. A lövés a hasán találta el. Sok vért vesztett. Vége.-mondta majd felénk fordult.

-Asszonyom.-nyújtotta a kezét Mia felé,amit a lány el is fogadott. 

Felküzdöttem magamat, majd Mia hátát kezdtem el simogatni halkan sírdogálva. Mia lehajtott fejjel zokogott és vértől csatakos tenyerét tanulmányozta. Fejét nemlegesen rázta meg, nem akarta elhinni,ami alig pár perccel ezelőtt történt. 

-Az én hibám.-mondta suttogva,majd rám emelte kisírt szemit. Az arca hófehér árnyalatot vett fel.-Tőlem vette el a pisztolyt Diana.

-Nem.-hangom erőteljesen csengett a beállt csendben. Mia nem felelt csak lehajtotta a fejét. Álla alá nyúltam és úgy kényszerítettem,hogy nézzen a szemembe.- Nem tehettél semmit. Ha valakit hibáztatni akarsz,akkor itt vagyok én. Engem akart lelőni, nem Vanda volt a célpontja.-Mia nem válaszolt csak átölelt és úgy kapaszkodott belém mintha a világot jelenteném neki.

Összeborulva álltunk ott még pár másodpercig, míg a férfi látványosan megköszörülte a torkát. Felkaptuk a fejünket,nagyokat sóhajtva szemeinket törölgetve néztünk rá. A férfi olyan szemmel nézett ránk,mint aki teljesen át tudja érezni a helyzetünket. 

-Sajnálom.-mondta egyszerűen.

-Mit sajnál?-kapta fel a vizet Mia.- Ne mondja nekem azt,hogy sajnálja. Ezt a szót akkor használjuk,ha már nincs esély. Vanda igenis fel fog épülni.-bökött a pasi mellkasára.