Zűrös szerelem /BEFEJEZETT/

23.FEJEZET

            Megpillantva a lánc végén ácsorgó fiút és lányt a szívem egy kis ponttá zsugorodott össze. Látásom homályos volt a könnyektől, Diana elégedett vigyorral nyugtázta a reakciómat. A lánc végén a fiún és a lányon szakadt ruhák csüngtek  annyira soványak voltak. A szemük beesett szinte elnyelte a koponyájuk. Könyökeiken horzsolások éktelenkedtek, a lánc teljesen felsértette a csuklójukat. Remegve álltak egymás mellett, üveges, lemondó tekintettel bámulták a meztelen talpuk alatti betont.  Diana rántott a láncon egyet,hogy teljesen elém kerülhessenek,mire nyöszörögve követték a lánc ívét és lassan, mint ha nem is lennének tudatuknál emelték rám a tekintetüket. A lány szemében felismerés csillant ahogy rám nézett,de a fiú homlokát összeráncolva nézett hol rám hol pedig a lányra.

-Linda?-kérdeztem halkan a meglepettségtől,mire a lány lassan bólintott egyet,majd a fiúnak szegeztem a következő kérdésemet,amire már tudtam is a választ.- Mark? 

Az említett fiú kérdőn húzta fel a szemöldökét és biccentett egyet, majd a húgára emelte a tekintetét. Összenéztek és valamilyen oknál fogva megértették egymást a mozdulataikból és Mark bólintott Linda felé. Megnéztem magamnak őket. A képeken még mosolyogtak és vidámak voltak,most viszont meggyötört arccal néztek egymásra és látszott a tekintetükben,hogy elfogadták, nincs menekvés. Linda haja hosszabb volt és kissé ki is kopott a hajfesték belőle, így kilátszott a tövénél a világosbarna haj, az amúgy feketére színezett tincsek alól. Mark haja a válláig ért,csomóban csüngtek a vállára, vagy annyira vizes volt,vagy csak az ápolatlanság miatt volt ilyen állapotban. Linda szemei kis zöld pontként tűntek ki a fehér arcától. Mark üveges tekintete mögött barna szempár meredt rám. Döbbentem méregettem őket, le se vettem róluk a tekintetemet,úgy szólaltam meg.

-Azt hittem meghaltak.-mondtam halkan reszelős hanggal.

-Ne már!-sóhajtott Diana.- Azt hittem okosabb vagy ennél.Gondolkozz kicsit,erőltesd meg az agyadat.-nézett a szemembe Diana,majd miután nem válaszoltam lemondóan legyintette egyet.- Ha azt el tudtuk intézni,hogy a világ halottnak higgyen téged,szerinted kifog rajtunk két ilyen jelentéktelen ember fogva tartása?-mosolygott negédesen.- Könnyen el tudtuk hitetni,hogy meghaltak azon a napon és külön élvezet volt látni Keith és a többiek szenvedését. 

A nevek hallatán a testvérek felkapták a fejüket és szemeikben remény csillant. Szívem még kisebbre zsugorodott már ha ez lehetséges lett volna, már így is úgy éreztem,mint ha el tűnt volna a mellkasomból egy nagy fekete lyukat hagyva maga után. Szomorúan néztem a meggyötört párosra,majd elkaptam róluk a tekintetemet. Nem bírtam rajtuk tartani a tekintetemet, mivel tudtam a testvérei nem jönnek értünk. Már nem tudnak értünk jönni és ők ezt nem tudják. Mégis,hogy mondhatnám el nekik,hogy ha tudták volna hamarabb,hogy életben vannak,minden bizonnyal értük jönnek és megmentik őket. Most már késő,hisz meghaltak. Már nem tehettek semmit. Nem akartam lerombolni a kis illúziójukat,ami kis erőt adhat nekik ebben a lehetetlen helyzetben,de Diana máshogy gondolta.  Rám nézett mosolyogva, nekem pedig az ördög jutott az eszembe. Ha létezne az ördög és vele együtt a pokol,ilyen mosollyal ítélhetné halálra az embereket.

-Ne áltassátok magatok.-fordult feléjük,fejemmel jeleztem,hogy fogja be a száját,de ő kíméletlenül folytatta.- A testvéreitek halottak.

Linda és Mark válla még jobban előre esett. Eddig még tartották is magukat a körülményekhez képest,de most kiszállt belőlük minden. Mark arcát eltorzították az érzelmek és szikrázó szemekkel nézett Diana felé. Linda fejét lehajtotta a haja eltakarta az arcát, a válla kis remegéséből látszott csak,hogy csendben sírdogál. 

-Miért?-halottam meg Mark dühtől csöpögő hangját,meglepett a hangja erőssége.

- Miért ne!-mondta egyszerűen,mire Mark felé iramodott,de elég gyenge próbálkozás volt ez.