Zűrös szerelem /BEFEJEZETT/

22.FEJEZET

           A tüdőm összeszorult és vizet öklendeztem fel. Fejemet oldalra fordítottam,ekkor vettem észre,hogy a nyirkos földön fekszek,nedves hajam az arcomra tapadt,így nem láttam semmit. Köhögve próbáltam levegőhöz jutni a mellkasom rettenetesen fájt. A hátamra fordultam,mire egy kéz félre seperte az arcomból a hajamat. Homályosan láttam,még mindig szaggatottan vettem a levegőt,ami minden egyes belégzésnél iszonyatosan fájt. A karomat alig tudtam mozdítani, mikor mégis megpróbáltam rátámaszkodni a fájdalom egészen a vállamig sugárzott. Másik kezemmel az alkaromat markolásztam,de egyből abba is hagytam. Rossz ötlet volt. Biztosan eltört. Másik kezemmel toltam magam ülő helyzetbe és körbenéztem. Homályosan láttam,a nap a szemembe tűzött. A mellkasomra helyeztem a kezemet. Egy kéz markolt bele ép karomba és a könyökömnél fogva emelt fel a földről. A ruhámból csöpögött a víz,teljesen rátapadt a testemre. Ahol már elkezdett megszáradni viszketni kezdett a bőröm. Felnéztem az emberre aki minden bizonnyal megmentette az életemet. Az állam leesett mikor Emmett nézett vissza rám. Csurom vizesen állt előttem.Hátráltam pár lépést. Hisz ez lehetetlen. Láttam meghalni. Fejbe lőtte magát,nem állhat itt előttem. Fejemet megráztam, szemeimet megdörzsöltem abban bízva,hogy csak hallucinálok,vagy álmodok. Mikor azonban kinyitottam a szememet Emmett ugyanott állt mint eddig. Remegő ujjal mutattam rá.

-Te meghaltál.-suttogtam.

-A bátyám halt meg.-mondta és rettenetes dühbe gurult,szikrázó szemekkel nézett rám.-Még pedig miattad halt meg.-üvöltötte és tenyérrel arcon csapott.

Az ütéstől a földre kerültem,az állkapcsom iszonyatosan fájt. Ujjaimmal a sáros földet markolásztam, fél kézzel próbáltam tartani magamat. Nem kellett sokáig kitartanom,mert valaki a hajamnál fogva felrántott a földről,hiába kaptam oda a kezemmel,biztosan tartott. A férfi maga felé fordított, az arcától csak centik választottak el. A nyelvemmel megnyaltam az ajkamat,mire fémes ízt éreztem és fájdalom nyílalt az ajkamba. Az ütéstől kicsattant a szám,kis patakot alkotva folyt le az államon. A férfi még mindig a hajamat markolászta,kétségbeesetten szorítottam a kezét. 

-Meg kéne öljelek itt és most.-köpte a szavakat az arcomba.- De az sem lenne elég,ahhoz amit a bátyámmal tettél.- egy kést kapott elő és tette a nyakamhoz.

Meg sem rezzentem. Mostanában találkoztam pár olyan emberrel aki meg akart ölni. Fel emeltem az államat, vártam a folytatást. Szememmel körbenéztem. Rajtunk kívül hárman álltak még itt,de Mia-t nem láttam. Gombóc tört felfele a torkomban,ahogy felfogtam,hogy mindenki halott csak én maradtam életben. Akkor legyen. Döntöttem el magamban. Mégis minek éljek ha mindenki más meghalt,akivel törődtem. Csak azt akartam,hogy vége legyen. Vakmerően a kés felé toltam a nyakamat. A férfi jobban a torkomnak feszítette az éles pengét,ami kicsit megkarcolta a bőrömet. Felszisszentem,de tovább tartottam magam. 

-Elég legyen Jordan.-hallottam meg egy ismerős hangot mögülem. 

Egyből felismertem a hangot, Diana állt meg Jordan előtt. A férfi elvette a kést a torkomtól majd szemen köpött és elengedte a hajamat. A földre huppantam,a térdeim roppantak egyet ahogy a súlyom rájuk nehezedett. Fejemet lehajtottam a hajam az arcom köröl lógott,teljesen eltakarva az döbbent arcomat. Diana leguggolt elém és felemelte a fejemet.

-Nicsak!-kezdett bele nyálas hangon.- A kis túlélő. 

Összeszorítottam a számat és a szemem villámokat szórt felé. Dacosan néztem a szemeibe,mire elnevette magát.

-Tökös csaj vagy azt azért meg kell hagyni.-méregetett.- Lehet hagynom kellett volna Jordan-nak,hogy azt tegyen veled amit csak akar. De nem adom meg neked ezt az örömöt. Tudom mi jár a kis szőke buksidban.-bökött a halántékomra,majd felállt és Jordan felé fordult.- Vigyétek vissza!-parancsolta.-Még van egy kis dolgom vele.