|A Herceg Szeretője|

Második

A palota konyhájában tartózkodtam. Körülötem a szakácsok és a cukrászok tevénykedtek. Mosolyogva figyeltem, ahogy a tortákra ráfolyatják a csokoládé krémet, ahogy apró mogyoró darabkákkal szórják meg a habos felületét. A szakácsok fűszeres csirkét készítettek, az illata pedig az orromba szökött. A csirke mellé párolt káposzta rotyogott a fazékban.

- Tetszik? - nézett a szemembe Marco, az egyik szakács. Marco a harmincas évieben járó férfi. Különleges haja, apró hullámokban díszelgett, a bajuszát és a borostáját fazonra borotválta. Mogyoróbarna szemével az arcomat fürkészte. Marco nagyon jóképű férfi volt.

- Igen. Nagyon érdekes - ráncoltam a szemöldökömet, miközben hallkan felnevetett.

- Nézni érdekesebb mint elkészíteni - bólintott felvont szemöldökkel.

- Biztos sok nektek ez így egyszerre.

- Nekem inkább az sok, hogy Jazmin kisasszony minden reggel lejön parancsolgatni! - pillantott a lépcső felé. - Attól még, hogy a herceg szeretője, semmi joga ahoz, hogy lekezelően viselkedjen másokkal - a fejét rázta, és besétált a raktárba.

Hallkan felsóhajtottam, és a púlthoz támaszkodtam. Ma éjszaka nekem kell bemennem a herceg lakosztályába. Ó nem! Én nem vagyok az a fajta, aki oda adja magát egy idegen férfinak. Mit kell tennem? Semmit sem tudok. Ezért egész nap gyomorgörcsel kelett szobákat takarítanom. De akkor kaptam fel a fejem, amikor a negyedik szoba kitakarítása után, Jazmin kisasszony elviharzott melettem a kisérőjével együtt.

- Nem! Nem! Nem értem. Mégis, hogy érted azt, hogy nem engem vár ma estére. Mit képzel? - szinte kiabálta a kihalt folyosón, miközben lehunytam a szemem és beharaptam a számat. Ha kiderűl az, hogy én kerültem a helyére, szerintem páros lábbal rúgnak ki a palotából. A falhoz álltam, és csendben hallgatóztam.

- Azt mondták nekem, hogy a herceg más nőt vár ma éjszakára. Elég különleges lehet az a nő, ha lecserélt téged őrá! - bólogatott a kisérője Hederla.

- Hederla! Csitt! Ezt nem fogom szó nélkül hagyni! Ott van! Felség! - futott előre Jazmin, én pedig kilestem a fal mögűl.

- Mit akarsz? - a herceg a papírjait nézegette, rá sem nézett a lányra. Jazmin sem nézett a herceg szemébe, szigorúan a padlót fürkészte.

Ekkor eszembe jutott a tegnap este. Nekem megengedte azt, hogy a szemébe nézek. Sőt! Ő is kereste az én tekintetemet. Mitől vagyok más mint a többi nő?

- A fülembe jutott felség, hogy ma éjszaka nem én megyek be őfelségéhez. Ez pedig nagyon rosszúl esik nekem - a padlót fürkészve mondta ki a szavakat.

- Nem vagyok megelégedve magával! Most pedig eredjen! - a kezével elintette őt, Jazmin pedig a szeme elé tette a kezét, és sírva elfutott a folyosón. Amikor Jazmin - t néztem, az uralkodó fia pont észre vett engem. A szám elé tettem a kezem, és a tekintetemet a földre szegeztem. A történtek után, biztos vagyok abban, hogy semmi jogom a herceg szemébe nézni.

De ekkor váratlan dolog történt.

- Izgatottan várom a ma éjszakát szép hölgy - az ujjával megemelte az államat, és mélyen a szemembe nézett. Felváltva néztem a világos smaragd tekintetébe, a pupillája pedig kitágúlt. - Folytassa amit elkezdett! - lépett el tőlem, majd vissza se nézve rám, végig sétált a nyugati szárnyon, és felsétált a folyosó végén található vörös bársony lépcsőn. A lábam és a térdem remegett a történtek miatt. Ó jaj! Mi lesz még itt velem?

- Grace - suttogtam remegve, majd letettem a felmosó rudat, és végig futottam a folyosón. Ismételten. Lefutottam a lépcsőn, a tekintetemmel pedig Grace - t kerestem. - Marco! Nem láttad Grace - t? - kérdeztem hevesen dobogó szívvel.