|A Herceg Szeretője|

Haloween - i különkiadás

Haloween - i különkiadás

Edward
_________________

Sofia ágya mellett ültem a bársony fotelben. Lábamat összefontam magam előtt, a kezemmel a kezét simogattam. Elmosolyodtam ahogy szuszogott. Néha összeszorította az ujjait és benedvesítette a pici száját. Álmosan pillantottam az órára ami éjfélt mutatott. Kint sötét és borongós idő volt. A résnyire nyitott ablakon beszökött az őszi hideg és megcirógatta az arcomat. Összegomboltam az öltönyömet és jobban betakartam Sofiat. Az érintésemre kinyitotta a szemét majd felém pillantott.

- Apa... - vékony hangon nyöszörgött, a tekintete csillogott az álmosságtól. Elmosolyodtam és megsimogattam a hullámos haját.

- Semmi baj kicsim. Aludj tovább - oldalra biccentettem a fejem és a szám elé helyeztem a kezem. Fizikailag álmos voltam mégsem jött álom a szememre. Csak arra vágytam, hogy béke vegyen körül. Ezt a békét csak a kislányom mellett találhattam meg. Ma egyenes háttal álltam Sziren előtt és a tudtára adtam azt, hogy ma vele sem akarok beszélni. Képtelen voltam egy szót is kibökni. Egyszerűen csak semmire sem voltam jó. A nyugtalanságom még a kislányomat is felketette békés álmából.

- Szomorú vagy? - plüss nyusziját a mellkasára helyezte és a fülét simogatta. Sóhajtva kulcsoltam össze a tenyerem és néztem a szemébe. A válaszom igen. Az voltam. Nagyon szomorú voltam.

- Igen életem. Apa nagyon szomorú - lehajtottam a fejem, hogy ne lássa azt, hogy sírok.

- Azért mert a papa az angyalok közt van? - vékony hangon suttogta, ujjacskájával a pecsétgyűrűmet cirógatta. Csak bólintottam. Képtelen voltam beszélni. Fájt. Nagyon fájt. Helyette inkább mosolyt erőltettem az arcomra és puszit nyomtam a homlokára.

- Jóétszakát hercegnő!

- Jóéjt apa - hunyta le a szemét.

A folyosó vörös szőnyegén sétáltam. A falakat arany színű tapéta és kristály alakú égők szinesítették be. Hangokat hallottam a hátam mögűl ezért megtorpantam. Kezemmel a halántékomat piszkáltam. Nem volt ismerős ez a hátborzongató hang. A szél süvített, az ablakok pedig becsapódtak az ereje miatt. Mintha egy horror film közepén lettem volna. A hátborzongató hangokat figyelmenkívűl hagyva sétáltam előre, de ekkor egy hang utánam szólt.

- Fenség! Fenség! Itt vagyok. Itt vagyok lent...

Egy... egy töklámpás pattogott felém a vörös szőnyegen. Szórakoztató hangja és a belsejében egy égő gyertya volt. Nagyokat pislogtam, hiszen azt hittem, hogy képzelődöm. De a sárga beszélő töklámpás a szemöldökét ráncolva ugrott a fal mellett terpeszkedő asztalra. - Szép! Attól még, hogy maga az uralkodó, igazán megtisztelhetne a köszönésével!

- Helló - intettem bénán. Biztos csak álmodok! Nem léteznek beszélő tökök! Beszélő töklámpások pedig pláne! A halántékomat maszírozva sétáltam előre. A lépteimet felváltotta a szapora séta, majd a kétségbeesett futás.

- Várjon! Várjon! Haloween éjszakája van! Minden tárgy életre kell ezen az estén! - amikor kinyitottam az ajtót, Szirennel találtam szembe magam. Halvány mosollyal az arcán nézett rám, miközben oldalra biccentette a fejét.

- Ő itt Carlos! - ekkor egy... csontváz sétált mellém és kezet nyújtott felém.

- Mégis mi történik itt?! - túrtam hátra a hajam.

- Én már említettem őfenségének! Haloween éjszakáján minden életre kell! - amint befejezte hatalmas villám cikázott az égen és csapott egyenesen a kertbe. A kertben egy temető foglalt helyett. Temető?! A kopár fák egyike füstölni kezdett a villám miatt. Még a föld is beleremegett az egetrengető hangba. Szinte lassított felvételben láttam, hogy a régi sírkövet előtt elhelyezkedő földkupacból csontos kezek és fejek bukkantak elő. Zombik? Hát persze! Milyen valóságos...