|A Herceg Szeretője|

Huszonharmadik

Korán reggel, még amikor pirkadt az égbolt. Amikor a sötét kilátástalan színt átvette a sárga árnyalat, én kint ültem a padon, és a szökőkút csobogását hallgattam. És azt hiszem, hogy szükségem volt egy kis egyedűllétre, a pici kislányommal. Magamra terítettem egy kendőt, és a szökőkút vizét néztem, aminek a felületén lassan megcsillantak a nap első sugarai. A hátamat, és a hajamat is cirógatta, miközben felszárította a párát a fűszállakról. Páratlan látványt nyújtott nekem ez. Békésnek és gondtalannak éreztem ezt a friss, harmatos reggeli időt. Amikor kimentem a szobából, Edward még aludt a mellkasomon. Ezért nehezen tudtam kibújni alóla. A szökőkút szélére ültem, az ujjaimat pedig a vízhez érintettem. Igézően hatott rám a hüvős, rideg érintése, talán egy kicsit magamhoz térített. Mégsem tudtam azt, hogy jelenleg hol ál az agyam.

Próbáltam logikusan gondolkozni, de annyira nem sikerűlt.

Mert az igaz, hogy Cameron szerelme mindkettő testvért magának akarta. De részben a herceg hibája is volt az, hogy Cameron szíve összetőrt.

Sajnos igazat kell adnom Cameron - ak. Ő volt itt az, aki a legtöbbet szendevett. Mert az a két ember hátbaszúrta őt, akiket a legjobban szeretett a világon. Megértem Rose - t, mert tényleg nehezen lehet nekik ellenálni. Hiszen mindkettő herceg, jóképű, és talán túlságosan is. Legalábbis én mindig elpirulok amikor Edward smaragd zöld szemébe kell néznem.

Biztos vagyok benne, hogy Rose - t elvakította a "hatalom", miszerint egy herceg figyelt fel rá. Ekkor pedig mát nem volt neki elég egy egyszerű herceg, hanem a legidősebbik trónörököst akarta, hátha így felmászhat a ranglétrá. Valószínűleg ott akart lenni ahol most én vagyok. De úgy, hogy közben egyik férfit sem akarta elveszíteni.

Mostmár kerek a kép.

Felsóhajtottam, miközben mozgást észleltem magam melett. Amikor felpillantottam rá, szomorú mosolyra húztam a számat, és megsimítottam a pocakomat. Csendben ült le mellém, miközben a nap sugarai megvilágították az arcát. Gyönyörűszép férfi volt. Tökéletes. Talán túlságosan is. Az arcomat a nyakához nyomtam, és lehunyt szemmel szívtam be az illatát. Ezentúl egy egyszerű póló volt rajta, amin apró koronák díszelegtek. Ez egy pizsama. Egy hercegnek. Ötletes.

- Soha többet nem szeretnék a múltadról hallani - suttogtam, miközben a földre szegeztem a tekintetem. - Nem érdekel, hogy miről nem tudok. Az sem érdekel, hogy hány ágyasod volt elöttem! - húztam magamra a kendőt, Edward pedig rezzenéstelen arccal nézett engem. - Elég volt! - fordítottam el a fejem.

- Felzaklattad magad! - mondta hallkan. - Kinyírom azt az idiótát! - pattant fel mellőlem.

- Edward! Hagyd már békén szegényt! Elég! - fogtam meg a karját, és végig néztem rajta. - Rád sem ismerek. Amióta Cameron vissza jött, teljesen megváltoztál - adtam a tudtára, ő pedig zsebre tette a kezét, és lassan bólintott egyett. - Miért kell őt bántanod?

- Nem bántom! Nemis beszélük egymással! - tárta szét a karját.

- Ő az öcséd! Az egypetéjű testvéred! Együtt voltatok az anyukátok pocakjában! - tettem a halántékomra a kezemet. - Felfogod te azt, hogy mennyire kellene őt óvnod és szeretned?! - léptem egyett hátra, Edward pedig a nap felé fordította az arcát. - Úgy tudom, hogy az ikrek között olyan kapcsolat van, amit mások nem érthetnek meg. De nálatok én nem látok ilyet! - adtam a tudtára szomorúan.

- Mindennap ez lesz? Cameron lesz a téma? Bejön neked? - húzta össze a szemét, mire a pupillám kitágúlt.

- Tessék? - tettem a pocakomra a kezemet.

- Jobban illene hozzád mint én? - tette a szívére a kezét, a tekintete pedig a könnyektől csillogott. A fejemet ráztam.

- Nem. Persze, hogy nem - suttogtam hallkan.