|A Herceg Szeretője|

Tizennyolcadik

A pupillám szinte kitágúlt, a szívem egyre hevesebben vert, amikor Edward az uralkodó nevét kiabálva kirontott a szobánkból. Vettem még egy pillantást a fekete limuzin felé, majd megráztam a fejem. Nem tudom, hogy ez ki, de Edward mintha megijedt volna ettől a váratlan dologtól. Ezt a szituációt pedig nem tudtam hova tenni. Tudni és érteni akartam azt, hogy Edwardból miért váltotta ki ezt a reakciót, ezért a pocakomra simítottam a tenyeremet, a kilincset lassan lenyomtam, és Edward után sétáltam, aki a vörös szőnyeges lépcsőn kettesével szedve a lépcsőfokokat sétált fel. A szívem hevesen dübörgött, amikor a király lépett ki a magas emeletem tartózkodó lakosztályából, ahova mi szigorúan nem mehetünk fel. Edward lecövekelt az apja elött, a kezét ökölbe szorította, a szemében pedig a düh és a szánalom tüze csillogott.

- Hogy voltál erre képes apám? - szólította meg az uralkodót, a hangjában szinte forrt a düh és a harag amit most érzett. De ki az idegen? Ki ő? - Miért, mond meg azt, hogy miért tetted?! - a fejét fogta, de ebben a másodpercben az ajtó bevágódott, a szélvihar beszökött a falak közé, a hajamba kapott, én pedig nagyott nyelve pillantottam a férfi felé, akinek az alakját egyre jobban láttam. De amint megpillantottam őt, a lábam a földbe gyökerezett, a kezemet akaratlanúl tettem a szám elé, a lábam pedig megremegett. Nem voltam ura önmagamnak. A férfi a padlót nézte, úgy lépett át az ajtón. Szinte lassított felvételben láttam azt, ahogy lassan felemeli a fejét, és egyenesen rám néz. A látvány pedig olyan szinten sokkolt engem, olyan szinten zavarodtam össze, hogy a szemem akaratlanúl is megtelt könnycseppel. Azok a nagy smaragd zöld szemek, a barna kócos haja, és a rendezett borostája ami az arcát keretezte. NEM! Ez lehetettlen! Ilyen nincs! Fél füllel hallotam azt, hogy az uralkodó azt suttogta, hogy nem volt más választása. De ekkor váratlan dolog történt. A férfi megállt velem szemben, óvatosan a kezemért nyúlt, a szemembe nézett, a tekintetem pedig akaratlanúl is a puha szájára vándorolt...mert....mert..

- Ne merj hozzá érni! - hallotam Edward hangját, aki azonnal mellém állt, és védelmezően elhúzta a kezemet, én pedig szinte lassított felvételben láttam azt, hogy ugyan az az arc, ugyan az a szem néz egymással farkasszemet.

- Üdv tesó! - suttogta a férfi, én pedig végleg összezavarodtam. A hangja! A mosolya! A szája formája! Egy az egyben ugyan az a két arc. Mert ő Edward testvére. Méghozzá az...ikertestvére. Amint ez tudatosúlt bennem, úgy szorítottam Edward kezét, hogy tudjam azt, hogy ő az enyém, és nem ez az idegen férfi aki elöttem áll. - Hiányoztam? - nyújtotta a kezét, de Edward csak mégjobban fogta a kezemet. Kettő darab Edward! TE JÓSÁGOS ÉG!

- Tarsd magad távol tőle - mondta ki Edward, miközben a testvérét nézte, aki megállás nélkűl az én arcomat nézte.

- Oh, de édes! - nézett végig rajtam, a tekintete pedig megállt a pocakomnál. - Oh, de még mennyire édes - összehúzta a szemét, én pedig jobban a herceg mögé bújtam, aki szinte pajzsként védett engem. - Baba - mondta ki, majd beharapta a száját, én pedig próbáltam közelebb állni a herceghez. Ő az enyém! Ő az enyém! - Apám! - szólalt meg végűl az idegen, majd lassan felsétált a vörös szőnyeges lépcsőn, meghajolt az uralkodó elött, aki széttárt karokkal fogadta őt. Elhajoltam, hogy az idegenre tudjak nézni, de még mindig Edward arca nézett vissza rám.

- Ugyan olyan mint te - suttogtam, és akkor szedtem össze magam, amikor Edward a kezei közt tartotta az arcomat. - Az...arcotok és a...szemetek! - motyogtam könnyes szemmel. - A hangja! - böktem ki, miközben Edward ikertestvére a korlátot markolászva csak engem nézett.

- Mintha összezavarodott lenne a kedvesed, testvérem. A végén nehogy mindkettőnkkel lefeküdjön! - mondta ki hangosan, én pedig könnyes szemmel néztem Edward hercegre. Kész! Nekem ez sok! Sikerűlt végérvényesen is összezavarodnom.