|A Herceg Szeretője|

Huszonnegyedik

- Van egy különleges meglepetésem a számodra! - Edward óvatosan megfogta a kezemet, és gyenge puszit nyomott a kézfejemre. A szülésig alig volt hátra pár hónapom, ezért hatalmas pocakkal felkelltem az ágyról, és a kismama ruhámat a pocakomra simítva, felnéztem rá.

- Nekem nem mennek olyan egyszerűn a dolgok mint neked - mondtam hallkan, miközben hátulról átkarolt, a két tenyere pedig beterítette a kerek pocakomat. Sofia minden pillanatban mozgott, és reagált az apukája érintésére. Nem azért adtuk a lányunknak a Sofia nevet, mert Cameron azt mondta. Hanem mert Edward - nak is tetszik. Ezért végűl lett Sofia a választásunk.

- Nem sietünk kedvesem. Ezt egyébként is imádni fogod! - a fülembe suttogta, miközben az ajtó felé sétáltunk. Edward lenyomta a kilincset, majd ki sétáltunk a folyosóra. Edward a kezemet fogta, miközben a kijárat felé araszoltunk.

- Tehát, van számomra egy ajándékod? - mosolyogtam, miközben a biztonságiőrök, meghajolva kinyitották elöttünk az ajtót, mi pedig kiléptünk a nyári időre. A tavaszt, átvette a nyár. Ez azt jelentette, hogy a hónapok rohamosan teltek. Az orvos azt mondta, hogy valószínűleg a kicsi Sofia Decemberben fog megszületni. De ez még kérdőjeles.

- Az én saját ajándékom. Valami különlegeset akartam - nézett a szemembe, miközben Cameron és a párja sétált velünk szemben. Megtorpantak, a lány pedig meghajolt, és lesütötte a szemét. Cameron megpuszilta a homlokát, és megveregette a testvére vállát.

- Láttuk Sziren ajándékát! Kitettél magadért herceg! - bólogatott, Edward pedig az öltönyét megigazítva, kihúzta magát.

- Ebédelünk ma együtt? - kérdezte.

- Naná! - Cameron bólintott, majd beszélgetve elsétáltak melettünk, én pedig mosolyogva pillantottam utánuk.

- Örülök, hogy jól kijöttök! Cameron boldog! - suttogtam lassan sétálva.

- Neki csak annyi kelett, hogy bocsánatot kérjek a hibám miatt. Én voltam az, aki megbántotta őt. Tehát igaza volt - átkarolta a derekamat, miközben megálltunk a rózsakert szélén. Mosolyogva pillantottam körbe, de nem láttam semmi szokatlan dolgot.

- Nem látom az ajándékomat! - néztem körbe, de csak fákat és rózsabokrokat láttam.

- Ez biztos? Jól megnézted? - suttogta, majd lassan mögém állt, átkarolta a babánkat, és a szökőkúttal szembe fordított.

- Ez a szökőkút régóta itt áll! - mosolyogtam rá.

- És mi van a tetején? - pillantott fel, én pedig összehúztam a szemem, és a szám elé tettem a kezem.

- Ne! Ez most komoly? Ez mégis, hogy lehet? - mosolyogva sétáltam a szökőkút felé, aminek a tetején egy pici, hófehér Hóbagoly ücsörgött. - Edward! - suttogtam a gyönyörűszép állatot nézve.

- Tetszik neked? - suttogta. - A neve Hópehely - nézett mélyen a szemembe. - Ő egy mentett Hóbagoly. Egy darabig az állatorvos felügyelete alatt volt. Ő etette őt egerekkel, és kicsi helyen repűlni tanította őt. De mostmár annyira a palotához nőt, hogy soha sem hagyna el minket! - nézte a hófehér baglyot, én pedig a szemöldökömet ráncoltam.

- És az enyém?

- Tessék! - a kezembe adott egy sötétkék szalagot, amin volt egy picike csörgő. Megcsörgettem, a bagoly pedig felénk fordította a fejét, kinyitotta a sárga szemét, a szárnyát pedig széttárta.

- Edward...- suttogtam ijedten. Ekkor a bagoly elrúgta magát a szobor felületéről, és a fejünk felett kezdett el repűlni. Egy kis idő után, a pad támlájára repűlt, én pedig a padra ültem. - Szia. Hát te mese szép vagy - suttogtam a hófehér tollazatát nézve. - Eddig csak a filmekben láttam Hóbagolyt. De élőben...- ámúltam és bámúltam, miközben a bagoly elfordította a fejét.