Tőled függ... (Bakugou x oc) [befejezett]

33. ne lássalak

- TAKARODJ! - köptem hozzá a szavakat amiket jól meg is érdemelt.

- KERLEK CSAK HALLGA-

- AZT MONDTAM TAKARODJ KI A HÁZAMBÓL! SÜKET VAGY!? - vágtam hozzá a vázát mi lába alatt tört szilánkosra.

- D-DE-!

- NEM ÉRDEKEL! NEM ÉRDEKEL MIT MONDASSZ!!!! - folytak a könnyeim és lassan nem láttam tőllük, mégis jol kivettem hogy még mindig ott áll és próbálja megmagyarázni azt, amit nem akarok tud...

- TÜNJ EL! SOHA TÖBBET NE LÁSSALAK!!! - ordítottam zokogva még a fiú megfordúlt es becsapta az ajtót. Összerogytam a földön és tenyereimbe temettem gyászos arcomat. Ezt most nagyon eltoltad... innen nincsen magyarázkodás Katsuki...

(Kint)

Zokogtam, először csak legbelül, de utánna minden amit visszatartottam hogy erősnek tünjek özönvíz szerűen ömlött ki belőllem. Háttal nekidöltem az ajtónak és lecsúsztam a földre, bordámmal végigszántottam a szálkás fa ajtót, de nem érdekelt. Abban a pillanatban megöltem volna magamat... de ezt nem tehetem meg... szüksége van rám... neki is és a kicsinek is... nem fogom feladni... nem vagyok az a fajta... helyrehozom! Mondtam magamnak ezeket a szavakat mégha tudtam is, nem biztos hogy teljesülnek...

2 hét... azóta nem láttam, nem tudom elérni, nem veszi fel azt a kicseszet telefont, és fogalmam sincsen arról hogy mivan velük... elmegyek hozzá... ha be enged... ha nem...

Most ilyen kis rovidke részeket irok meg, mindd a multból, mind a jövőből, nem tudom miert, de tetszenek :)