Mert háború volt...( BEFEJEZETT 2019)

7

Száva kezdetben nagyon szerencsétlennek tűnt, hiszen fiatal, sovány és pluszba járt hozzá egy jó nehéz rádió. Mint kiderült még rádióstul is gyorsabban fut, mint akármelyikünk, ami egyedül Zajcevet zavarta, hiszen mindig ő akart lenni a legjobb. Sajnos ez nem mindig sikerült neki. Iljin egyre többet jött a gyakorlatra és a felderítésre, de azon kívül igen, csak szeretett felszívódni. Száva folyton rajtunk lógott, néha már kicsit az idegeimre ment. Akkoriban napokig nem esett a hó és már megörültünk, hogy mégse lesz kemény a tél, viszont az egyik reggelen arra keltünk, hogy akkora hó esett, hogy alig bírtunk kimenni a laktanyából. Aznap reggel semmi különösebb dolgunk nem volt, viszont nem bántuk, hogy a gyakorlat elmaradt. Este Szokolovval mi vigyáztunk Friedrichre. Friedrich keveset beszélt. Amikor hozzám beszélt, vagy én hozzá, nem nézett a szemembe. Viszont, mikor csönd volt, vagy Szokolov beszélt akkor többször észre vettem magamon a tekintetét. Amikor viszont én is ránéztem elkapta a tekintetét. Egyszer rá is kérdeztem mit akar, mire ő annyit felelt:
-Csak az időt néztem.
Valóban volt a közelemben egy óra és már későre járt. 11kor beállított Gregorij, hogy addig se unatkozzunk. Szokolov, Friedrich és Gregorij kártyáztak éjfélig, majd Gregorij visszament.
Másnap szombat volt és kivételesen most én is kimentem a faluba a többiekkel. Nem nagyon volt ott semmi egy kocsmát és két -szinte teljesen üres- boltot leszámítva. Na meg, a folyó. A laktanyától nem volt messze a folyó, de a falun keresztül sokkal könnyebb volt megközelíteni. Most kivételesen Kurnuskinával és egy másik lánnyal, Kazakovával tartottam. Kazakova egyébként nagyon akaratos volt. Kurnuskina este a laktanyában elmondta, hogy amúgy, már nem akart volna vele menni, de nem akart, vagy csak, mert nemet mondani. Később ismertettem tervemet a komisszárral, mely szerint, nem erőszakos módon is kiszedhetünk információt Friedrichből. Úgy terveztem, hogy egyszerűen csak beszélgetni fogok vele, majd néha Az komiszár adott egy esélyt.
Másnap Jekatyerinburgba utazott megint és minket meg a tisztekre bíztak. Az őrsnek is feladata volt a felügyelés. Dimitri, Traplicsenko és Zajcev a laktanyába maradtak, Szokolov és én Friedrichnél voltunk. Elmentünk a kórház körül sétálni és megpróbáltam vele a politikáról beszélgetni. Három ember, akik közül kettőnek kommunistának kell hazudnia, egynek meg fasisztának, nos a politika nem volt túl jó ötlet. Kiderült, hogy Friedrich-et ez egyáltalán nem érdekli. A hó nagyon nagy volt akkor. Nekem térdig ért. Friedrich meg is emlegette, hogy ilyennel Berlinben nem találkozik. Miközben hárman sétáltunk a laktanya körül, Szokolov hirtelen hátra fordult.
-Sétálgatunk, sétálgatunk? -kérdezte valaki.
Erre Friedrich-vel mi is hátra fordultunk. Nikolai állt ott, egy másik katonával. Nikolai a Moszin-Nagant puskáját tartotta a kezében fenyegetésképpen és végig a szemembe nézett. A katona végig mért minket, majd egy hosszas fejmosás után Alekszejev elvtársnál találtuk magunkat. Ő nem minket, hanem Nikolaiékat szidta le, hiszen tudott az új módszerről. Nikolaiban csalódnom kellett, hiszen az elmúlt időben egészen rendes volt mindenkivel és nem vágott át senkit. Úgy tűnt lesüllyedt kisgyermek szintjére és árulkodott. Szokolov már rájött, hogy Traplicsenko reménytelen eset. Onnantól kezdve ő is folytatta velünk a sétálgatást. Friedrich számára ez duplán bonyolult volt, a hó és a sérülése miatt. Szolidaritás gyanánt mi is lassítottunk. Nikolai is kedvére kipanaszkodhatta magát ilyenkor. Én meghallgattam és tanácsokkal láttam el. Kiderült, hogy Morozova szakított vele és mikor kérdőre vonta a helyzetet az egyik újonc lekevert neki egyet. Azóta pletykálnak róla, hogy nem tudja megvédeni magát. Szokolov is elmesélte élete egyetlen kapcsolatát, mely pár hónapig tartott és őt is csúnyán átvágták. Később visszamentünk a kórházba és megvártuk míg Friedrich felküzdi magát a lépcsőn. Közben Szokolov mesélte el a több, mint 3 éves sérelmeit. Friedrich állítása szerint ennek a hallgatása még jobban lelassította őt a lépcsőzésben. Felajánlottam neki a segítségemet, mire annyi volt a válasz:
-A legjobb segítség ha elkotródsz, vagy ha elhallgattatod Szását.
Nos erre mind a ketten elhallgattunk, én eddig is így tettem. Friedrich-et nehéz volt megérteni. Az egyik pillanatban olyan volt, mint egy rigolyás öregember, a másikban, meg rosszabb mint egy kisgyerek. A harmadikban meg olyan volt mint mi, sőt még élveztem is a társaságát, viszont ő az enyémet kevésbé. Szokolovval viszont jól elvolt. Egyetlen ember volt a laktanyában aki egyszer se zavarta őt és az Gregorij volt. Arra gondoltam, hogy talán rá lenne szükségem, hogy többet ki tudjak deríteni. Este felé átszöktem a laktanyába megkeresni őt. Gregorij pozícióján kívül semmit nem tudtam róla, szóval hosszúra húzódott a keresgélés. A vezeték nevét se tudtam, így a tisztektől se tudtam rákérdezni. A legfelső emeleten végül rátaláltam, de nagyon elfoglaltnak tűnt, hiszen éppen a puskáját rakta össze. Elkezdtem kérdezgetni amire maximum 2-3 szavas válaszokat adott, amikor, már a politika dolognál tartottunk akkor rám kiabált, hogy ő nem tud semmit és tudja, hogy igazából nem beszélgetni akartam vele.
Ezek után visszamentem a kórházba, ahol Szokolov a folyosón járkálva szívott egy cigarettát, ami meglepett, mert tudtommal ő nem dohányzott. Szépen lassan hátulról megközelítettem majd halkan megszólaltam:
-Mit csinálsz?
-Én semmit...-mondta, a hangján hallatszott, hogy ideges.
-Mi a baj?-kérdeztem rá
-Rossz előérzetem van... -mondta miközben elnyomta a cigarettáját és kidobta. Én sóhajtottam. Ha Szokolovnak rossz előérzete volt, akkor általában történt valami. Ha nem is rossz, csak kisebb vagy fura történések. Olyan volt mint a fejfájás, ami előre jelezte az időjárást. Miközben Szokolov idegeskedett eszembe jutott Friedrich.
-Friedrichet egyedül hagytad? -kérdeztem rá a dologra
-Nem, dehogy, ott van vele egy orvos. -legyintett Szokolov.
Majd visszasétáltunk a szobába, csöndben és lassan. Az orvos minket meglátva átadta a helyet a szobába. Friedrich köszönt. Rájöttünk, hogy nincs hova leülni, hiszen a szoba egyetlen széke foglalt volt. Bevittünk még két széket a nővérek szobájából, akik csak mosolyogtak, nem nagyon bánták a dolgot, hiszen, csak aludni meg olvasni jártak oda.
Miközben már mind a hárman a szobában társalogtunk, Szokolov egyszer csak folytatta a lelkisérelmei ismertetését velünk:
-Nem jöttem rá, hogy mással is viszonyt folytatott, bár gyanús volt, hogy folyamatosan menekült előlem...
Én az egészről tudtam, hiszen akkor már egy éve Szokolovéknál laktam. Egyébként nem tűnt fel, hogy akkoriban különösebben megviselte volna a dolog. Utólag mindenre fény derül. Friedrich figyelmesen hallgatta Szokolov beszédét. Én közben eldöntöttem, hogy kisöpörök a szobába, hiszen az emberek csizmájáról nagy mennyiségű megszáradt sár került a földre. Szokolov elmesélte azt is, hogy mostanában nem érdekli a kapcsolat téma, hiszen nem aktuális. Friedrich ezt se hagyta megjegyzés nélkül:
-Szerintem azért nem kellessz egy nőnek sem, mert a családoddal meg ezzel élsz.-mutatott rám ujjal.
-Meleg van idebenn... -mondta Szokolov, majd az ablakoz ment, résnyire kinyitotta, majd ott maradt.
-Menj el onnan, megfázol! -mondtam neki, hiszen a novemberi influenzám után senkinek nem kívántam, hogy valami hasonlót is összeszedjen. Amúgy Szokolovot kevésbé érdekelte a dolog. Ő csak arrébb lépett, de ezzel nem sokat segített a helyzeten.
-Nekem több dolgom volt szerelmi ügyekben, mint kettőtöknek összesen. -dicsekedett Friedrich, miközben pozíciót változtatott a székén. Szokolov csak nevetett.
-Az a baj, hogy nem gondolkodsz éretten. -mondta
-Hogy én? Hát elég érett is tudok lenni, sőt ha kell komoly is. De minek?-válaszolta Friedrich, miközben majdnem elnevette magát. Szokolov nemes egyszerűséggel legyintett. Én jobbnak találtam, hogyha csöndben maradok a téma legvégéig. Szokolov is egy ideig elcsöndesedett. Valami újjal kellett visszaszólnia, amire Friedrich már nem nagyon tud mit kitalálni.
-És akkor most miért nincs senkid? - érvelt Szokolov
Friedrich elgondolkodott majd vállat vont.
-Az egésznek semmi értelme... - mondta
-Hát igen, így háborús időkben. -tette hozzá Szokolov.
Én csak hallgattam és pislogtam. Szokolov tekintetén lehetett látni, hogy még mindig rossz előérzete van. Most hosszabb csönd következett. Szokolov az ablakon nézett ki, Friedrich a földet nézte én meg az órát. Itt Szovjet Oroszországban annyira lassan történt minden, hogy néha kellettek nagy csöndek. Egyedül a csap csöpögött a szomszéd szobába és a szél fújt odakinn. A folyosón is néma csönd volt. Senki nem kiabált, rohangált, köhögött vagy nevetett. Csak egy bogár keringett a lámpa körül.
-Hülyeség... -mondta Friedrich, amire Szokolov is oda figyelt. Friedrich végigmért engem, majd megragadt a zubbonyom gallérjánál fogva. Ellenkezni se adott időt. Csak közelebb húzott és megcsókolt. Az ellenkezésen kívül nagyon reagálni se tudtam. Szokolov se nagyon. Csak pislogott, bár nem mintha nagyon érdekelte volna a dolog. Igazából nem mondom, hogy nem örültem. Utána kissé arrébb mentem, hiszen meg is ijedtem és próbáltam a földet nézni. Szokolov visszaült mellénk a székre és ennyit mondott:
-Én egyet mondok. Ha a jövőben gyerek is várható, nem én fogom felnevelni.

Elnézést kérek a nyálas jelenetért, ha itt elment a kedved, hisze egy normális háborús könyvet vártál, ne aggódj nem lesz több ilyen, illetve! SPOILER WARNING!  Nem marad a két szereplő együtt, így megszűnik az egyéb nyálgép jelenetek valószínűsége.
Köszi a megértést
~CS. L. R