Mert háború volt...( BEFEJEZETT 2019)

11

A gyanús előjelek miatt, az egyre több tengely katona és belső viszályok miatt szigorítottak a szabályokon. Friedrich-kel levélben véget vetettünk kapcsolatunknak, ami egyikünket se viselt meg. Nem szerettük mi úgy egymást. Ha ez nem történik meg, jobban fájt volna, mikor megtudom, hogy áthelyezték a többi fogoly közé. Ott nem volt fenékig tejfel az élet. Nem látogathattuk, csak ágyak voltak a szobákba és maradékot kaptak. Kavássy honvéd agyonlőtte magát, miután a pincébe zárták. Ahogy hallottam ő is szert tett pár barátra, bár nem teljesen beszélt oroszul. Friedrich nem adott életjeleket magáról, de, mint megtudtuk, a helyzethez képest jól volt. Gregorij minden nap elment a pince rácsos, szellőző ablakához, hogy eljátszon egy dalt. A szigorításokba beletartozott, hogy újabb csapatokat szerveztek, néhányan mindig kinn voltak, a raktár helyiségeket lezárták, mindenhol őrök voltak, illetve engedély nélkül a kórházba se lehetett menni. A romló helyzetet mindannyian észre vettük, már, csak az étkeztetés terén. Szinte minden második nap főtt burgonya került az asztalra, csak úgy magában. Volt akit zavart, volt akit nem. Szokolovval kezdtünk elidegenedni egymástól. Új társaságokra oszlott az őrs. Hárman maradtunk, akik kilógtak: Száva, Iljin és én, akik a hangadók voltak: Dimitri, Nikolai Traplicsenko és Szokolov, a többiek: Zajcev, Marsall, Kasinov, Szmirnov meg Ruben és a mi "drága" vezetőnk: Savcsenko. Az utóbbi néhány személyről nem esett sok említés a történetemben, illetve nem is nagyon fog. Közülük egyedül Savcsenko-nak volt annyit jelentősége, hogy megemlítsük a tetteit. Ő is ukrán származású volt, viszont ég és föld voltunk. Reményeket fűztem bele, hogy hátha a nemzeti tudat összetarthat minket és egy jó barátság alakul ki. Tévedtem. Savcsenko egy olyan személy volt, akinek az egyetlen módszere a megfélemlítés. Ha kell megütött egy nőt is, hogy megszerezze azt a tiszteletet, amit magáénak gondolt.A többiek is megérdemelnek ennyi említést, Zajcev gyerekként egy, mondhatni, jó tanuló, jó sportoló volt, a szülei büszkék is voltak rá, akkora önbizalommal rendelkezett, mint a mi háromfős kis csapatunk, csak tízszer megszorozva. Magyarán gyerekként fejébe szállt a dicsőség. Felnőttként kellett rájönnie, hogy nem ő a legjobb, sőt közel nem. Szintén lövész volt, pont, mint én. Az irígysége miatt utált meg engem. Vlad Zsukovszkij, becenecén Marsall, egy olyan fiatal ember volt, akinek szószerint semmi jelentőssége nem volt a mi történetünkben, azon kívül, hogy illik megemlíteni. Egyetlen dolog, amit mi nem közeli ismerősei tudtunk, hogy szerette a fizikát, jobban, mint akárkit, ebben az istenverte laktanyában. Eredetileg atomfizikusnak tanult, de a katonáskodás miatt abbahagyta. Kasinov, Savcsenko mellett szerzett hírnevet, habár semmit nem csinált, egész jól illett hozzá az ő "bólogató János" szerepe. Egész jó politikus lett volna a kommunizmusban. Szmirnov maga volt a pozitív energia, mindig vidám volt, viszont mindent elhitt, amit hallott, így vele se lettem jóba, amit sajnáltam. Ruben meg olyan volt, mint egy rosszindulatú stréber általános iskolába, leste a tisztek minden kívánságát, illetve mindenben benne akart lenni, ha pedig valami olyan történt, ami kicsit is ellent mondott a házi rendnek, valahogy a tisztek mindig tőle tudták meg. Így, ő se lett a kedvenc emberem az őrsben.

Bármilyen feszült is volt a hangulat az őrs tagjaival, mégis magával,Szokolovval volt a legfeszültebb. Amikor, már rendszeresen nem is köszönt vissza nekem, valamit tennem kellett. Előszöt leveletírtam Eva-nak, hogy valami nagyon nincs rendbe a fiával, de ez se volt elég. Tudtam, hogy az egész Polina Szuhanova miatt volt. Először őt kellett volna, úgymond eltávolítani a képből, hogy visszakapjam a legjobb barátomat. Viszont ez nem volt egyzserű, valahogy el kellett volna érjem, hogy szóba álljon velem, vagy valakivel, aki tud nekem segíteni, Innen jött az ötlet, hogy, majd megkérek egy másik nőt, hogy intézkedjen. Mivel ez egyik nap az őrs és a 12-es felderítő szakasz pihenő napot kapott, így ez tökéletes alkalom volt, hogy tegyek is valamit. Már, csak azért, mert Anasztázia Kurnuskina és egy Nyina Golubkina nevű nő át ettek helyezve a 'rendezkedések' során.
Aznap délelőtt a két fiatal nő, velem együtt a szobánkba pihent. Sokáig haboztam az ötlet felvetésével, hiszen Nyina eléggé flegma típusú személy volt, Kurnuskina meg nem szerette, ha belerángatjuk a mi ügyeinkbe, de azért reménykedtem, hogy, majd segítenek. Kurnuskina akkor az ágyán ült, és a tükör előtt szépítkező Nyinával beszélgetett. Én is a beszélgetés része voltam, de nem mindig tudtam hozzászólni. Viszont, mikor eljutottunk arra a pontra, hogy kibeszéltünk szinte mindenkit, erőt vettem magamon és megszólaltam:
-Szerintetek Szuhanova meg Szokolov miért vannak mostanában annyira jóban?
-Hát, erre, már én is felfigyeltem. -mondta Kurnuskina
-Hát, mert Szuhanova jól néz ki? -tett fel költői kérdést Nyina
-Az a nő egy hárpia. -kiabálta le Kurnuskina
-Igen, de valamit tud, amit mi nem. Meg amúgy is. Szokolov férfiből van, nekik, csak a kinézet számít. -magyarázta Nyina, a tagadhatatlan tényeket
-Ő nem ilyen. -jelentettem ki
-Féltékeny vagy? -kérdeztem Nyina és a tükörből rám nézett
-Nem, csak zavar, hogy mióta olyan jóba vannak teljesen más lett. -mondtam
-Hát akkor mondd meg Szuhanovának, hogy száljon le róla.
-Épp erre akartam kitérni.
Nyina felajánlotta, hogy segít, de hogy hogyan, azt ő maga se tudta. Kurnuskina inkább kimaradt. Ő szerencsés lány volt. Rendben volt a családja, nem voltak problémás barátai, pár hónap után is mindannyian, úgy gondoltuk, hogy Fjodor-ral örökre boldogok lesznek, illetve elég felnőttesen gondolkodott, ahhoz, hogy kimaradjon ezekből a csekély értelmű viszályokból. Közben Nyina monológat mondott el arról, hogy milyen taktikai módszerekkel tesz tönkre Szuhanova akármilyen emberi kapcsolatokat. Végére nem értünk, mert megjelent maga Szuhanova, illetve a társasága: Morozova, Nikolai, Dimitri és Szokolov. Én látványos drámát akartam, így kimentem, majd becsaptam magam mögött az ajtót. Azt, már nem tudtam, hogy milyen hatással volt, de reméltem, hogy érthető volt, miért is tettem. Utána jöttem rá, milyen gyerekesen viselkedtem. Később Iljinnel és Szávával voltam, hiszen ők maradtak, akik normális beszélgető társak voltak. Amikor rájuk találtam a földszinten, éppen egymással beszélgettek. Iljin elmesélte, hogy ő úgygondolja, hogy nem fog tudni sokáig az őrsben maradni, Dimitrinek viszont, újra biztos a helye.

Ez a nap viszonylag békésen indult, de szomorúan. Mondhatni semmi nem történt. A hó olvadozott, az udvar emberekkel telt meg, illetve semmit nem kellett csinálnunk. Egész nap ide-oda mentem az emberek között, szokásomhoz híven nem találtam a helyemet. 

Estefelé minden nyugodt volt, viszont Iljinmegjegyezte, hogy valami nincs itt rendben.Több ember is idegesnek látszott, mégse tudtam meg, hogy miért érzik így magukat. Ha érdeztem, azt mondták, hogy ő maguk se tudják. Aludni is ilyen hangulatban tért mindenki. Már, aki tudott. Éjfél körül lövéseket hallottam, aztán azablakhoz osontam., de csak pár embert láttam, akik puskával futnak a kórház felé. Kinyitottam az ablakot, aztán lekiabáltam, azzal a kérdéssel, hogy "Mi történt?". Erre annyi választ kaptam, hogy menjek le, a puskámmal együtt. Közben a szobatársaim egy része felébredt, de ők nem annyira érdeklődtek a helyzettel kapcsolatba. Gyorsan felöltötem, majd fogtam a puskámat és lementem amilyen gyorsan, csak tudtam. Ott Nikolai traplicsenko, már várt az ajtóban.

-Mi történt?-tettem fel az első kérdést.

-Megszöktek a foglyok, pár német eljött értük. Vannak kollaboránsaink is. -mondta Nikolai, miközben gyorsan mentünk a kórház felé. A közelben a földön, már volt pár holttest, aztán intett, hogy menjek be az épületbe. Ott lementünk a pincébe. Az őrök halottak voltak, a fal égett volt, az ablak fel volt feszítve, a falon lövés nyomok. Benn volt még pár tengely katona, illetve közüllünk páran, egyedül Szávát, meg Gregorij-t ismertem fel. Nikolai semmitnem mondott, csak fogta a puskáját, majd végzett a többi fogollyal. Utána a pince ajtaján belépett Iljin, Dimitri, Savcsenko és Szokolov.

-Az a három ott kollaboráns. -mutatott egy gyalogos katona három másikra, majd rámutatot Szávára és Gregorij-ra és a mellette állókra - Azok ott meg gyanúsítottak.

-Én meg mondtam, hogy engem akkor hívtak, mikor a foglyok kiszabadultak. Az egyiket az épület előtt én lőttem le. Gregorij, meg, már itt volt. -mesélte Száva- Frierdich Meinzinger, pedig magától rálőtt a többi németre, itt áll mögöttünk. -lépett arrébb Száva. Friedrich valóban ott volt, a koszos, szovjet egyenruhájában, kezében egy fegyverrel

-Hazudik. -mondta Savcsenko

-Nem, maga hazudik Savcsenko elvtárs,én itt voltam végig, maga kinn volt. Megértem, ha engem is gyűlöl, mint szinte mindenki mást, aki önálló gondolatokkal rendelkezik, de én itt voltam, maga pedig nem. -mondta Száva ingerült hangnemben. A tömeg össze vissza nézelődött, legöbben a barátaikra, hátha ők tudnak valamit mondani, de mindenki csöndbe volt. Savcsenko nem mondott, semmit, csak fellökte Szávát, majd a puskája fa vázával arcon ütötte. Szávának felrepedt a szája, de nem érdekelte, csak tovább mondta a sérelmeit Savcsenkoval kapcsolatban a többiek előtt. Ez addig tarott, ameddig Savcsenko rászólt Dimitri-re és Nikolai-ra, hogy vigyék innek. Ők lefogták a fiatal híradóst, majd kirángatták a pincéből. Ezt, már Szokolov se nézte jó szemmel, s kultúráltan közölte Savcsenkoval,hogy menjen a pokolba, majd elindult kifele, majd visszanézett és megszólalt:

-Iljin? Kovalenko?

Én egyből követtem Szokolovot, Iljin pedig érezte, hogy, ha én megyek, neki sincs maradása, szóval ő is így tett. Egyedül Gregorij ügye aggasztott minket.