Mert háború volt...( BEFEJEZETT 2019)

8

Nagyon szeles nap volt. Szokolovval benn ültünk a "raktárban", hogy ne kelljen sehová se mennünk. Aznap reggel kaptuk meg a leveleket. Én most kivételesen kaptam egy borítékot apámtól Kijevből. Pénzt küldött nekem és egy rövidebb ukrán nyelvű levélben tudatomra adta, hogy nehogy el merjek esni a katonáskodásba. Szokolov kapott egy rakat levelet. A raktárban még mindig olvasgatott. Az utolsó borítékot megfogta és alaposan végig mérte, mielőtt felbontotta.
-Leonyid is írt. -mondta. Szokolov igen gyorsan nézte végig. -Emlékszel arra a srácra aki miatt jóba vagyunk? Misa ha jól emlékszem... -nézett rám komoly tekintettel
-Mihkail Jablonev. Miért ne emlékzenék rá? Egy ilyen emberre furcsa lenne nem emlékezni... -válaszoltam
-Elesett Leningrádnál. A levél két hetes. Leonyid akkoriban kapott behívó levelet. Valószínüleg most valamelyik laktanyában vagy már a fronton van. Azért sajnálom őt, meg Misát is.

Azt a régi napot nem tudtam elfelejteni. Mintha tegnap lett volna. Egyik szeptemberi délutánon hazafelé igyekeztem az iskolából, miután az utolsó órán lebuktattam puskázásért Mikhail Jablonevet. Akkor kezdtem a honvédségi iskolát. Ott nem kedveltek se a tanárok se a diákok. Akkoriban a nők még nem lehettek hivatalosan katonák. Csak tizennégy éves voltam. Misa és a barátai szembe jöttek az egyik sarkon. Elkezdtek velem kiabálni:
-Ehhez neked nem volt jogod. -mondta Misa
A barátai csak helyeseltek, majd eldurvult a dolog. A kiabálásból lökdösődés lett, a lökdösődésből meg verekedés. Tudtam, hogy nem vernének agyon, de jóval erősebbek voltak. Abban a pillanatban egy újabb személy jelent meg és kezdte el az észosztást, majd amint rájött, hogy semmi értelme, arcon vágta a táskájával Misát, aki utána békét kötött a fiúval és elment. A fiú a kezét nyújtotta felém, majd felsegített és bemutatkozott:
-Alekszandr Vladimirovics Szokolov.
Egyénként évfolyamtársak voltunk abban az évben, a következőben meg osztálytársak, mikor rájött a tanári kar, hogy sokkal jobb vagyok lövésznek.

És ott voltunk évekkel később egy kisszobába, hivatásos mesterlövészként leveleket olvasgatva, gondolkodva az élet értelmén. Egy percre néma csönddel gyászoltunk Mikhailt, majd lépteket hallottunk a folyosóról. Amikor Szokolovval egymásra néztünk a zaj hallatán, csak vállat vontam. Igazság szerint akárki, akárhova mehetett. Szinte mindenki különböző mód sétált, így néhányat megjegyeztem. A komiszár mindig és mérgesen, mögötte még pár ember lépte is hallható volt, Pável mindig futott, Alekszejev a olyan hangosan vágta hozzá a lábát a földhöz, hogy szinte vízhangzott. Ez járás ismeretlen volt és halk. Már egy jó ideje hallottuk, mikor egyre közelebb ért. Szinte már megbizonyosodott, hogy idefelé tart, majd benyitott. Iljin állt az ajtóba kedvtelen acrkifejezéssel.
-Hát ti? -kérdezte halkan
-Hmm.. Ide járunk gondolkodni, azt hiszem. -mondta Szokolov
-Azt tudtam, higy ti mindenhol ti ketten vagytok, de hogy még együtt is gondolkodtok. Érdekes. -mondta Iljin, majd beült a sarokba- Én is gondolkozom. Szeretek gondolkozni.
Szokolov és Iljin beszélgettek egy ideig. Én gyomorideggel vártam az estét, amit próbáltam leplezni. Sajnos Szokolov előtt nem léteznek titkok. Mindenre rájön.
Este felé Szokolovval találkoztunk a laktanya ebédlőjében. Nem bírtam abba hagyni a mosolygást, már majdnem begörcsöltek az arcizmaim. Na meg, szinte szívrohamot kaptam. Odafele mentet Szokolov a biztonság kedvéért megfogta a kabátomat és megszólalt:
-Nehogy valami bajod legyen a nagy boldogságban.
Amikor megérkeztünk próbáltam leplezni magamat, de nem nagyon sikerült. Akaratlanul is túl feltünő voltam. Amikor az előző őrség kiment, akkor tovább folytattam a mosolygást. Leültem Friedrich mellé, nagyon közel. Szokolov egész végig rajtam nevetett. Talán furcsállotta, hogy, így viselkedek. Nem tehettem róla. Később Friedrich és Szokokov szokásukhoz hűen kártyáztak. Én is odaültem nézni. Friedrich meg engem nézett.
Később beszélgettünk. Friedrich egész végig a beszélgetés alatt a kezemet fogta. Szokolov kezdetben kissé unatkozott, egy idő után inkább már látványosan szenvedett. Elég keveset aludtam, azt is ülve tettem, szóval másnap egész végig fáradt voltam. Dél körül nagy zajt csaptak az ebédlőben a többiek, szóval lementem megnézni. Kiderült, hogy Marsall és Zajcev darts táblát csináltak a parafatáblából és késsel dobálták, a többiek meg azt nézték. Nemes egyszerűséggel eltulajdonítottam a késeiket, szóval inkább elmentek rejtvényt fejteni. Onnantól kezdve mégjobban haragudtak rám egyébként. Aztán visszamentem a szobánkba, hogy tudjak pihenni, de komplikációk akadtak az ott tartózkodó Kurnuskina és Fjodor miatt. Ők megértették, hogy fáradt vagyok, szóval onnantól kezdve suttogtak. Valamiféle csapatról beszéltek. Kezdetben úgy tűnt, hogy vagy a női alakulat, vagy Fjodorék szakaszáról lehet szó. Később már felmerült Szokolov és Pável neve is, ami enyhe gyanút szült bennem, hogy valamit rosszul gondoltam. Mindig így járok. Ha pihenni akarok, mindig valamin elkezdek gondolkodni. Késóbb megérkezett maga Szokolov, illetve Szuhanovával együtt. Szuhanova szokás szerint szép volt. Hosszú világos barna haja lazán be volt fonva. Elől egy-két hajtincse kilógott a fonatból. Kék szemei csillogtak. Női egyenruhát viselt, térd alá érő sötét kékes szoknyával. A sapkája kicsit oldalasan volt a fejére tűzve. Hangtalanul lépett be az ajtón, majd a legelső ágyra leült. Őt Szokolov követte. Ő a többi mesterlövészhez hasonlóan köppenyt viselt. Arcára mosolyt erőltetett, de sötét szemeiben nem látszott bámiféle vidámság jele. Szuhanovával halkan beszélgettek, miután baráti öleléssel köszöntötték Fjodort és Anasztáziát. Megfigyeltem, hogy a legjobb barátom a keresztnevén szólította a lányt. Egyébként Polina volt Szuhanova keresztneve. Itt nem volt megszokott a keresztnéven való megszólítás. Ezalól Dimitri kivételt tett, mert már az iskolában is úgy emlegették, hogy "a Dimitri". Egyébként a vezetékneve is hasonlóan hangzott. Dimitrenko. Pávelt csak azért hívtuk Pávelnek, mert a laktanyában többmás emberrel is osztozkodik a vezeték nevén. Gregorijnak, meg nem tudtuk a teljes nevét.
Szuhanova jelenléte irritált engem, főleg, hogy Szokolov észre se vett engem miatta. Nem értettem mi ütött belé. Tudja milyen lány Szuhanova. Szép, okos, ügyes és ezt mind tudja magáról. Egy idő után mind a négyen elhagyták a szobát. Nem is bántam. Végre elaludnom is sikerült. Egy óra múlva az ajtó csapódására ébredtem. Felültem és gyorsan összeszedtem magamat. Addigra még ott is állt az ágyamnál a kétlábon járó ébresztő óra. Ismertebb nevén Száva, a híradós. Én kérdően felvontam szemöldökömet, halványan arra célozva, hogy mi lehet olyan fontos, hogy ne várhasson reggelig. Száva rájött, hogy a válaszra várok és hadarva kijelentette:
-A komiszár látni szeretné az elvátsnőt...
Én kinyújtózkodtam, majd felvettem a csizmámat, fésülködés közben újabb kérdést tettem fel Szávának:
-Miért kell odamennem?
-Nem tudom, de egy jókora társaság várakozik ott az elvtársnőre és nem mind ismeretlenek. Eléggé feszült a hangulat, szóval megértem, ha fél...

Öt perc után már a tisztek szállóhelyén találtam magamat. A komiszár irodájába érve egy egész csapattal találtam magamat szembe. Ott volt Szokolov, Kurnuskina, Fjodor, Nikolai Traplicsenko és Szuhanova, meg két férfi és egy nő akiket nem ismertem. A komiszár intett, hogy menjek közelebb. Én remegő lábbakkal közelítettem az asztal felé. Mikor közelebb értem a komiszár pár perc csönd után megszólalt:
-Kovalenko elvtársnő, maga tud valamit?
-Miről? -kérdeztem vissza
-A csoport tervéről. Ne tagadja. -folyatta a komiszár
-Milyen tervről? Már elnézést, de a komiszár elvtárs ne gyanusítgasson engem. -védtem magamat
-Szóval nem tud semmit? Értem. Akkor most felvilágosítom magát. A kis barátja és a csapata "krumpli forradalom" néven szabotálni próbálta a laktanya étel ellátását. Állítása szerint nem hajlandóak továbbra is krumplit enni. Pedig tudhatnák, hogy háború van és szegénység.

A komiszár elvtárs papolását követő napon a "krumpli forradalmárok" társasága éjszakára lett beosztva a laktanya külső őrzésére mínusz húsz fok körüli hőmérséklet és hófúvás idején. Én közben Friedrichet őriztem Gregorij társaságában. Egyébként Gregorijnak nem voltam szimpatikus, de örült, hogy Friedrich-en kívül valaki hajlandó meghallgatni a saját maga által szerzett, harmonikán játszott "remekműveket".