Mert háború volt...( BEFEJEZETT 2019)

9

Szokolov és csapata incidense után, napokkal később az erdész megjelent a laktanya kapuiban. Sietős volt a dolga. A kutyájával érkezett, sőt még a puskáját is magával hozta. A miénkhez képest igen gyatra fegyver volt, valószínűleg jóval a születésem előtt gyártották. A nagy sietségben még a kalapját is elejtette. Amikor meglátott engem az udvaron egyből odarohant:
-Hol van a vezetőtök?!-kérdezte idegesen
-Megmutatom. - indultam a tisztek szállásához. Közben Nikolai is csatlakozott hozzánk. A komiszár irodájába érve, már ő is gyanút fogott, hogy valami nincs rendben.
-Mi történt? - kérdezte a komiszár elvtárs
-Nem tudom! -vágtuk rá egyszerre Nikolai-val
-Az előbb épp egy vaddisznót kergettem az erdőbe, mikor ott volt két katona, akik nem oroszul, de nem is németül beszéltek. Bár német uniformisban, ha jól láttam.
-Köszönjük, küldünk ki őrséget, illetve szüksége lenne valamilyen segítségre?
Az erdész rázta a fejét.
-Kísérjétek haza az öreget!-intett a komiszár
Mi szófogadóan visszakísértük az erdészt a házába, azután leültünk a másik épület tornácára. Traplicsenko rágyúgytott egy cigarettára, aminek a füstje az arcomba szállt, ezért arrébb ültem.
-Azt mondják szépre száll a füst. -nevetett Nikolai- Nos ennek a füstnek problémás a szép-érzéke.
-Hahaha... -mondtam irónikusan- Nagyon humoros kedvedben vagy, Traplicsenko.
-Amúgy, ha nem esik nehezedre, körbe nézhetnénk. -mondta Nikolai, miközben felállt a tornácról. Én is így tettem. Egyébként a közelben egy lábnyomot nem találtunk, vagyis de, csak az a sajátunk volt.

Estére már éjszakai felderítést is szervezett a komiszár. Avagy az őrs és a 12-es szakasz vette át a terep felügyelését. Felhúzták a sátrakat a fenyvesben, a hegy lábánál, kör alakban elhelyezve, középen egy tábortűz. Száva Akszencsuk rádióstul érkezett és folyamatosan tartotta a kapcsolat a laktanyával. Amúgy boldog volt, hiszen ez az élete első élesben történő rádiózása. Én Szokolovval, Nikolai-val és Iljin-nel kerültem egy sátorba, balról Száváék, jobbról meg a 12-es szakasz mesterlövészei. A 12-es szakaszt egy rendes, huszas évei közepén járó fiatalember vezette, Valerij Volkov. Nálunk Savcsenko volt a vezető. Savcsenko mellett Volkov megszólalni se mert. A rendezkedés naplementéig eltartott. Én akkorra már készen voltam, a puskám társaságában leültem a tábortűz mellé és néztem a lángcsóvákat.
-Nem fázol? - tette valaki a vállamra a kezét. Szokolov volt az.
-Nem. És te?-kérdeztem miközben kicsit arrébb ültem, hogy elférjen.
-Egész nap a hóban ástam. -mutatta felém a fagytól szürkülő ujjait. -Már nem is érzek szinte semmit. Megfogtam a kezét és közelebb húztam a tűzhöz. A katonák hangoskodtak és rohangáltak, néhány a puskájukat tisztogatták. Egy 18-19 év körüli fiú ült mellénk. Pár percig csak csöndben ült, majd megszólalt:
-Azt mondják ti vagytok az örs mesterlövészei?
-Igen. -mondta Szokolov
-Alekszandr Kozakov vagyok. Én is lövészként vagyok itt. -mutatkozott be
-Kszusa Zlata Kovalenko -fogtam vele kezet
-Alekszandr Vladimirovics Szokolov-tette ugyan ezt Szokolov
-Ha jól látom felhők gyülekeznek.-mondta a fiatal lövész
-Csak az a rohadt hó ne essen... - mondta Szokolov, miközben a kezét nézte, amibe szépen lassan jött vissza az élet. Én csak felnéztem az égre, lassan teljesen besötétedett. Szokolov és Kazakov beszélgetésbe kezdtek.
-Kazakov elvtárs! -kiabált váratlanul Volkov. Kazakov a puskájával együtt odarohant. -Nemár, add ide azt a szart! Hoztam neked valami jobbat. Gyere!

Majd elmentek a sátrak között. Furcsállottam is, hogy bár a fiatal Kozakov lövész volt, mégis PPS-41 típusú puskája volt. Jól ismertem a PPS-t. Néha magától is elsült, ha az ember nem úgy támasztotta le, ahogy kellett. Már pedig nem volt megmondva, hogy hogyan kellett.

Este 8 és 9 között járhatott, mikor felderítésre indultunk. Az örsből mindenki jött, Iljin-t leszámítva, a 12-es szakaszból, meg 5 ember maradt. Volkov és Savcsenko szavazásra bocsáltotta, hogy ki vezessen. Egyedül Kasinov szavazott Savcsenko-ra. Szóval Volkov vezetett. Próbáltunk csöndbe lenni. Mi a csapat közepén mentünk Szokolov-val. Egyik pillanatban észrevétlenül oda osont a hátunk mögé Kazakov.
-Olyan izgalmas, nem? -suttogta
-Először az, de mikor már lelőttél valakit nem lesz az. -mondta Szokolov.
Egyik pillanatban megállt a menet. Volkov csöndre intett mindenkit.
-Hallod ezt?- fordult hátra Nikolai Szokolovhoz.
Valóban hallható volt valahonnan valami. Halk beszéd, lépések és a bokor is zörgött. Lassan a hó is hullani kezdett.
-Na már csak ezt hiányzott...-nyőgte Szokolov
-Értitek amit mondanak? -mondta kicsit hangosabban Volkov
-Nem, nem... -hangzott a tömegből mindenki ellenkezése
-Nem oroszul beszélnek. -suttogta Ruben
-Érted? -kérdezett vissza Marsall
Nekem a torkomban dobogott a szívem. Sokszor átéltem már ezt a helyzetet. Minden egyes alkalommal halálfélelem fűződött hozzá.
-Félek...-suttogtam és megszorítottam Szokolov karját. Ő csak pár másodperc erejéig rámnézett majd elővette a puskáját. Én már alapból a kezembe tartottam. Kazakov izgatottan figyelt, ő is a puskáját fogta és összevissza nézelődött. Volkov halkan odasétált hozzánk és intett, hogy induljunk meg a susnyás felé. Két másik mesterlövész is csatlakozott, akiket nemismetünk. Egyre feszültebb lett a légkör. Egyből ahogy bozótosba értünk elsült egy fegyver. Egy fiatal gyalogos katona összesett és levegőért kapkodva fetrengett a földön.
-Ványa!-kiabálta az orvos és arréb húzta. Úgy nézett ki, megmarad, nem súlyos.
-Mesterlövész!-kiabálta Savcsenko
Szokolovval elkezdtünk tüzelni arra ahonnan a lövés jött. Az egyik fenyőfáról leesett egy katona. A némethez hasonló egyenruhát viselt, pont, ahogy azt az erdész megmondta.
-Magyarok. -mondta Volkov. A következőpillanatban folyamatos tüzelés következtett a szovjet hadseregre. Mindannyian a földre vetődtünk. Percekig néma csöndbe a golyózápor alatt. Egy idő után csönd lett, csak a szél süvített. Egy német nyelvű kiáltás törte ezt meg és a folyó irányába halkulni kezdett, a beszéd. Felálltunk, már, aki túlélte.
-Menjetek utánnuk az isten verjen meg benneteket! - kiabálta Savcsenko
Legelőször Kazakov és Zajcev indultak meg, mi meg mind utánuk, a már viharossá váló hóesésben. Futottunk, egy percre megálltam Szokolovot keresve. Ő is megállt.
-Miért álltál meg? -kérdezte
-A folyón úgyse jutnak túl. -mondtam - Be fog szakadni alattunk.
Vettem még pár levegőt és megindultam. Már közel jártam a többiekhez, mikor több lövést is hallottam. Mire odaértem vagy 5-6 német, illetve egy magyar katona is a földön feküdt. 10-15 hadifogoly is ki került a viszályból. Egy német a jégen szobrozott, ami szépen lassan repedezett. Vele szemben Kazakov, szintén a jégen.
-Ha közelebb jössz beszakad alattunk a jég, ha meg én szökni próbálok, akkor is. -mondta a német az anyanyelvén
-Ha beszakad alattam a jég, akkor engem kimentenek, nem, mint téged. -válaszolta Kazakov szintén németül.
-Hát, akkor lőj, nekem, már úgyis mindegy. -szólalt meg a német.
Kazakov remegő kézzel húzta meg a ravaszt, a német pedig elesett. Kazakov büszkén fordult volna meg, viszont amint eggyet lépett a jég beszagadt ő meg alatt a ragadt. A sereg elfehéredve kémlelte a lyukat a jégen.
-Valaki ismerte? -kérdezte Savcsenko
-Alekszandr Kazakov, született 1925-ben és lövész volt. Többet nem tudok, hiszen ma ismertem meg. -mondta Szokolov.
Abban a pillanatban megérkezett Száva is, és Savcsenko mellé osont:
-Annyira sajnálom Savcsenko elvtárs, de elejtettem a rádiót, kicsit behorpadt, de még működik. -mondta Száva
Savcsenko lekevert neki egy pofont.
-Ne haragudjon meg Savcsenko elvtárs, de ezt miért kaptam?-kérdezte Száva
A kérdés után, már rögtön kapta is a másikat.
-Az elsőt csak úgy, a másikat meg, azért mert megkérdezted.

Nemsokára szomorúan indultunk vissza a táborhelyre a hadifogjokkal. Odaérvén mindent elmeséltünk az ottmaradóknak. Volkov meglállapította, hogy jobb lenne, ha visszamennénk a laktanyába. Útközben Iljin mellett mentem, hogy részletesebben meséljek neki a történtekről. Sajnáltam Kazakovot. Szokolovot meg az egész eset nagyon megviselte. Az őrs tagjai mind a komiszár elvtárshoz mentek. Először Savcsenko kezdett panaszkodni, de a komiszár közölte, hogy mindenről tud. Azután Savcsenko Szávát kezdte el szidni és követelte az örsből való eltávolítását. A komiszár erre ennyit mondott:
-Akszencsuk jól teljesítette a feladatát, aminek köszönhetőenk mindenről tudtunk, megérkezésetek előtt. A mai naptól fogva folyamatos készültségben lesz a laktanya. Most meg menjetek, pihenjetek egy kicsit.

Én úgydöntöttem meglágatom Friedrich-et. Szokolov lefeküdt aludni, mert nagyon rosszul érezte magát. Friedrichnél ott volt Gregorij és éppen valami nagyon humoros témáról lehetett szó, mert hangosan nevettek. A folyosón is hallani lehetett.
-Sziasztok. -állítottam be.
Friedrich rámnézett és mosolygott, majd felállt és közelebb jött.
-Hogy hogy ilyen korán visszajöttetek?-kérdezte
-Majd később elmondom, most nem akarok rá gondolni...-mondtam neki válaszul. Friedrich megölelt engem, majd megállapította:
-Valami rossz történt.
-Igen, de nyugodj meg, téged nem fognak elővenni az ügyben. -mondtam

Gregorij rákezdett egy harmonika dalra. Most olyat játszott, amit nem ő szerzett, ezért jobban élvezhető is volt. Nem nagyon tudtunk miről beszélni, szóval végül mindent elmeséltem. Késő este visszamentem a laktanyába. Fáradt voltam, de ezek után kételkedtem benne, hogy tudnék aludni.