2. KATEGÓRIA: Romantika✓(END)

Csinii

Az életem legszebb éve

Az egész nyarat otthon, törött lábbal töltöttem. Ezzel még nem is lenne, ha úgy nézzük semmi baj, de már elkezdődött az egyetem. És ez számomra eléggé megnehezíti, a tanulást. Életem legnagyobb öröme, és büszkesége volt, hogy felvettek az orvosira. Erre tessék. Biciklivel volt egy eléggé nagy balesetem, ami hát.... tudjátok, hogy végződött. Éppen egy cukrászdába mentünk, Levi névnapjára sütit venni. Én azt út szélén tekertem, mikor jött egy kocsi, és szélebre akartam menni, de egy árokban landoltam. Ez is csak a figyelmetlenségem eredménye, de most a többi kis malőrömmel szemben, ezt nem sikerült szerencsésen megúsznom. Ha ez nem lenne elég, akkor azt is elárulom, hogy nagyon izgulok, hogy milyenek lesznek a csoport társaim. Ráadásul még a gólyatábort is kihagytam. Holnap lesz az első, hogy végre bemehetek, az orvos szerint. Már nagyjából két hete, hogy a koliban vagyok. De csak azért mert tudok mankóval járni. Hál Istennek ott van nekem Lotti, az én szobatársam, és amiben tud abban csak segít. Igaz őt teljesen más szakra vették fel, mégis tudunk olyan témákról, beszélni amik vagy az ő terén vagy az enyémen vannak jelen. Most a laptopom előtt ülök, és nézegetem, hogy holnap milyen előadásaim lesznek. Mostanában csak azon jár az agyam, hogy mennyire le vagyok maradva a többiekkel szemben. Nagyjából délután kettő lehet, mert Lotti írt, hogy elindult az egyetemről. Örültem neki, mivel így sokkal könnyebb nekem a mozgás.

Nagyjából tizenöt perc múlva nyitódott az ajtó.

– Szia, hogy vagy? Hoztam neked valamit. -mosolygott rám.

– Hali. Örülök, hogy haza értél. -álltam fel, egy fél pár mankó segítségével, hogy megöleljem.

Egy szürke papírban, valamilyen sütit hozott. Felismertem.

– Milyen sütit hoztál? -mosolyogtam rá, elégedetten.

– A kedvenced.

– Köszönöm. -vettem át tőle, a szürke csomagolást.

Letettem az íróasztalomra, és elbicegtem, a mini konyhaként funkcionáló sarkunkhoz, és hoztam neki egy pohár teát amit én ügyeskedtem össze neki, míg az egyetemen volt. Majd visszaültem az ágyamra.

– Köszi. -majd a példámat követve, leült mellém.

– Figyelj, segítenél pár dologban? Nem mintha két hete nem ezt csinálnád egyhuzamban...

– Persze, mondjad.

– Össze kéne készülnöm holnapra. Abba a táskába, azt a füzetet, meg... -soroltam el, sorba, hogy mit, honnan vegyen elő. Így ment ez nagyjából este hatig, mikor lementünk vacsorázni. Majd egy olyan dolog jött amit az utolsó időben, nagyon megutáltam. A fürdés. Annyira nagy már nem volt a baj, úgyhogy zuhanyozni már tudtam egyedül, de ott kellett lennie ha bármi történne, tudjon segíteni. Ráadásul a koliban, a fürdés egy igazi rémálom volt. Na mindegy, ezen is túl vagyok. A szobatársam segítségével felmentünk a szobánkba, majd még néhány dolgot átnéztünk, (legalábbis én) hogy minden megvan e a holnaphoz.

– Figyelj, mit szólnál ha holnap kicsit korábban kelnél? -kérdezte óvatosan, mert kicsit tolakodónak érezte a kérdést.

– Mondjuk hatkor?

– Tökéletes. Úgyis kicsit több idő kell most neked... de segítek bármiben.

– De neked nem is lesz, első órád. Így is felkelnél, csak miattam?

– Ne hülyéskedj már, ez a minimum amit egy barát megtesz.

– Köszönöm. -néztem rá elérzékenyülten, de úgysem láthatta, hisz sötét volt.