2. KATEGÓRIA: Romantika✓(END)

Daisy

CSAK EGY KISDIÁK

Ideges voltam, határozottan ideges voltam, ezt le sem tagadhattam volna. Az elmúlt éveket írással töltöttem, azelőtt pedig ezt tanultam, de hogy most én álljak az egyetem katedráján... Nemrégiben még elképzelhetetlen volt számomra, hogy ez valósággá váljon. Most mégis ki kellett simítanom a ráncokat fehér pólómon a fekete zakó alatt, még egyszer végigmértem magam a tükörben, s megállapítottam, hogy kellően laza és fiatalos, de hivatalos is a farmernadrággal összeállított szett, és megérte annyit vesződni hajam beállításával. Nem tudom, hogyan és miért alakult ki ez nálam, de mindig sokat adtam a megjelenésemre, soha nem volt mindegy, mit veszek fel, hogyan nézek ki. De nem csak állásinterjún vagy ünnepekkor tettem ki magamért, nekem az is egy fél órás mutatvány volt, hogy kiválasszam egy átlagos hétköznapi ruházatomat. Természetesen mindig megkaptam a magamét érte kortársaimtól, de ez volt a legkevesebb. Tudtam, hogy viselkedésem nem hétköznapi, de megnyugtatott mindig a pillanat, mikor végignéztem magamon. Elégedett voltam és magabiztos, csak ez számított.

Még utoljára megigazítottam a zakómat, végigsimítottam kétnapos borostámon, beletúrtam a hajamba, majd kezembe fogtam barna táskámat, s már indulhattam is. Szeptember elseje volt, és rögtön 9:30-tól volt már órám, méghozzá Történetfelépítés alapozó, ami azért kis segítség volt tekintve, hogy a könyvek megszállottja voltam, és a szakdolgozatomat is abból írtam, milyen alappillérei vannak egy könyvnek, mi mire épül. Szenvedélyem volt az írás, néha úgy éreztem, ha nem írhatnék, az talán olyan lenne, mintha nem vehetnék levegőt. Képtelen voltam már létezni nélküle.

Ahogy beléptem a főépület 331-es termébe, amit az írói tanszék szobájának neveztek ki, a bent tartózkodó professzorok mind felnéztek, én pedig lányos zavaromban nem tudtam megszólalni sem. A diákokkal egyszerű volt, mindig tudtam, hogyan kezeljem a fiatalabbakat, hogyan hívjam fel a figyelmüket, s hogyan tartsam meg azt, hogyan fegyelmezzem őket, ha kell, és milyen imidzset építsek fel előttük. De a tanárokkal, vagy idősebb emberrel szemben mindig bizonytalan voltam, hiszen ők általában okosabbak, tapasztaltabbak, tiszteletre méltóbbak voltak, mint én, s az hogy éppen az írói tanszék egy része nézett farkasszemet velem, nem segített ez előbbiek elfeledésében. És mivel a gyakorlati évek után ez volt az első munkám, sanszosnak tűnt, hogy én voltam a szobában a legfiatalabb is.

- Maga biztosan Owen Maxwell - állt fel az ablakok előtt álló kanapéról egy ősz hajú, nagypapásabb megjelenésű úr. - Corin Grey, tanszékvezető.

- Nagyon örvendek - fogtam vele kezet, majd sorra a többiekkel is: egy talán velem egykorú nővel, aki eléggé cserfesnek mondható mosolyt villantott rám, és másik három, negyvenöt év körül lévő férfivel. Igen, határozottan úgy éreztem magam, mintha éppen új osztályba kerültem volna, s én lennék az idegen, érdekes, új osztálytárs.

Legyűrve a kezdeti idegességemet, hamar feloldódtam, s miután kaptam néhány tanácsot a diákokkal kapcsolatban, útnak is indultam, hogy megkeressem a tantermemet, az F003-asat. Mint megtudtam, itt a "F" betű a Főépület szót rövidítette, s ezzel jelöltek minden termet ebben az épületben.

Ugyan még csak 9:23-at mutatott az órám, de rengeteg diák toporgott már az ajtóban arra várva, hogy megérkezzek, és ajtót nyissak nekik. Vezetésemmel, úgy özönlött be az embersereg, mintha hirtelen megnyitottak volna egy folyógátat. Én ugyan imádtam a témát, de nem gondoltam volna, hogy ennyi ember, ilyen lelkesen fog megjelenni a szemeszter első óráján. Míg megérkezett mindenki, igyekeztem kizárni a susmorgást, kuncogásokat, s nekik hátat fordítva, a táblát nézve összeszedni magamat.

Sikerülni fog, simán megcsinálod, kirázod a kisujjadból. Tudod, csak élvezd, az a lényeg.

A hosszú tábla fölötti óra ütemes kattogására összpontosítottam, aminek segítségével minden mást sikerült kizárnom, csak a másodperc mutató ütemét és szívdobbanásomat hallgattam. Kifújtam tüdőmből a nehéz levegőt, majd mikor az óra elütötte a 9:30-at, megfordultam, hogy újult erővel vessem bele magam az órába és a félévbe is.