Medicine (H.S.)

12. Ígérem

Aggódtam, hogy fel fogja zaklatni a kérdésem, de tudnom kell hogy mi történt. Tudnom kell, hogy tudjam mekkora fájdalmat érez.

-Pont jött haza az egyetemről.- vesz egy mély levegőt- Olyan boldog volt Kenz, ha láttad volna. Egyből behúzott a szobájába és mesélni kezdett hogy találkozott egy fiúval és hogy elhívta randizni. Megkért hogy vigyem el ruhát venni, amit nagyon nem akartam, utáltam vele vásárolni mert- nevet fel fáradtan- mert mindig ott töltöttük a fél napot. De persze elvittem, úgy voltam vele hogy így legalább többet lehetünk együtt. Már visszafele tartottunk a kocsihoz amikor Niall felhívott.

Szemeim kikerekedtek Niall nevének hallatán.

-Megkért hogy szálljak be az üzletbe, mert tudta hogy ki kell utaznia külföldre fél év múlva. Idegesen vezettem haza, semmire sem gondoltam csak arra hogy mit tegyek. Nem tudtam hogy be akarok-e szállni az üzletbe, de tudtam hogy mennyi pénz van benne. Mindegy is, a lényeg hogy ezerrel hajtottam haza és nem vettem észre hogy a lámpa pirosra váltott, pedig Leila kiáltott is. Mikor észbe kaptam és fékeztem a kocsi elcsúszott és- törli meg szemeit még mielőtt újabb könnyek folynának le arcán- és a kocsi megpördült. Leila nem volt bekötve és kiesett és a kocsi- tekint fel a plafonra miközben remegve levegő után kapkod- a kocsi ráesett.

A történet végére az én arcomat is könnyek áztatták. Harry remegő testét tartottam kezemben, próbáltam nyugtatni, látszott hogy nem akar újból sírni előttem ezért tartja magát, de testén érezhető volt a hatalmas feszültség.

-Az én hibám volt.
-Hé- emelem fel fejét kezeimmel- ne fogd ezt magadra. Szörnyű ami vele történt, sosem fogod elfelejteni, de ne hibáztasd magadat. Ez máshogy is megtörténhetett volna, kérlek ne hibáztasd magadat.- kérlelem miközben könnyeim lefolynak arcomon egészen a pólómra. Harry eltol magától majd végigsimít arcomon.
-Jól vagyok, csak...csak még olyan friss az egész.- Harry végignéz arcomon majd tekintete szememnél áll meg.- Legyél a barátnőm.

-Biztos jó ötlet most erről beszélni? Most nem vagy teljesen tudatodnál.- Válok el tőle majd törökülésbe helyezem magam.
-Már vagy három napja próbáltalak megkérdezni de valami mindig közbejött.
-Nem lenne jobb ha most egyedül tudnál lenni?- Kezdek el játszadozni az ujján lévő gyűrűvel.
-Egyedül nem fog menni, szükségem van rád. Magam mellett akarlak tudni, féltelek téged és vigyázni akarok rád és talán hülyeség de...de veled még Leila elvesztése is könnyebb.- simogatja meg arcomat fájdalommal a szemében.- Tudom hogy néha elviselhetetlen vagyok és ijesztő de téged sosem bántanálak.
-Tudom.- suttogom halkan majd elmosolyodok- Leszek a barátnőd Harry.

Épp szólásra nyitotta száját mikor Susan jelent meg a szobájában. El sem tudom képzelni mi járhatott most a fejében, amikor meglátta a piás üvegeket a házban. Elképzeltem ahogy egyből átfutott a fejében hogy a fia csinálta és ahogy a keresésére indult. És ahogy meglátott minket itt, a földön ülve kisírt szemekkel. Azt hittem dühös lesz fiára, de megkönnyebbültem, mikor Harryhez szaladt és szó nélkül átölelte őt. Kettesben hagytam őket, lesétáltam anyáékhoz a nappaliba és elkezdtem velük együtt összeszedegetni az üres vodkás üvegeket.

-Remélem neked ehhez nincs közöd.- Pillant rám apa miközben szétnyitja a szemeteszsákot a kezében.
-Már így volt amikor hazajöttem a partról.- felelem halkan.
-Komoly segítség kell ennek a fiúnak.- sóhajt fel anya de közbevágok.
-Csak szomorú.
-Akkor se normális hogy így viselkedik amikor eszébe jut a nővére. Kenzie, örülök hogy mostmár valamennyire jóban vagy vele, de nem szeretném hogy barátkozzatok. Nincs jó hatással rád.- szólal meg apa fáradt hangján mikor az utolsó zacskó üveget is kiteszi a ház elé.
-Pedig...
-Kenz, inkább menj és fürödj le, bűzlesz te is az alkoholtól.- szól közbe anya.

Visszaballagok szobámba, majd ahogy anya kérte lezuhanyoztam és vissza vettem egy pamut nadrágot egy laza pólóval. Bemásztam az ágyamba és magam elé vettem a laptopomat, úgy gondoltam amíg anyáék elkészítik a vacsorát, én belekezdek a tanulásba. Ez az ötletem azonban elég elhamarkodott volt, alig negyed óra után feladtam a harcot a matekkal szemben, de magamnál tartottam a laptopomat, hogyha valamelyik szülőm benyitna, ne tudják mondani, hogy nem foglalkozok a tanulással. Tudom, hogy el kéne kezdenem hogy fel tudjak zárkózni, de a rengeteg anyag mennyisége lehetetlen küldetésnek tűnik számomra. Elmém az iskola irányából átvándorolt barátom irányába. A barátom...még nem tudtam feldolgozni a gondolatot, hogy Harry és én egy párt alkotunk. Vagyis megpróbáljuk. Tudom hogy beteg és segítségre lenne szüksége, és tudom hogy valamilyen módon el kell rángatnom pszhiológushoz őt.

Ajtóm hirtelenjében nyílt ki, amire ijedten pillantok fel, de mikor meglátom hogy csak Harry az, könnyed mozdulattal dobtam le magam mellé a laptopot és hasra fordulva elterülök az ágyamon és fejem a párnámba fúrom.

-Minden oké?- nevet fel miután végignéz rajtam, majd bezárta az ajtómat és lehasal mellém. Rápillant az oldalra dobott laptopomra.- Oh, értem. Elkezdtél tanulni.
-Nekem ez nem megy- fújom ki idegesen a levegőt majd oldalamra fordulok mire ő is így tesz- nem vagyok elég okos ezekhez, esküszöm hogy sokkal nehezebb itt az anyag mint az iskolában.
-Nem olyan bonyolult Kenz, csak meg kell érteni.
-Na nekem pont ezzel van a probléma.
-Elmagyarázzam?
-Alig két órája még részeg voltál.- vonom fel szemöldököm mire elmosolyodik.
-Semmi bajom, add ide a laptopot.- Felé nyújtom a gépet majd nézni kezdem ahogy átolvassa az egyenleteket.

Lassan fél órája próbálja megértetni velem a feladat logikáját, de egy kis részlet se maradt meg a fejemben. Csak rá tudok összpontosítani, nézem ahogy csillogó szemeivel olvasgatja a feladatokat és komoly arccal próbál nekem egy értelmes magyarázatot adni.
-Érted?- kérdezi tőlem hangosan ami kizökkent a bámulasomból.
-Mi?
-Kenz, te figyeltél rám egyáltalán az elmúlt fél órában vagy csak bámultál?- von kérdőre mire lepődötten felnézek rá.
-Mackenzie, azt hiszed nem vettem észre hogy figyelsz? Felfogtál egyáltalán valamit az anyagból?
-Nem igazán- mosolyodok el és kiveszem a kezéből a gépet majd magam mögé helyezem és visszafordulok hozzá.
-Inkább beszéljünk valami fontosról.- egyenesedek fel majd hátravetem hajamat.
-Baj van?
-Anyáék azt mondták hogy ne barátkozzak annyira veled.
-Annyira? Ezt hogy értik?
-Hát...azt mondják hogy nem tetszik nekik hogy ennyit titkolózol és hogy néha csak úgy kedvedre leállsz inni.
-Szóval nekik nem tetszene ha közel állnánk egymáshoz.
-Most hogy végre együtt lennénk mégsem tudunk.
-Várj Kenz, ez nem állhat közénk.
-Fura lenne együtt lenni amikor ők is ott vannak, úgy ha nem örülnének neki.
-Kenz, hozzá fognak szokni, te pedig tudod hogy mit miért csinálok.
-Oké, de...
-Most vacsoránál elmondjuk nekik.
-Nem túl korai?- kérdezem de ő csak elmosolyodik.

-Hiába akarod húzni Kenz, sosem lesz egyszerűbb, jobb már az elején elmondani nekik.
-Oké.
Harry elmosolyodik beleegyezésemre majd felsóhajt.
-Sajnálom hogy látnod kellett az előbb olyan állapotban.- tekint fel rám lágyan mire megrázom fejem.
-Semmi baj.
-De baj, nem szabadott volna hogy így láss, de nem tudom kontrollálni bármennyire is próbálnám.- feleli halkan majd beletúr hajába- Azt akarom hogy biztonságban érezd magad velem, nem azt hogy aggódj miattam.
-Az emberek mindig aggódnak azokért akik fontosak számukra Harry. És az hogy sírtál előttem nem a gyengeséget mutatja, pont az ellenkezőjét. Bátor voltál ahhoz hogy megengedd nekem hogy ilyen állapotban lássalak és ez a legfontosabb számomra Harry. Amennyire te azt akarod hogy én biztonságban érezzem magam veled, én ugyan ennyire akarom azt hogy vállald fel önmagad előttem. Bármilyen bajod van, nem akarom hogy eltitkold, azt akarom hogy én is beletartozzak abba a pár emberbe akikben bízol annyira hogy megnyílj előttük. Ezt ígérd meg nekem Harry.
-Ígérem- mosolyodik el majd egy lágy csókot ad- ígérem.