10. Barátnő?

599 25 2
                                    

~Harry~

Reggel elég későn keltem fel. Kenz még mélyen alszik mellettem. Arra kelni hogy ez a szépség mellettem fekszik, felér bármivel számomra. Lassan mászok ki az ágyamból majd magamra kapva egy pólót, kisétálok a teraszra, ahol anyáék már a hintaágyban ülve kávéznak.

-Jó reggelt.- ülök le melléjük majd ásítok egyet.
-Hogy aludtatok?- kérdezi anya fülig érő szájjal.
-Aludtunk?- kérdezek vissza mire megforgatja szemeit.
-Harry, láttam hogy együtt aludtatok- mosolyog továbbra is- ti akkor most együtt vagytok, vagy...?
-Fogalmam sincs.- veszem ki kezéből a kávéját majd beleiszok.
-Ha őszinte lennél velünk, akkor talán...
-Anya- túrok bele hajamba- ha most a munkámra célzol, elmondtam hogy nem fogom elmondani de ne aggódj miatta.
-Hogy ne aggódjak amikor egyik nap véres pólóban jöttél haza Drágám?
-Mondtam hogy baleset volt, egy srác elesett, csupa vér volt én pedig segítettem neki.

Tudtam hogy anyáék nem fogják annyiban hagyni a témát és hogy sokáig lesz még ezzel gondom.

-Mackenzievel mi lesz?- tér vissza apa az eredeti témánkhoz.
-Elmondtam neki hogy mit érzek iránta, de ő elég bizonytalan és meg tudom érteni. Folyton azt látta hogy más lányokkal vagyok és azt is tudja hogy rohamaim vannak Leila miatt. Sok most az új információ és a költözés mellett csak még nehezebb feldolgoznia őket. Idő kell neki.
-Igazad lehet, de nem úgy ismerem ezt a lányt aki ezektől meghátrálna- bátorít apa majd kiveszi a kezemből a csészét és visszaadja anyának.- Különben meg, láttam hogy annyira nem kerül téged.- kérdően nézek rá mire elmosolyodik- Láttam a nyakát amikor behoztad sérülten.
-Istenem Apa- fúrom bele arcom kezeimbe majd előre dőlök- ne beszéljünk erről.
-Mi történt veled Harry? Nem voltál eddig ilyen szégyenlős ha a lányokról volt szó.
-Ő más.- felelem őszintén majd elmosolyodok a semmibe bámulva- Ő teljesen más.

************

-Hercegnő- puszilom meg arcát mire ő csak még jobban bebújik a takaró alá-  kelj fel.- húzom le róla az  ágyneműt mire fújtatva kinyitja szemeit.
-Harold- néz rám mérgesen majd visszaveszi tőlem a takarót és újra magára teszi.
-Kenz, nem feküdhetsz itt egész nap.- nevetem el magam.
-Miért ne? Úgyis fáj a lábam, nem tudok menni. - vonja meg vállát mire elegem lesz a lustaságából. Megrázom fejem majd kezeimet alá rakom és kiemelem az ágyból és bármennyire is rugdosódik, elcipelem a nappaliba.
-Tegyél le.- kiabál rám amin én csak elmosolyodok majd lerakom az ülőre.

-Nem egy játék baba vagyok.- fújtat mérgesen mire leülök mellé és lágyan megütögetem combját.
-Hidd csak ezt.
-Mi a cica harc témája?- jelenik meg Kenz anyukája miközben a kezében több száz darab lapot szorongat.
-Az önfejű lányod azt hiszi mindent elnézünk neki azért mert egy kicsit fáj még a lába.- dőlök hátra mire Kenz megforgatja szemeit.
-Pedig jó lenne mindkettőtök segítsége most. Kaptunk egy csomó jelentkezési lapot és szét kéne válogatni őket.

Kenzzel egymásra pillantottunk, majd elvettem a lapokat és magunk elé ömlesztettem.  Estére sikerült csak befejeznünk, mindketten szörnyen kifáradtunk. Hiába próbáltam meggyőzni Mackenziet hogy nálam aludjon, folyton nemet mondott.

~Mackenzie~

Másnapra már sokkal jobban volt a lábam. Anyáéknak újra elkezdődött a munka, így Harryvel ismét kettesben maradtunk egy darabig.

-Kenz?- nyit be a szobámba.
-Igen?- zárom le a laptopomat.
-El kell mennem, megleszel?- ül le az ágyamra és lábamat kezdi el simogatni.
-Az attól függ meddig leszel.- mosolyodok el.
-Csak egy fél óra.
-Nem mehetek?
-Kenz- sóhajt fel- tudod hogy nem. Meg amúgy is, a lábad.
-Már jól vagyok- erősködök tovább majd odamászok mellé és apró puszit hintek arcára- kérlek.
-Ezzel azt hiszed bármit is elérsz?- mosolyodik el mire bólogatni kezdek.
-Oké. De nem azért mert ezt csinálod- néz végig rajtam- hanem mert nem veszélyes helyre megyek és veled akarok lenni.
-Ez egy igen?- kezdek el mosolyogni amikor bólint egyet.
-Köszönöm.- tapsolok egyet majd leszállok az ágyamról és a szekrényemhez sétálok.
Harry elneveti magát majd kisétálva a szobámból, visszakiabál hogy öt percet kapok.

****************
-Szóval...mit is keresünk egy bevásárlóközpontban?- nézek körbe mikor Harry megállít és maga felé fordít.
-Oda- mutat a mellette lévő kávézóra- bemegyünk és találkozunk egy férfival. Nem beszélsz, csak bemutatkozol és mosolyogsz oké?
-Értem főnök.- nevetem el magam de ő megfogja kezeimet.
-Kenz, ez tényleg fontos.
-Nyugi, olyan lesz mintha ott se lennék.

Kezemet megfogva bevezet a helységbe majd egy asztalhoz sétálunk. A széken egy öltönyös férfi ül, izmosabb és idősebb mint Harry és arca egyáltalán nem a kedvességet sugározza. Leülünk vele szembe. Próbálok minél közelebb húzódni Harryhez.
-George.- fog vele kezet Harry.
-Kit hoztál magaddal Styles?- néz végig rajtam a férfi feltűnően. Harry az asztal alatt erősebben szorítja meg kezemet.
-Ő a barátnőm Mackenzie.
-Örvendek- mosolyodik el.
-Én is.- mosolygok vissza rá bátortalanul.
-Szóval.- kezd bele Harry- megszereztétek?
-Még nem egészen.
-Bassza meg, azt mondtam hogy holnapra kelleni fog, szerinted mit fognak hinni hogyha addigra nem lesz meg?
-Styles, mi kerestük.
-Próbáljátok meg jobban, nem tűnhet csak úgy el.
-Megpróbáljuk főnök.

Szavai hallatára meglepődök. Nem gondoltam volna, hogy ez a férfi Harry alatt állna.
Úgy tűnik, nagyobb befolyása van mint gondoltam.

-A másik cuccot mutasd.
-Rendben.- vesz elő a férfi egy bőr táskát majd az asztalra téve pár centire kinyitja Harrynek.  Nem vagyok jó ezekben, de az tisztán láttam hogy fegyverek és kábítószerek voltak benne.
-Viszont van egy kis baj a nővel főnök...
-Mégis miféle bajt okozhat egy kurva?- kérdezi ingerülten a mellettem ülő fiú, mire összerezzenek erős kijelentésén.
-Észrevette hogy megöltük a csávót.
-Akkor mindketten tudjuk hogy mi vár rá.
-Már elvittük, ma este el lesz intézve a dolog.
-Ne.- vágja rá Harry- Holnap még beszélni akarok vele.
-Rendben főnök.- fog vele kezet majd felállunk az asztaltól.
-Örülök hogy megismertelek.- fog kezet velem is.

Harry egészen a kocsiig nem szólt hozzám, de beszállva a járműbe, megváltozott a hangulata. 

-Nagyon ügyes voltál.- mosolyog rám miközben beindítja a kocsit.
-Most már kérdezhetek?- emelem rá a tekintetem, de ő az útra figyel továbbra is.
-Kenz, mondtam hogy a munkát hagyjuk.
-Mit fognak azzal a csajjal csinálni? És honnan van az a táska?
-Nem adod fel ugye?- neveti el magát majd egy pár másodpercre rám pillant. Mikor megrázom fejem, elmosolyodik.
-A táska egy férfitől van aki hamis drogokat szállít, a nő meg a csávó kurvája.
-Harry.- szólok rá mire elneveti magát.
-Bocsi, ő egy csaj aki átment minden nap szétba...
-Fogd be- kiáltok rá - értem, nem kell megmagyaráznod.
-Oké.- mosolyodik el- De semmi többet nem mondhatok.
-Mit kerestek?
-Mackenzie- sóhajt fel ingerülten mire meg is bánom, hogy folytattam a kérdezősködést- hiába mondanám el, mert fogalmad se lenne róla.
-Renden.

Kérdéseim természetesen lettek volna még, de inkább hagytam őket. Azt viszont megkérdeztem volna, hogy miért a barátnőjeként mutatott be? Az lennék neki, vagy csak így volt a biztonságosabb?

Medicine (H.S.)Où les histoires vivent. Découvrez maintenant