6. rész

560 50 7
                                    

Olyan sok harag és szomorúság gyűlt fel bennem egyszerre hogy kezem magától mozdult. Ujjaim összeszorultak majd szinte rögtön találkoztak is az arcával. Ledöbbentem tettemen és csak néztem ahogy kezét lassan arcához emeli majd elsötétül a tekintete. Még mielőtt bármit tehetett volna én heves léptekkel felsiettem a szobámba majd magamra zártam az ajtaját. Miután elfordítottam a zárat hátamat nekivetettem a hűvös anyagnak.
-Olyan hülye vagyok- szindtam le magam fogaim között kipréselve a szavakat.
Hajamba túrtam de a kezem megállt félúton szabadon hagyva a homlokom miközben lehunytam a szemem. Ebben a pózban maradtam egy ideig míg kicsit lenyugodtam majd az erkélyre mentem. Rákönyököltem a korlátra és a történéseket szemléltem. Láttam ahogy apám elhajt az autóval ami segített megnyugodni hiszen legalább nincs itt. Minden nyugodt volt a városnak ezen részén, nem járt olyan sok autó és ember is kevés volt ezért volt jó ott lenni.
A hőmérséklet rohamosan csökkent így nem tudtam sokáig kint maradni. Mikor visszamentem a szobába és éppen az asztalomhoz ültem volna le egy szaggatott kopogást hallottam az ajtómon.
-Megyek.- szóltam normál hangerővel majd a zárhoz lépve kinyitottam az ajtót.
-Beszélhetünk Taehyung?- lépett be anya szomorú kifejezéssel az arcán
-Persze- ültem le az ágyamra.
Anya helyet foglalt mellettem majd ölébe ejtett kezét figyelve szólalt meg
-Sikerült beszélnünk. Veszekedés nélkül, közösen döntöttük el a válást- mosolyodott el kissé de aztán le is hervadt az arcáról- az ügyintézés miatt itthon kéne hagynom téged pár napra de nem merlek.. Taehyung, mi történt? Mutasd az arcod!- emelte fel a kezét és államat fogva maga felé fordította az arcom
-Anya ez nem olyan fontos. Nehogy emiatt ne intézd a válást! Megleszek- mosolyogtam rá- mikor mész el?
-Jövő hét végén. Addig pedig pár dolgot itt intézek. Biztos nem lesz baj ha itt hagylak?
Egy fejrázással válaszoltam majd mikor láttam hogy könnyesedik a szeme magamhoz húztam és megöleltem
-Mostmár minden oké lesz, elváltok és az egészet elfelejtheted. Hidd el- simítottam meg a hátát
-Remélem Taehyung, remélem- állt fel majd kisétált a szobámból.
Hátradőltem az ágyamon miközben egy sóhaj hagyta el a számat.
A plafont bámultam miközben nem gondoltam semmire. Mikor azt éreztem hogy kezdenek leragadni a szemeim felkaptam az ágyam végében lévő pizsamám és hirtelen ötlettől vezérelve indultam el a fürdőbe. Elvileg a fürdés megnyugtat és stressz oldó. Azt hiszem az kell nekem.
Miután megfelelő hőmérsékleten megnyitottam a csapot a tükrön keresztül a saját szemembe néztem. Fokozatosan végig vezettem a tekintetem az arcomon, a bőrhibáimon, a sebeimen miközben az arcomra kiült egy undor. Két kezemmel a csapra támaszkodtam és tovább elemeztem az arcom míg egy idő után inkább lesütöttem a szemem és elfordultam a tükörtől. Idő közben a szemem megtelt könnyel és az folyamatosan folyt le az arcomon. Nem nyúltam hozzá inkább elkezdtem vetkőzni. Levettem a pólómat majd félve néztem magamra. A hasam sokkal nagyobb volt mint eddig, semmi izom nem volt rajta. Ha hozzáértem csak a zsírt éreztem amitől keserű ízt éreztem a számban. Összeszorított ajkakkal és folyamatosan folyó könnyekkel vetkőztem le a továbbiakban úgy hogy nem néztem magam. Elzártam a csapot majd elmerültem a vízben. Eleinte az csak elnyelte a könnyeimet de hamar el is állította azoknak a folyását. Kissé sikerült lenyugtatnia. De azt az önutálatot amit onnantól éreztem magamban nem tudta eltüntetni..
Mikor kissé feljebb ültem és oldalra pillantottam megláttam egy képet a behozott ruháim között. Nem kellett gondolkoznom, tudtam mi az.

*Két nappal korábban*

Elég késő volt már, én is épp aludni készültem volna. Mikor megláttam a fiókomban egy papírt azt a kezemben fogva mentem az ágyhoz és feküdtem le rá. A képet a fejem fölé emelve néztem meg jobban. Apa és én voltam rajta, egymást átkarolva, mosolyogva. A kép úgy fél éve készült, valamikor nyáron. Akkor még teljesen normális volt, a dolog hirtelen fordult teljesen a feje tetejére. Miután a képet nézve egy könnycsepp folyt le arcomon az ágyam végébe dobtam és elfordulva tőle hajtottam álomra a fejem

Úgy tűnik sikerült egybefogni a ruháimmal így ha már ott volt a kezembe vettem a képet. Hirtelen támadt egy ötletem ezért felültem és a szekrényből elővettem az ott tárolt öngyújtómat.
Megbabonázva néztem a lángot az öngyújtó végén majd miután azt  kiélveztem közelíteni kezdtem a papírhoz. Először azt az oldalát kezdtem égetni amin ő volt. Jó érzéssel töltött el ahogy feketedett a lap majd végül teljesen eltűnt. Az utolsó darabot a földre ejtettem és miután mellé dobtam a gyújtót mint aki jól végezte dolgát, elégedett mosollyal merültem újra a vízbe.

THE BEST/ Taekook BEFEJEZETT Where stories live. Discover now