THE BEST/ Taekook BEFEJEZETT

7. rész

*az előző részben ne nézzétek hülyének Taehyung anyját, azért engedte el ezt az egész dolgot ilyen hamar mert csak arra tudott gondolni hogy hát egy tini a fia, biztos az iskolában valakivel összekapott*

A szokásosnál hamarabb keltem. Az ébresztőm még nem csörgött de én már a fürdőben voltam és a fogamat mostam. Miután ezzel megvoltam és az arcom is felfrissítettem a tükörképemre néztem ami egy egyre inkább összetört 17 éves fiút mutatott. Pár másodperc elég volt az arcom bámulásából, így is egy fintorral hagytam el a fürdőt. Mikor visszamentem a szobámba hallottam az ébresztőm amint épp Charlie Puth énekelt. Mielőtt öltözni kezdtem volna leültem az ágyamra kezembe véve a telefonomat hiszen úgy is volt időm.
Meglepő módon egy értesítés jelent meg a képernyőmön, ez nem túl gyakori.

INSTAGRAM
'Jackson Wang követni szeretne téged'

Rámentem az engedélyezésre majd úgy gondoltam nézegetem egy kicsit miket raknak ki mások. Rossz ötlet volt. Pár perccel később már fintorral néztem a telefonom képernyőjét. Egyszerűen visszataszító a sok tökéletesség. A mosolygós képek pozitív idézetekkel alattuk, a sztorik amiben mindenkinek tökéletes az elete. A napi rutinok amiket ki kell írni, együtt a család és úgy reggeliznek, aztán kimegy a friss levegőre aztán tanul és minden igazán szép. Ilyen létezik? Valóban arról lenne szó hogy csak az én életem egy nagy szerencsétlenség? Vagy tényleg mindenki csak egy szép látszatot mutat, semmi valóság alap. Tényleg az egész Social media egy nagy hazugság. Az emberek nem magukat adják, egy olyan embert mutatnak aki megérdemel több ezer követőt mert itt csak az a fontos.

Hamar elegem lett az egészből ezért a szekrényemhez léptem és kerestem magamnak valami egyszerű ruhát. Bár belül úgy éreztem legszívesebben egy nagyon nagy fekete pulcsit és egy melegítőt vettem volna fel nem láttam értelmét. Miért mutassam másoknak is hogy nem vagyok jól?
Ezzel a gondolattal vettem elő egy kék farmert ami a 80'as évek stílusához hasonlított és egy fehér pólót. Erre rávettem azért egy szürke cipzáros pulcsit de ennyiben kimerült amit tenni tudtam.
Hajamat megpróbáltam kicsit megigazítani majd a tükörbe nézve megpróbáltam a legőszintébbnek tűnő mosolyt az arcomra erőltetni. Ez eltartott egy ideig de aztán inkább vállamra vettem a táskám és a telefonommal a kezemben mentem le. Anya a konyhában volt, kávét főzött de érkezésemre rám nézett.
-Szia Taehyung.- köszönt egy fáradt mosollyal az arcán- hogy aludtál?
-Egész jól- mondtam a szokásos kegyes hazugságom.
A valóság az hogy nehezen aludtam el, nagyon sokszor felkeltem az este és reggel is korán keltem. De nem akarom még jobban stresszelni anyát.
-És te? Hogy vagy?- kérdeztem inkább én is rá miközben a konyhához sétáltam hogy tudjunk pár szót váltani
-Hát elég nehezen aludtam el.. de attól függetlenül jól. És jól vagyok csak elég fáradtan..
-Majd ha túl vagytok az egészen kipihened magad- mondtam miközben adtam neki egy gyors ölelést és az előszobába mentem ahol magamra kaptam a kabátom és a cipőm.
-Vigyázz magadra!- szólt utánam anya mikor elhagytam a házat egy köszönés kíséretében.

Mikor beléptem az iskola kapuján rögtön egy rossz érzés árasztott el és már akkor alig vártam hogy hazamehessek. Egy nagy lemondó sóhaj kíséretében indultam el a termem felé ahol remélhetőleg nagyon jól használhatom majd a felvett álarcom és nevetgélhetek majd nap közben.
A terembe beérve ott találtam Jimint amint épp a padra hajtotta a fejét így odasétáltam hozzá
-Hali- mosolyogtam

Valahogy értettem Jimin reakcióját ami egy kissé értetlen fej volt. Végülis arcomat sebek szelték át, a szüleim nemsokára elválnak és látszólag nem voltam jól az elmúlt időben erre én egy mindent leszarok mosollyal sétáltam oda. De hülye lennék mutatni hogy bármi bajom van. Kihasználnák. Az emberek undorítóak, miután rájönnek valakinek a gyenge pontjára azt használva készítik ki. Vagy csak az adott embernek furcsa hogy mindenki elvan körülötte ő pedig magába roskadva ül. Ezt megteheti az ember otthon emberek között pedig játszani kell a kéményt, nevetgélni, hülyülni és a többi. Legalábbis az én agyam így működik, én pedig arra hallgatok.
Éppen ezért mosolyogtam kitartóan Jiminre miközben leültem mellé.
-Mi van veled? Jól vagy?- húzta össze a szemöldökét Jimin
-Persze. Miért ne lennék? Tegnap kicsit rosszul éreztem magam a verés miatt de túl tettem magam rajta- rántottam vállat miközben elővettem a könyvem és a füzetem. Magamba vállon veregettem magam, hogy ha így folytatom minden király lesz. Persze valójában borzasztó érzés volt ezt így ilyen nyugodtan mondani, hiszen legszívesebben kiadtam volna magamból mindent, mondtam volna minden bajom hogy hátha segít. De aztán csak megbántam volna, mondván nem kell ezt senkinek tudnia. Csak annyi a dolgom hogy azt mondom jól vagyok és az emberek el fogják hinni mert valójában nem érdekli őket a válaszod, csak udvariasságból kérdezik. Hiszen nem is olyan nehéz. Csak egy kis kegyes hazugság vagy mi...

Jungkook szemszöge

Egész nap próbáltam szemmel tartani Taehyungot ugyanis elhatároztam hogy megpróbálok segíteni neki. Azonban miközben néztem ahogy mosolyog és úgy viselkedik mint év elején... Annyira magamat ismertem fel benne. Az összetört fiút aki mint korrektorral a bőrhibát fedte el a fájdalmát egy mosollyal. Igazán sajnáltam Taehyungot mivel hamar eljutott erre a pontra. Mi lesz még vele a továbbiakban..?

A hátsó padban ültem és a körmöm melletti bőrt piszkáltam. Ének óra volt, a lehető legunalmasabb éppen ezért volt az egész osztály nyomott hangulatban. Lopva Taehyung felé pillantottam aki a karjára feküdve aludt. A haja a szemébe lógott, volt benne egy kis göndörség is. Igazán jól nézett ki úgy is hogy a verés nyoma nem tűnt még el az arcáról. Elég fura volt ez a gondolat tőlem ezért inkább elszakítottam tőle a tekintetem és a tollam kezdtem szugerálni a kezemben.

3 évvel ezelőtt

14 éves voltam, az iskolai egyenruhámban és kellemes őszi időben sétáltam hazafé. Eléggé fáradt voltam, egy hosszú nap után csak otthon akartam már lenni ezért gyors léptekkel közlekedtem. Az egyik utcában egy kéz elkapta a táskámat és elrántotta, egyenesen a földre. Kissé feltolva magamat a kezemmel néztem fel a "támadómra".
Az egyik osztálytársam volt az, az akkoriban "nagyon menő" fajta.
Megvertek, egy 14 éves gyereket a semmiért. Elmondásuk szerint "csak mert"  "idegesít a képed" és hasonló dolgok miatt. Nem tudtak különösebb okot mondani mégis zaklattak, bántottak szavakkal és tettekkel több mint fél éven keresztül. Esetlen voltam és gyenge, nem tudtam megvédeni magam. Később mikor anya meghalt, tényleg nagyon rossz passzban voltam még jobban bántottak. Ekkor történt a változás. Megígértem magamnak és anyának fent hogy meg fogom védeni magam. Edzettem és minden tőlem telhetőt megtettem a változásért. Elkezdtem törődni a kinézetemmel éppen ezért kiderült hogy valójában nem ágról szakadt vagyok, van egy erős kisugárzásom és az arcom sem rossz. Mire a zaklatóim észbe kaptak egy jól kinéző, erős férfiú állt előttük. Párszor megpróbáltak még megverni de már meg tudtam védeni magam ezért végül békén hagytak és a középiskolát már gond nélkül kezdtem. De a személyiségemre bélyeget nyomott, és utána is megmaradt a kemény kisugárzásom mert azóta is attól félek hogy újra kezdődik az egész.

Az órák után elhatározott céllal mentem Taehyung felé aki épp távozni készült
-Taehyung egy percet beszélhetnénk?- szóltam oda neki.
Megint egy mosollyal az arcán jött és állt elém amitől összeszorult a gyomrom. Először én is ezt csináltam. Amilyen elhatározottan mentem felé olyan gyorsan bizonytalanodtam el. Taehyung olyan volt mint én voltam anno, hülyeség lett volna "megkérnem" hiszen úgysem lett volna úgy. Abban biztos voltam hogy nem fogom akkor megkérni viszont fogalmam sem volt mit találjak ki amit mondhatnék, Taehyung pedig látszólag kezdett türelmetlen lenni. Így hát mondtam ami elsőször az eszembe jutott.
-Ohm.. ha nem nagy kérés el tudod majd küldeni a matek házit? Nem figyeltem az órán..- a gondolataimban homlokon csaptam magam dehát ha már kimondtam akkor lássuk a következményeket
Taehyung elmosolyodott és úgy szólalt meg.
-Persze, valamikor este elküldöm majd. Akkor ha csak ennyit szerettél volna én megyek is. Szia!- intett egyet majd elment.
Elhúztam a számat majd eldöntöttem hogy valamikor a közeljövőben elmondom neki azt is amit eredetileg terveztem, majd én is hazafelé indultam.

Egy pár hetes kihagyás után jövök egy unalmas résszel. Hát igen, bocsi hihi.
Nem olvastam vissza, késő van. Bocsi ha hibák vannak benne meg nem élvezhető. Azért remélem tetszik ^^