THE BEST/ Taekook BEFEJEZETT

12.rész

(A sztoriban Taehyung szülinapja nem dec. 30 hanem ápr. 13)

Újév. Erre a szóra gondolva mindenkinek a boldogság, a pia, és a barátok jutnak eszébe. A tanév kezdetekor én is azt gondoltam, hogy legalább ugyanolyan jó lesz ez a szilveszterem mint az előző, ha nem jobb, hiszen végzős vagyok. Terveztem Jiminnel, Jinnel, és a barátaimmal tölteni egy buliban.
Azonban mikor eljött a szilveszter ideje bizony nagyot koppantam. A kezembe fogtam egy üveg bort és egy sört, Boldog Újévet kívántam anyának majd a szobámba mentem. Kerestem egy tetszőleges kdramat, majd az alkoholt iszogatva órákig csak azt néztem. Észre sem vettem mikor az idő elmúlt éjfél, majd hajnali háromkor egy félig üres borosüveg és egy üres sörösdoboz társaságában aludtam el.
Jackson szeretette volna ha elmegyek vele egy buliba, de én a kulcsontomra fogva elintéztem hogy ne kelljen. Igazán nem volt kedvem. Jimin szerintem már csak nem mert keresni mivel eltávolodtunk egymástól.
Másnap elég erős fejfájással és fáradsággal ébredtem, így még azt is megbántam hogy annyit ittam amennyit. Igazából napokkal később is úgy éreztem, hogy csak aludni akarok és nincs kedvem semmihez, gyorsan teltek az órák a fejem felett.
Szerda volt, pár napja már az új évben voltunk de nem tudott meghatni. Úgy éreztem magam, hogy semmi nem érdekelt, és csak fel akartam szívódni a föld felszínéről. Anyát nem nagyon hatotta meg mit csinálok, még a válással volt elfoglalva ezért magamra vettem egy világos szürke pulcsit, arra a kabátom majd kiléptem a házból. Kezdett sötétedni és a levegő is hűvös volt, egy két emberen kívül teljesen egyedül voltam. Nagyon nyugodt volt, és úgy éreztem mintha egy kő alól másztam volna ki azzal hogy elmentem otthonról. Nagyjából 10 perc séta után egy dohánybolt ellőt mentem el, ahol egy kis gondolkodás után visszafordultam és bementem a boltba. Amikor csörrent felettem a csengő az eladó unottan rámnézett majd folytatta a telefonja bambulását, így nem láttam szükségét annak hogy köszönjek.
A pulthoz sétáltam és megszólítottam.
- Egy Multifilter bluet kérek- mondtam a lehető leghatározottaban az elsőt ami eszembejutott, miközben az járt a fejemben hogy majd elkéri a személyimet és kampec a tervemnek. Azonban nem úgy tűnt, hogy akarja mivel levette a polcról a doboz cigit és mondta az árát. Persze, gondolhattam volna, 17 éves létemre olyan meggyötört fejem és mély hangom van hogy simán nézek ki idősebbnek.
- 4777 won- ült vissza eredeti pozíciójába én pedig odaadtam neki a kért pénzt és távoztam.
A boltból kilépve fejemre húztam a kapucnim és elindultam a házunktól nem messze lévő parkba. Bár eddig még nem cigiztem mindig tartok a táskámban egy öngyujtót-bármikor kellhet- ezért azon nem kellett "aggódnom". A parkba érve levágódtam az egyik padra majd mélyet sóhajtottam. Ahogy a hűvös levegő végig szántott a torkomon kellemes borzongást váltott ki belőlem. Szerettem a hideget, szerettem ha kicsit fáztam és leginkább a decembert, de ebben az évben nem tudtam kiélvezni. Ez kissé csalódottá tett de próbáltam túltenni magam rajta.
Elővettem a doboz cigit a zsebemből, majd egy szál cigit kivéve belőle megforgattam azt az ujjaim között, miköben kissé elkalandoztak a gondolataim. Fiatalabb énem mindenhogy elképzelte milyen leszek, de ezt egyáltalán nem. A legkevésbé sem gondoltam volna, hogy pont ÉN ilyen lehetek, összetört, elfáradt fiú aki ráadásul cigizni kezd. Egy életvidám, jó tanuló fiú voltam akinek legtöbbször téglamosolya az arcán virított, és soha a gondolataiba se jött hogy meg akarna halni. És megtörtént, ez lettem, egy nagy csőd.
"Ha már így is az vagyok, nem baj ha egy kicsit mégjobban az leszek" Gondoltam miközben meggyújtottam a cigit és szívni kezdtem. Nem először szívtam cigit, köhögni nem kezdtem, viszont először szívtam érzelemből, hogy hátha segít az ahogy a nikotinos füst bemegy, majd távozik a testemből. Talán sikerült bebeszélni magamnak és kicsit segített. A fejemben egy zene játszódott amit az utóbbi időben sokat hallgattam, miközben komótosan és lassan szívtam a cigim. Nyugodt voltam, az egyszer szent. Halálosan nyugodt voltam, és igazán szomorúnak sem mondhattam magam, csak üresnek. Nem éreztem hogy sírni akarok, vagy dühöt kiadni, egyszerűen hátradöntöttem a fejem és sorozatosan sóhajokat hallattam. Mintha az segített volna, és bármi érzelmet adott volna, de persze nem.
Mikor kezdtem túlságosan kíhűlni, hazafelé vettem az irányt. A házba beérve anya még mindig a papírokkal foglalkozott, valószínű fel se tűnt neki hogy elmentem, így egy szemforgatással mentem fel a szobámba.
A szobámban még egész világos volt, de én lefeküdtem, betakaróztam egy pokróccal és zenehallgatás közben csak bámultam magam elé. Folyamatosan telt az idő, de én csak öleltem a pokrócomat és valahogy az ébrenlét és a félálom között voltam.
Este kilenc körül járhattunk mikor felriadtam. Idő közben sikerült elaludnom, és azt álmodtam amit már hónapok óta rendszeresen, kis változtatásokkal. De a lényeg mindig ugyanaz: Egy utcában futok, körülötem házakkal, mikor hirtelen, egy ház helyén út jelenik meg a jobb oldalamon és valamilyen jármű elüt.
Arra ébredtem hogy összerándultam. Mivel nem először történt ez, nem tulajdonítottam neki különösebb figyelmet, kezembe vettem a telefonom és megnéztem mennyi az idő. Mikor tudomásul vettem arra jutottam ideje elmenni a fürdőbe és lefeküdni aludni, így bár kissé kómásan de kibotorkáltam a fürdőbe. Elvégeztem a végtelen egyszerű "esti rutinom", majd az arcmosásom után a csapra támaszkodva, a bőrt tépkedve a számról, elemezni kezdtem az arcom. Minél tovább bámultam egyre több hibát vettem észre, és a végén már az undor volt kiülve az arcomra. Talán épp ezért kicsit hevesebben löktem el magam a csaptól, minek következményeként levertem a csap szélén hagyott üvegpoharat-amit anyának szokása ott hagyni
Egy nagy csörrenéssel apró darabokra tört és szanaszét repült. Egy aféle "csak ez kellett már" nyögés hagyta el a számat majd nekiálltam összeszedni először a nagyobb darabokat. Éppen előtte guggoltam mikor egy egész nagy darab került a kezembe. Arcomhoz emelve néztem meg jobban, majd eszembe jutott "Mi lenne ha..?" de elvetettem az ötletet, és leengedtem a kezem magam mellé. Nagyjából fél perc gondolkozás után végül mégis úgy döntöttem kipróbálom. Kellemes izgatottsággal vetettem neki a hátam a kádnak és szabadítottam fel egy tetszőleges területet a combomon. Borzasztóan furcsa érzés volt, egyszerre remegtem és voltam nagyon izgatott hogy milyen lehet, de közben féltem is. Végül remegő kezemmel az üvegdarab sarkát a lábamhoz érintettem. Fogalmam sem volt mennyire kellene erősen vagy gyengén, mennyire hagyhat nyomot,  így közepesen megnyomva végighoztam egy pár centis csíkot. Kissé fájt csak a folyamat közben, csak mintha kicsit erősebben megkarcoltam volna magam. És először nem is történt semmi. Egy szájelhúzással vettem tudomásul, amikor a csík amit húztam elkezdett pirosodni. Hirtelen újra izgatott lettem és figyeltem ahogy egy két csepp vér előbuggyan. Elvigyorodtam majd húztam még egy csíkot. Ezután letettem magam mellé az üvegdarabot, és mután pár percig figyeltem az általam készített sebeket letöröltem róluk a vért egy zsepivel. Hirtelen nyilalt belém a tudat, hogy régebben én ezt hogy elítéltem, és hogy semmivel nem lesz jobb tőle, ami miatt le is hervadt a mosolyom. Aztán rájöttem. Örömöt okozott nekem az a két seb, napok óta előszor mosolyogtam mikor olyan kilátástalannak tűnt a helyzet. Izgatott volam miatta, és egy jól eső bizsergető érzés volt bennem miatta. Rá jöttem, hogy de, igenis segít, olyan volt mint mikor kimentem a házból, mintha egy súlyos kő alól bújtam volna ki. És az egész ilyen egyszerű, csak meg kell vágnom magam és jobban érzem magam.
Ezzel a gondolattal, mosolyogva keltem fel, és takarítottam össze a pohár maradékait, majd mentem a szobámba. Amint oda beértem az íróasztalomhoz siettem és megkerestem rajta a faragómat. A fiókomban szerencsére volt egy csavarhúzó, hátha kell, így könnyedén kivettem az egyik pengét belőle. Mint egy kincset, tartottam magam elé, majd kerestem neki egy jó helyet a fiókomban és elraktam.
Így aznap este kifejezetten jó hangulattal és két vágással a lábamon aludtam el.