THE BEST/ Taekook BEFEJEZETT

21.rész

Jungkook szemszög

Úgy gondoltam egy újabb reménytelenül várakozó nap virradt, miközben azon a szombat reggelen lustán pislogtam a plafon felé.
Taehyung már 5 hónapja csak feküdt és nem mozdult, belőlem pedig kezdett teljesen eltűnni a remény. Azonban minden nap azzal a gondolattal, hogy az a nap más lesz elmentem a kórházba, csak hogy újra szembesüljek a ténnyel, hogy nem így van.
Azon a bizonyos szombaton viszont bekattant egy érzés, úgy éreztem muszáj be mennem, van esély.
Délután egy órakor, mikor befejeztem a tányéromon lévő étel túrogatását el is indultam a korházba. Annyira reméltem, hogy jó volt a megérzésem, hogy fel fog ébredni.
Mire a nagyjából fél órányi sétálást megtettem, már olyan szinten izgultam, hogy az összes bőrt lekapartam a körmöm mellől.
Mikor beértem a kórházba a szívem nagyott dobbant, így magabiztos léptekkel indultam el a második emeletre, oda ahol Taehyung kórterme volt.
Az egész annyira fura volt, még sosem éltem bele magam ennyire az ilyen gondolataimba. Ujjaimat idegesen tördelve és mély levegőket véve tettem meg az újabb és újabb lépcsőfokokat. Tudtam, hogy ha akkor is csak egy téves megérzés volt, és Taehyung még minding eszméletlenül feküdt ott akkor teljesen összetörök. De próbáltam inkább arra gondolni hogy nem úgy van, és jók a megérzéseim.
Amikor felértem a lépcsőn, és már csak pár szobányit kellett volna sétálnom mégis megálltam. Annyira féltem a pofára eséstől.
Lassú, remegő léptekkel indultam  meg, és egészen a harmadik szobáig mentem.
Lassan lenyomtam a kilincset és benyitottam.
Az egész világ teljesen lelassult körülöttem, miközben szépen lassan Taehyungra vezettem a tekintetem.
Nem feküdt, hanem félig ült és az ölében pihenő kezeit figyelte üveges tekintettel. Az érkezésemre felém vezette tekintetét és elmosolyodott.
Egyszerűen nem hittem el amit láttam. A kezemben lévő táska lassan a földre zuhant, hangja vízhangzott a fülemben ahogy kezeimet szám elé kaptam, hogy elfojtsam a sírásom.
Olyan eufórikus érzés tarolt végig az egész testemen, és a pillangók is vad táncra kezdtek a gyomromban, hogy nem is tudtam mit kéne tennem.
Oda futottam Taehyunghoz és gyenge testét karjaim közé zárva bőgtem.
Még minimum egy percig ugyanígy maradtunk, egymást ölelve, és csak akkor tért számomra vissza a világ eredeti gyorsasága.
Elengedve Taehyungot töröltem le könnyeit arcáról, és folytattam bőgésemet magamban, mivel féltem nehogy kárt okozzak benne.
Taehyung lassan folyó könnyekkel és halvány mosollyal várta, hogy végre meg tudjak szólalni. Ez eltartott pár percig, mire már csak szipogtam.
-El sem hiszem, hogy felébredtél. Olyan régóta várom már Tae- fogtam meg a kezét
-Jó látni hogy így örülsz nekem..- motyogta rekedt hangon
-Nem tudod elképzelni mennyire- töröltem meg a szemem miközben próbáltam betelni a látványával. Bár ijesztő volt az, hogy mennyire sovány, mégis olyan jó volt ébren látni.
-De amúgy hogy érzed magad? Fáj valamid?- kérdeztem
-Nem. Az orvosok azt mondták hogy a csontok kellően beforrtak, csak kímélnem kell őket. Sétálni is nyugodtan sétálhatok, de legalább két nap gyógytorna kell és a biztonság kedvéért botot is kapok. Elmondásuk szerint lehetett volna sokkal rosszabb a helyzet, de szerencsére még rendesen működnek az izmaim. Más esetben az egész testemet "újra kéne éleszteni". Csak tudod olyan fura.. Pár hónap kimaradt az életemből, nem emlékszem semmire. Úgy érzem elvettek az életemből, ami az én tulajdonom.. Mi történt amíg kómában voltam?
-Leginkább csak azt vártuk, hogy felébredj.. Minden nap bejöttem hozzád, remélve hogy ébren talállak, de sosem sikerült.-mosolyodtam el keserűen- De a mai nap más volt. Más érzés motivált hogy jöjjek, és sokkal jobban izgultam, és végül tényleg ébren találtalak, és én ahhh. Annyira remélem, hogy ez nem egy álom, nem akarok felébredni. Így most annyira jó..- ébredtek fel a gondolatra újra a pillangók a hasamban.
-Szerintem nem álom. De ha kéred szívesen megpofozlak-mosolyodott el. Olyan volt mintha halványan pislákolna a régi Tae a mosolyában. Szerelmes voltam abba a mosolyba. És magába Taehyungba... Azt terveztem, hogy másnap végre szerelmet vallok Taehyungnak, és nem hagyom hogy kibújjon előlle, csak akkor ha ő nem így érez. Más kifogás nem érdekelt. Az enyémnek akartam végre tudni, hogy ne kelljen sóvárogni az ajkai után, hanem bármikor nyugodtam megcsókolhassam. Hogy egymást ölelve aludhassunk el, hogy a kezeim közt tudhassam a kezeit. Hogy segíthessek neki, hogy újra boldog legyen. Hogy együtt boldogok lehessünk.
-Min gondolkozol?-kérdezte tőlem
-Rólunk- mosolyodtam el miközben nagy és csillogó szemeibe néztem. Gyönyörű teremtés, ez kétségtelen.