THE BEST/ Taekook BEFEJEZETT

5. rész

Miután a Jungkooktól kapott ruhákat és a maszkot felvettem készen is álltam a napra. Mivel nem otthon voltam nem fürödtem reggel és a tükörképem bámulása is elmaradt. A mai órákra nem voltak nálam a tanszereim de nem tulajdonítottam neki nagyobb figyelmet. A reggeli szó egy jó ideje nem is ismerős számomra, helyette egy nagy üveg vizet tettem be a táskámba "tízórai" és ebéd gyanánt. Feszülten éreztem magam Jungkook házában ezért miután elkészültem leültem a kanapéra és telefonon az értesítéseimet kezdtem frissítgetni hogy úgy nézzen ki mintha csinálnék valamit. Persze semmi értesítésem nem jött de meg se lepődtem. Eléggé el voltam zárkózva, senki nem érdeklődött felőlem. Jött egy üzenetem Jimintől amit azonnal meg is nyitottam.

Jimin: Hogy vagy? Jössz suliba? Vagy inkább pihensz?

Én: Nem tagadom, néhol eléggé fáj de túlélem. Annyira nem vert meg vészesen. És amúgy megyek suliba

Jimin: Jobban örülnék ha pihennél de a te döntésed. Majd találkozunk akkor. Szia

Erre már nem válaszoltam mert pont akkor jött ki Jungkook. Már ő is fel volt öltözve mindketten készen voltunk pedig még csak negyed nyolc körül volt az idő.
-Szia..- törtem végül meg a csendet én
-Szia. Hogy aludtál? Azután... Már nem volt rémálmod ugye?- fésülte meg ujjaival az alapból kifésült haját
Gondolkoztam rajta hogy elmondjam e neki a másik álmom ami bár nem rázott meg annyira, arról szólt hogy Jae-yoon miután megint megvert megölt de végül a nem válaszra jutottam.
Egyszerűen megráztam a fejem majd újra elővettem a telefonom.
-Csináljak neked szendvicset?- kérdezte Jungkook az ajtóban úgy álva hogy éppen távozni készült- gondolom- a konyhába
-Nem tudom. Ha gondolod csinálj de csak ha nem probléma- mondtam mert próbáltam illedelmes lenni. Erősen úgy éreztem hogy nem fogom megenni de.. inkább így válaszoltam.
Mikor már egy ideje meredten néztem a képernyőt az elsőtétedett. Nem kapcsoltam vissza. Csak néztem tovább. Aztán hirtelen sóhajtva egyet hátra hajtottam a fejem a kanapén. Számról kezdtem a bőrt tépkedni fogaimmal mert az kicsit megnyugtatott. Üres volt a fejem. Nem gondolkoztam, egyszerűen lehunyt szemmel és összehúzott szemöldökkel ostromoltam számat. Egy idő után ha megnyaltam már mindenhol azt az édeskést ízt éreztem így már nem volt mit tépkednem. Szegény szám már eléggé ki volt sebesedve mikor abbahagytam és az időközben levett és mellém rakott maszkot a kezembe vettem.
-Jungkook- szóltam emeltebb hangon neki
-Igen?
-Sétálunk? Van bőven időnk- kérdeztem miközben felálltam
-Aha persze- hallottam közeledő hangját majd a kifejezéstelen arcát is megláttam. Kezében két szendvics volt az egyiket pedig nekem adta
-Köszönöm- hajoltam meg kissé miközben elvettem
-Nem kell udvariasnak lenned- mondta miközben felvette vállára a táskáját.
Én is ezt tettem majd elindultunk. Eddig nem is figyeltem hogy egy tömbházban vagyunk, csak akkor vettem észre mikor kiléptünk a lakásból és egy lépcsőházzal találtam szemben magam.
-Lift vagy lépcső?- kérdezte Jungkook
Elgondolkodtam a lépcsőn de aztán eszembe jutott az ütés a gyomromban és inkább a liftre esett a választásom.
Mikor kiléptünk a friss levegőre kissé megkönnyebbültem majd felvettem a maszkot és a baseball sapkát is. Csak a szemem látszódott ki de én még ezt is soknak találtam hiszen az alatt is húzódott egy kék folt. Jungkookal szótlanul sétáltunk, egyszer pillantottam rá de akkor is fapofával meredt maga elé. Nem értem, hogy csinálja hogy semmi érzelme nincs kiírva az arcára? Nyilván velem is szokott ilyen lenni hogy ilyen arcot vágok de akkor azért mert olyan a hangulatom is. Őt csak ritkán látja az ember hogy kissé elmosolyodik vagy mégjobban elkomolyodik. Amúgy semmi.
A lábam elé került egy kő amit addig rugdostam amíg egyszercsak túl messzire rúgtam és nyomát veszítettem.
Nem sok, olyan negyed óra sétálás után megérkeztünk a sulihoz, úgy tűnik Jungkook elég közel lakik hozzá. Még azelőtt hogy bementünk volna fájdalmas grimasz ült az arcomra de nem tántorodtam meg. Kim Taehyung, most szedd össze magad!
Az osztályba beérve a második pad felé vettem az irányt hogy ne találhassanak meg olyanok akik hátul ülnek. Jungkook másik oszlopba és sorba is ült, teljesen mintha nem együtt jöttünk volna vagy valami. De egyáltalán nem bántam. A legjobb lett volna egyedül. Pár perccel később megérkezett drága barátom, Jimin is aki miután meglátott aggódó arckifejezéssel jött oda hozzám és dobta le magát a másik székre. Reagálni se volt időm, rögtön ölelésébe vont én pedig a hirtelen mozdulattól kicsit megijedtem. Persze viszonoztam az ölelését és egy szusszantással raktam állam a vállára. Miután elváltunk egymástól a tekintetemet kezdte keresni. Egy idő után feladta a harcot hiszen mindenhová néztem csak rá nem. Ezért inkább megszólalt
-Annyira rossz belegondolni Taehyung..- mivel hangjára odafigyeltem láttam a sajnálatot megcsillanni a szemében- kérlek, vigyázz magadra. Tegnap mikor megláttalak tényleg annyira rossz volt így látni- túrt hajába
-Jimin, tudod hogy nagyon szeretlek. Én kérlek hogy ne sajnálj. Annyira rossz a te szádból hallani ezeket. Így is eléggé megrázott.- kapargattam körmöm mellett a bőrt ezzel elrondítva az alapból szépnek mondható kezemet.
Nagyjából ekkor bejött a tanár mi pedig Jiminnel még egyszer egymás szemébe pillantottunk majd előre fordultunk és próbáltunk az órára koncentrálni.
A koncentrálás valahogy nagyon nem jött össze. A földrajz és a tanár monoton beszélése "meglepő" módon kevésbé érdekelt mint pl az az ág a fán. Az ablakon bámultam kifelé miközben karomon feküdtem. Néha észbe kaptam és elkezdtem írni de végül ugyanúgy kötöttem ki. Az óra kínkeservesen lassan ért véget és áldtam az eget mikor végre bekövetkezett.
Mivel csak egy füzet volt az asztalomon sok mindent nem kellett elpakolnom, inkább megnéztem az órarendet hogy mi lehet a következő óra. Tesi. Hirtelen kezdtem rosszul érezni magam de végül inkább próbáltam nem koncentrálni rá. Mikor bejött a tesitanár lementünk a tesiterembe és mindenki öltözni kezdett. Önfeledten beszélgettek mindenféléről, hétvégi bulikat terveztek amíg én inkább meghúzódtam a sarokban és csöndben öltöztem. Nem szeretem a tesit. Megalázó. Ha nem vagy valamiben jó rögtön kinevetnek, na de az öltözés. Feszengve vettem le magamról felsőtestem borító fekete anyagot majd gyorsan nyúltam a másikért.
-Taehyung. Csak nem verekedtél? Ahogy nézem a gyengébbik félként- röhögött Yong-nam akivel még csak beszélni se szoktam. Gyorsan magamra kaptam a pólót.
-Fogd be, Yongnam!- hallottam Jackson hangját miközben szemet forgatott- biztos van jobb dolgod is mint másokat basztatni.- megilletődötten néztem rá ahogy Jimin is. Mikor rám nézett aprót hajoltam mire legyintett hogy nem szükséges.
Miután átöltöztünk a tesiterembe mentünk és beálltunk tornasorba. A tanár rám nézett majd értetlen arckifejezés ült ki arcára
-Taehyung, megtenné hogy leveszi a maszkot? Testnevelés órán van ha nem tudná- tette keresztbe a karjait
-Tanárúr, csak most az egyszer nem lehetne..?- kezdtem tiltakozni. Nem akartam levenni
-Taehyung!- emelte meg kissé a hangját mire kelletlenül levettem a maszkot. Meglepődött mikor rám nézett majd miután a többieket arra utasította hogy fussanak félrehívott- van még?- értettem mire céloz ezért aprót bólintottam. Várakozón nézett rám mire sóhajtva felhúztam a pólómat. Mikor meglátta a zúzódásokat elküldött hogy öltöztek vissza, nem kell tesiznem.
Az egész napom hasonlóan telt. Igazából semmi különös nem volt benne, miután Jackson "megvédett" több beszólást se kaptam, pedig látták az arcomat is. Ennek a napnak is vége lett.
Mikor pakoltam és indulni készültem Jackson jött oda hozzám.
-Szia Taehyung. Hogy vagy?- állt meg előttem
-Már jobban- mondtam őszintén. Nem kaptam akkora verést igazából, kezdtem nem érzékelni
-Esetleg.. megadod az instád, messengered, számod vagy valamid? - kérdezte miközben elővette a telefonját
-Persze de.. mi ez a hirtelen közeledés ha ezzel a kérdéssel nem sértelek meg?- írtam be a telefonjába a messenger nevem
-Szimpatikus vagy, barátkozni szeretnék veled- mondta miközben elvette a telefonját- és köszi- mutatta fel a készüléket
-Nincs mit. Szia- köszöntem el miközben hazafelé indultam.
Fülesem beraktam a fülembe és elmerültem az ismerős dallamba. Nem történt semmi különös a hazafelé vezető úton, gyorsan otthon is voltam. Amikor beléptem a házba férfi hangot hallottam amiből rögtön leesett hogy itthon van apám is. Levettem a kabátom és a maszkot majd besétáltam a nappaliba ahonnan a zaj szűrődött. Kivételesen normál hangerővel beszéltek anyával. De úgy tűnt az érkezésem mindent elrontott. Hirtelen lett ideges a számomra már idegen férfi és felállt
-Mit képzelsz magadról, hm?- vont kérdőre kicsit sem nyugodtan
-Miről beszélsz?- kérdeztem vissza értetlenül. Komolyan nem értettem most mi a baja
-Tegnap nem jöttél haza és egy szót sem szóltál ráadásul még most is szemtelen vagy- vette egyre vontatottabban a levegőt
-Én ezt nem hiszem el- nevettem hisztérikusan. Elég feltűnő az arcomon a verés nyoma, nem hiszem hogy olyan nehéz észrevenni.
Ezután a cselekedetem után azt láttam hogy emeli a kezét. Nem hittem el hogy megmeri tenni. De megtette. Felpofozott pont ott ahol előtte egy nappal másik ütés ért. Éreztem hogy arcom felforrósodott. Az az ember akit valaha apámnak neveztem és szerettem most képes ilyet tenni. Csalódtam. Nem fájt ahogy megütött, eléggé megszoktam már. De nagyon nagyot csalódtam majd elködösült a látásom. A következő tettemen nem tudom hogy én vagy ő lepődött meg jobban. Visszaütöttem.