THE BEST/ Taekook BEFEJEZETT

14.rész

Miközben sétáltam hazafelé meglehetősen rosszul éreztem magam amiatt ahogy Jungkookal beszéltem. Az egész napom alatt rendesen összegyűltek a rossz dolgok, és már teljesen ki voltam. Már olyan volt az egész mintha visszatartottam volna a kiakadásomat amíg hazaérek. Mire kicsit jobban lettem volna annyi volt a egésznek.
A házba beérve lerúgtam a cipőmet, és a nappaliba menve levágódtam a kanapéra. Miközben lassan pislogva bámultam magam elé, akaratlanul is kicsúszott egy könnycsepp a szememből. Éhes voltam, nagyon rég nem ettem már de már annyira undorodtam magamtól, hogy még csak étvágyam sem volt enni. Nem volt már senkim, mindenkit eltaszítottam magamtól. Teljesen magányos voltam, és az egész "életem" egy nagy csalódás volt. A könnycseppem egyre követte sok másik, én pedig rendületlenül töröltem le azokat folyamatosan. Mikor már teljesen elegem volt belőle felmentem az emeleten lévő fürdőbe és megmostam az arcom. Mikor végeztem vele a tükörképemre néztem. Az arcomon folyó vízbe beleolvadt egy könnycseppem.
-Ki vagy te?- kérdeztem miközben megérintettem arcom.
Egy sóhaj kiséretében elhagytam a fürdőt és a szobámba mentem. Úgy éreztem ahhoz hogy legalább kicsit megnyugodjak pihenésre van szükségem, így miután kissé kinyitottam az ablakom a friss levegő érdekében, lefeküdtem az ágyamba és álomra hajtottam a fejem.

Másnap

Miközben az asztalunknál nevetgéltünk hülyeségeken Jacksonnal Jungkook jött oda hozzánk.
-Taehyung, szeretnék veled beszélni-mondta minden kertelés nélkül, majd el is indult hogy kövessem, így nem is nagyon volt más lehetőségem.
Gyorsan felálltam és utána siettem. A terem nyugodtabb részén végül megállt és szembe fordult velem.
-Tudod a tegnapi megnyílvánulásod után úgy érzem beszálnünk kell. Mármint nem itt és most, hanem rendesen megbeszélten, egy nyugodt helyen.-mondta kimérten és eléggé határozottan.- Szeretném ha holnap iskola után találkoznánk, mondjuk egy sétálás közben.
-Hát.. nem úgy tűnsz mint akinek vissza lehetne utasítani a kérését- nevettem- szóval benne vagyok. Mikor találkozzunk?
-3 óra körül megfelel?- kérdezte- elmegyek hozzád a házatokhoz.
-Igen, teljesen jó. Akkor ezt megbeszéltük.-hajoltam meg kissé elköszönésképp és visszamentem Jacksonhoz.

Másnap

Mivel az óráimnak hamar vége lett még volt időm hazamenni a találkozásunk előtt. Viszont ott nem nagyon tudtam mit csinálni, csak megigazítottam kissé a kinézetem-bár tudtam, hogy ez nem egy randi- és vártam.
Három óra előtt kimentem a ház elé.
Mikor Jungkook, szinte teljesen pontosan megérkezett a szívem egy nagyot dobbant. Annyira egyszerűen, mégis tökéletesen nézett ki, nehéz volt nem rajta időztetnem tekintetem. Ez előttig nem ismertem ezt az érzést és nagyon fura volt.
-Szia Tae. Örülök hogy végre tudunk majd beszélni, már régóta várok rá. - Jött oda elém. Amikor Tae-nek szólított akaratlanul is egy mosoly ült ki az arcomra. Eddig mindig Taehyung voltam.
-Én is örülök-mosolyogtam- egyébként merre megyünk? - kérdeztem miközben elkezdtunk egymás mellett sétálni
-Nem is tudom, szerintem csak valamerre a belváros felé.
-Rendben.. Szóval, szeretnék bocsánatot kérni amiatt ahogy beszéltem veled nemrég. Elég rossz nap volt, ne haragudj. -kezdtem el a beszélgetést, hogy ne legyen kínos a helyzet.
-Nem fontos, megesik-legyintett- de mi történt aznap?
Rögtön jött is egy személyesebb kérdés. Nem igazán tetszett a dolog, hogy beszélnem kell ezekről a dolgokról. Bár Jungkookal határozottan úgy viselkedtünk, hogy ő tudott a bajaimról, nem beszéltünk valami sokat. Mindig is úgy viselkedett amivel azt mutatta hogy "én itt vagyok neked", de azért nem jött be annyira a gondolat. Végül egy kis hezitálás után, amit ő türelmesen megvárt, megszólaltam.
-Tudod.. Elég fura számomra, hogy most ilyenekről kell beszélnem. Nem vagyok a szavak embere, és nem is nagyon szeretem másokra aggatni a bajaimat, de azért megpróbálok minél összeszedettebb és őszintébb lenni.
-Érthető hogy nehezedre esik, és nem is sürgetlek. Időnk tengernyi- mondta egy apró, bíztató mosollyal
Egy kisebb szünet után folytattam.
-Aznap összevesztem Jiminnel. Az utóbbi időben, mint ahogy azt te is észrevehetted, Jiminnel eltávolodtunk egymástól. Amikor ezt meg akartuk beszélni, a beszélgetés abba torkollott hogy ki miatt lehetett az egész. Ez után Jimin megkérdezte, hogy őszintén, mi van velem? én pedig azt válaszoltam hogy minden rendben. Erre azt mondta, hogy ha már neki is ezt mondom ez a barátság menthetetlen, majd ezután ott hagyott. -kis akadozásokkal sikerült ezt elmondanom, de még folytatnom kellett- Tudod.. én nem akarok így viselkedni Jiminnel. De azt sem szeretném hogy megtudja milyen lettem. Ő nem így ismert meg, nagyot csalódna.- fejeztem be végül egy sóhaj kiséretében.
-Bár tudom, hogy az ilyen dolgokat nehéz elmondani a szeretteidnek, neked is tudnod kell, hogy Jimin nem ezt érdemli. Ő a legjobb barátod, szinte biztos vagyok benne, hogy majdnem minden esetben támogatna és segíteni próbálna. Szerintem a legjobb az lenne ha összeszednéd magad és elmondanád, még ha nehéz is. Hidd el.- mondta az egészet annyira.. komoly gondolkodással? Olyan volt mintha tapasztalatból beszélne. Kicsit kezdtem úgy érezni, hogy Jungkooknak tényleg őszintén elmondhatom a bajaim, megfelelően fog reagálni.
Egy bólintással válaszoltam neki, amiből értette is hogy nem akarok erről többet beszélni.
Annyira nyugodtan és megfontoltan beszéltünk, hogy az idő repült fölöttünk. Már a belvárostól sem voltunk túl messze.
-És.. mi van a cigizéssel? Úgy tűnik elkezdted.- hozott fel egy újabb témát
-Nos.. az egész nagyon hirtelen jött. Csak elsétáltam a bolt mellett és úgy gondoltam, talán kipróbálom. Mármint.. szívtam már előtte cigit, csak akkor először szívtam abban a hitben, hogy talán majd segít.- mondtam egy szomorú mosollyal az arcomon- azóta is ebben a hitben csinálom- néztem Jungkookra. Annyira látszódott a tekintetén a sajnálat, pont ezt nem szerettem volna. Elkezdtem rágni a számról a bőrt, miközben azon gondolkodtam szóljak e neki, vagy ne. Végül arra jutottam hogy szólok.
-Jungkook.. ne sajnálj, kérlek. Ettől csak rosszabb.
-Tudod Taehyung, én is voltam már ilyen állapotban- mosolyodott el keserűen miközben vissza nézett maga elé- de erről nem szeretnék most beszélni. Csak.. megpróbálom nem mutatni, hogy sajnállak, jó?
Egy sóhaj kiséretében bólintottam.
-Mit szoktál érezni? Úgy értem, most kérlek próbáld meg úgy elmondani mintha Jimin lennék akinek elmondod az egészet.-kérdezte egy kicsit később
-Jungkook, ezt nehéz szavakba foglalni.- nevettem kicsit
-Nem baj, megvárom amíg megpróbálod összeszedni a gondolataid.
Ez nagyon nem ment egyszerűen. Ezt nagyjából csak akkor lehet megérteni ha átéled. Miközben gondolkoztam a kelleténél erősebben téptem le a bőrt a számról így az vérezni kezdett. A hirtelen fájdalomra felszisszentem mire Jungkook rám kapta a tekintetét.
-Taehyung, mit csináltál?- fogta meg az állam és elfordította az arcom hogy lássa a számat. Az érintésére hirtelen zavarba jöttem és vörösödni kezdtem, így gyorsan elkaptam a kezét miközben lenyaltam a vért.
-Semmit, nem gáz.-mosolyogtam kínosan.
Miközben újabb hosszú szünet következett a beszédemben már a belvárosban sétáltunk. Végül megpróbáltam beszélni.
-Az egész úgy szokott kezdődni, hogy hirtelen rámtör egy üresség-mikor beszélni kezdtem Jungkook rögtön rám kapta tekintetét és minden figyelmét nekem szentelte- egy szomorúság, amitől azonnal úgy érzem, hogy sírnom kell. A legrosszabb az egészben hogy még magamnak sem tudom megmagyarázni. Annyira hirtelen jön, nincs olyan hogy egy konkrét dolog miatt, mint például hogy összevesztem Jiminnel. Csak annyit érzek, hogy szenvedek és nem tudok ellene mit tenni, mert nem tudom miért van. Persze mondhatom, hogy vannak okai, de.. azok ellen sem tudok mit tenni. És az üresség amit érzek olyan, mintha a szívemben lenne egy lyuk, amit nem tudok befforasztani. Ilyenkor hirtelen fázni és remegni kezdek, mindegy hogy betakarózom e. Ezt érzem akkor, amikor erősebben rámtör. Általánosságban pedig.. csak egy alap negativitás van rajtam, nincsen egy őszinte mosolyom sem, és ha valaki felajánlja nekem hogy lehetőségem van meghalni, vigyorral az arcomon fogadom el az ajánlatot.-az egészet nagyon sok megakadással és bizonytalanul mondtam el, és még így is kihagytam sok mindent, de akkor is büszke voltam magamra, hogy valamennyire sikerült összeszednem.
Jungkook úgy tűnt próbálja felfogni amit mondta, hogy egyáltalán tudjon rá reagálni.
-Nagyon rossz ezt a te szádból hallani- szólalt meg halkan- annyira szeretnék segíteni, de nem tudok.. és ez borzasztó.
-Ezen ne rágódj- küldtem felé egy apró mosolyt- ezen nem lehet segíteni..
Mindeközben már elindultunk a városból vissza, bár nem is igazán figyeltük merre megyünk.
-Taehyung. Tudom hogy ez a kérdés már elég rossz lehet számodra, de nagyon kíváncsi vagyok. Ugye vagdosni nem szoktad magad?
Kinyitottam a számat hogy válaszoljak, de mikor meg akartam szólalni a hang megakadt a torkomon. Tudtam hogy nem fog örülni a válaszomnak, "ugye nem?", így egy szomorú mosollyal mondtam a legegyszerűbb választ.
-De
Jungkook megállt sétálás közben és rám nézett.
-Mi??- a kelleténél kicsit jobban kiakadtnak tűnt.
-Én.. tudom hogy arra gondolsz, hogy semmivel nem lesz tőle jobb, és én a semmi miatt bántalmazom magam..-nem hagyta befejezni, a szavamba vágott.
-Igen, pontosan ezt gondolom! Taehyung ezzel hatalmas hülyeséget csinálsz, még fizikai fájdalomba is átviszed a mentális fájdalmad!- a végére kissé lenyugodott, inkább csalódottá vált, és újra sétálni kezdett.
-Nem, ez nem így van, pont hogy a mentális fájdalmam levezetem a fizikaiban, és segít. Én tudom hogy ezt nem fogod tudni megérteni, régebben én is pont úgy gondoltam, de addig jó míg nem tudod megérteni.
Van amikor nagyon rosszul vagyok, csinálok pár vágást és máris könnyebnek és boldogabbnak érzem magam.- magyaráztam, miközben valójában nagyon rosszul éreztem magam miatta.
Jungkook egy ideig csöndben volt majd egy sóhaj után rámnézett és azt mondta.
-Taehyung, minden tőlem telhetőt meg fogok tenni, hogy próbáljak segíteni!-jelentette ki határozottan, én pedig rámosolyogtam.
-Köszönöm.
Tudtam hogy Jungkook megfelelően, és felnőttesen fog reagálni, és boldoggá tett hogy valóban így történt.
Mikor már pár perce csöndben sétátunk egymás mellett megéreztem ahogy Jungkook keze megérinti az enyémet, majd össze is fonja azokat.
Ijedten felnéztem a kezünkről Jungkookra, azonban ő határozottan bámult maga elé egy apró mosollyal.
Borzasztóan zavarban voltam, de nem vettem el a kezem. Végül kézenfogva és csöndben mentünk el egészen a házunkig. Ott megálltunk és egymás szemébe néztünk.
-Köszönöm hogy őszinte voltál velem ma Taehyung.-mosolygott rám amit én viszonoztam is.
Az egész jelenet filmbe illő lett volna. Először csak néztünk egymás szemébe, és én elvesztem azokban a majdnem fekete íriszekben, majd Jungkook a hátamnál fogva közelebb húzott magához. Éreztem a pillangókat a hasamban, az egész helyzet olyan varázslatos volt, ahogy elkezdett egymáshoz közeledni a arcunk és mindketten lehunytuk a szemünket.
De akkor egy negatív gondolat rángatott ki a rózsaszín felhők közül. Mi van ha Jungkook valójában nem meleg és csak miattam lenne az?
-Nem!- szólaltam meg halkan miközben elhúzódtam Jungkooktól aki értetlen tekintettel nézett.-Nem tehetem tönkre a te életed is Jungkook.- mondtam majd egy sóhaj közepette adtam neki egy gyors ölelést.-Szia Jungkook, majd találkozunk.-miután ezek a szavak elhagyták a számat, a lefagyott Jungkooknak hátat fordítva elindultam be a házba.
Amint elfordultam tőle egy könnycsepp hagyta el a szemem amit gyorsan letöröltem. Ott volt a lehetőségem, minden annyira tökéletes volt.. de mégsem hagyhattam. Ha emiatt meleg lett volna az ő élete is tönkrement volna, aki más az mindig el van ítélve. Ezt nem csinálhattam önzőségből, csak hogy nekem jó legyen.
A ház ajtaján belépve anyát láttam meg a nappaliból kijönni aminek ablaka a ház elé néz. A szeme könnyes volt és csalódott tekintettel nézett rám.
-Taehyung.. meleg vagy?- kérdezte halkan köszönés nélkül.
-É-én.. -akadtam meg-..igen.-nagyon nem így terveztem elmondani neki, ez így borzasztó volt. Elkezdett sírni és gyorsan elvonult a szobájába.
Én pedig álltam ott az ajtóban, teljesen lefagyva. Meg se beszéli velem? Elítél..?
A hajába túrva próbáltam lenyugtatni magam, végül gyorsan kimentem az ajtón és elkezdtem- már egyedül- sétálni. Könnyeim folyamatosan folytak le az arcomról, de már nem foglalkoztam velük, gyors léptekkel haladtam előre. A saját anyám elítél és rosszul van tőlem. Nagyon rossz érzés volt.
Mire a belvárosban voltam kicsit lenyugodtam, már csak lassan folytak le arcomon a könnyeim.
Amikor egy magas epületekből álló sor mellett mentem úgy éreztem valakik követnek. Hirtelen nagyot dobbant a szívem, és úgy éreztem Jaeyoonek azok. Rám tört a félelem és újra gyorsítani kezdtem lépteim, de úgy tűnt nem sokra mentem vele, ugyanis hamarosan két kar közre fogta az én két karomat és vonszolni kezdtek, gyenge testem ellenkezését meg sem érezve.