THE BEST/ Taekook BEFEJEZETT

17.rész

Amint az iskolán belülre kerültem rögtön megbántam hogy úgy döntöttem elmegyek. Hirtelen rosszul lettem és kezeim remegni kezdtek. Jungkook szerencsére nem vett észre, és én is próbáltam kevésbé feltűnő lenni.
Az osztályba érve teljesen szótlanul leültem Jackson mellé. Fapofával ültem és néztem magam elé miközben belülről marcangoltak a saját gondolataim. Amikor pedig Jackson megkérdezte jól vagyok-e, csak egy lassú bólintással válaszoltam. Nem volt erőm megjátszani magam. Egyszerre három égető tekintetet éreztem magamon folyamatosan, egész órán. Jimin, Jungkook és Jackson állandóan az arcom fürkészték. Borzasztóan idegesített és a szorongásom is egyre jobban előjött, de tűrtem. Igazából miután még a szorongásom is előjött hirtelen nagyon hányingerem lett. A sok gondolat miatt már rosszul lettem. Azonban csak pár percig volt hányingerem, utána már azt éreztem hogy jön is fel. Az utolsó pillanatban kaptam szám elé a kezem, majd miután kis ideig vissza tudtam tartani felpattantam.
-Tanárnő ki kell mennem a mosdóba- mondtam majd szaladtam is.
Szerecsére még éppen elértem egy mosdóba mivel nagyon közel volt a termünkhöz, majd jóformán térdre estem a wc előtt. Napok óta nem ettem és a hányás miatt a hasam teljesen üres lett, de egy falat nem ment volna le a torkomon.
Mikor éppen álltam volna fel a wc-től futva közeledő lépteket hallottam, majd megláttam Jimin aggódó tekintetét.
Borzasztóan nézhettem ki. Az arcomon a verés nyomai látszódtak, a hajam nagyon hosszúra nőtt és szanaszét állt, fáradt volt a tekintetem és éppen próbáltam felállni a wc mellől, ami egy szédülés miatt nem sikerült. Jimin azonnal oda ugrott hozzám és szótlanul a csapokhoz kísért. Segített megmosni az arcom és inni, majd azt mondta várjunk ott egy kicsit míg összeszeem magam mielőtt visszamennénk.
Leültünk a falhoz egymás mellé, csöndben. Ismertem Jimint, tudtam hogy nem szereti a csöndet, így meg sem lepődtem, hogy pár perc múlva megszólalt.
-Taehyung.. mi történt? Eddig azt játszottad, hogy boldog vagy. Mostmár meg sem játszod, egészen biztos vagyok benne, hogy valami nagy dolog történt. Tudom, hogy múltkor összevesztünk, de én azóta is abban reménykedem, hogy megbízz bennem.
Tudtam hogy ha nem mondom el neki, tényleg teljesen elveszíti a reményét bennem, és ez volt az amit semmi képpen nem akartam. Ott lett volna a lehetőség, hogy megoldjak mindent azzal hogy elmondom. Csak az volt a probléma, hogy itt egy gyilkosságról volt szó, nem valami kisebb dologról. Lehet azt megoldom hogy megnyugodjon, bízok benne, de attól még az is meglehet, hogy megutál.
Végül arra jutottam, hogy elmondom, az én életemnek már úgyis annyi.
Hátradöntöttem a fejem a hideg kőre majd miután elhagyta szemeimet egy könnycsepp egy nagy sóhaj után elkezdtem beszélni.
-Jimin, ha esetleg megutálnál csak tudd, hogy szeretlek.- kezdtem ezzel az egészet
-Nem foglak megutálni.- szólt bele
-Mielőtt kijelentenéd szerintem inkább elmondom.
-Kezdesz megijeszteni.- ráncolta össze szemöldökeit, én pedig figyelmen kívül hagyva mondatát mesélni kezdtem.
-Tegnap délután elmentem Jungkookal sétálni és beszélgetni. Estefelé járt az idő mikor visszaértünk a házunk elé, mi pedig a ház előtt majdnem...- hirtelen elbizonytalanodtam abban, hogy biztos el akarom e mondani, elvégre akkor ezzel mondanám el Jiminnek hogy meleg vagyok. Végül Jimin bátorító tekintete miatt folytattam- majdnem megcsókoltuk egymást..- Jiminen nem látszott csalódás, sőt kicsit elmosolyodott, így könnyebben folytattam- Azonban anya ezt látta. Mikor beléptem a házba könnyes tekintettel fogadott és egyértelműen mutatta hogy csalódott. Ez nyilván nagyon rosszul esett ezért újra elmentem sétálni és próbáltam lenyugodni. Miközben sétáltam a belváros szélén Jaeyoon és a bandája elkaptak és felvittek egy magas épültre. Megvertek és Jaeyoon azzal fenyegetett, hogy megöl. Kivitt engem az épület szélére és kést tartott a nyakamhoz- könnyeim folyamatosan folytak szemeimből, de próbáltam csak arra figyelni hogy gyorsan mondjam el, hamar túl legyek rajta.- pánikrohamom lett, mikor védekezni próbáltam egy ütése elől, mivel nem voltam képben, erősebbet löktem rajta és.. és véletlenül lelöktem- temettem kezeimbe arcomat- lelöktem az épületről. Meghalt!- sírtam kezeimbe majd percekkel később vssza néztem Jiminre. Ráadásul mindenki azt hiszi öngyilkos lett- törölgettem szemeimet, reménytelenül.
-Megöltél egy embert..- ismételte el utánam halkan.
-Figyelj elhiszem ha megutálsz- mosolyodtam el keserűen- csak kérlek másnak ne mondd el.
Jimin egy ugyanolyanra fagyott tekintettel felállt majd így szólt.
-Időre van szükségem.. nem mondom el senkinek.. nekem csak időre van szükségem- mondta majd kisétált
Felhúztam a térdeimet és homlokomat rátéve próbáltam abbahagyni a sírást. Sehogy nem ment. Az anyám utált, Jimin csalódott bennem, egy gyilkos lettem..
Hirtelen azt éreztem, hogy valaki leül mellém és átöleli a vállamat. Felemeltem a fejemet és Jungkook arcát láttam ahogy bíztatóan elmosolyodik. Rádöntöttem a fejemet a vállára. Nem értettem, hogy lehet, hogy mindig ott van amikor szükségem van rá és megfelelően kezeli az adott problémámat.
Mivel az első órának majdnem a végén szaladtam el, mikor Jiminnel beszéltem már a második óra ment. Mire összeszedtem magam Jungkook karjaiban pedig már a második órának is a vége felé közeledtek.
Mikor beléptem a terembe minden szem rám szegeződött.
-Jól vagy Taehyung? Nem kellene inkább hazamenned?- kérdezte a tanárúr
-Nem, jól vagyok mostmár, Jungkook segített.- ültem le a helyemre.
-Köszönöm Jungkook. Akkot folytathatjuk- mondta majd el is felejtett engem és folytatta az órát.
Amikor kicsöngettek és a tanár kiment Jackson felém fordult.
-Figyelj Taehyung, látom hogy éppen egyáltalán nem vagy boldog, és nem érzedjól magad, ezért arra gondoltam, hogy a szilveszterkor beígért bulid talán lehetne holnap. Úgyis szombat lesz, és ha iszol egy keveset lehet segít és visszanyered a boldogságod.

Bár láttam a szemében egy olyan csillanást, ami miatt úgy gondoltam talán nem kéne, de végül rájöttem hogy tényleg nem rossz ötlet. Az alkohol elvileg tényleg "segíthet" még ha csak rövid időre is, és amúgy is igértem neki egy bulit. A verés nyomai annyira nem voltak durvák, eltűrtem a fájdalmat, így végül beleegyeztem.
-Igazad van. Tényleg lehet hogy segít. Benne vagyok, csak gyere értem holnap 7-kor.
Miután ezt lebeszéltük kicsit jobban bírtam a napot, mert arra gondoltam, hogy talán majd másnap könnyebb lesz.
Azonban amikor a negyedik óra zajlott ismét nem volt minden rendben. Hirtelen szédülni kezdtem, ha felálltam volna tuti összeesek, ezért elkönyveltem, hogy én biztos fel nem állok.
De hát ismerve magamat ez sem mehetett úgy ahogy akartam. A biológia tanár megkért engem és Jungkookot hogy két papírból fénymásoltassunk mindenkinek egy példányt mert ő elfelejtette. Egy nagy levegő után rávettem magam hogy megálljak két lábon és elindultunk Jungkookal. Már a fénymásolt példányokat hoztuk amikor úgy éreztem tényleg nem bírom tovább a szédülést. Hirtelen a fejembe hasított egy nagyon erős fájdalom mire muszáj volt odakapnom a kezemet, így a papírokat elejtettem. Jungkook azonnal hátrafordult.
-Mi a baj Taehyung?- kérdezte aggódva miközben kezét szemem előtt elhúzta párszor, és nem igazán nyugtatott meg hogy egy kéz helyett hármat láttam.
-Nem érzem magam j..- nem tudtam már befejezni a szót, a látásom elsötétedett és összeestem.

Jungkook szemszög

Taehyung még mielőtt kimondta volna hogy nincs jól, hirtelen összeesett én pedig megijedtem ugyanis feje a kőre esett nem kis lendülettel. Azonnal ledobtam a papírokat és leggugoltam hozzá, óvatosan felemeltem a fejét remélve semmi baj nincsen fele. Nem érzékelt semmit ami miatt nagyon megijedtem majd felkaptam menyasszony pózba. Kirázott a hideg olyan könnyű volt, ekkor futott át az agyamon hogy talán az étel hiány miatt ájult el. Nem tudtam mit kéne tennem, a sulinkban nincsen nővér. Végül az osztályba kezdtem szaladni ahol ott volt a tanár. Berontottam az osztályba a kezemben Taehyunggal, és kicsit kapkodtam a levegőt még mielőtt meg tudtam volna szólalni. Közben a tanár persze már azonnal jött Taehyunghoz és várta hogy megszólaljak.
-El-Elájult. Beütötte a f-fejét a földbe remhélem amiatt nincsh baja- lihegtem
-Vidd el az ügyeletre, az nincsen messze, én hívom az anyját. Siess!- mondta én pedig újra futni kezdtem. Szerencsére az ügyelet tényleg csak pár száz méterre van a sulinktól így hamar odaértem. Átvették tőlem Taehyungot, majd nagyjából fél óra várakozás után behívtak.
-Ki maga Taehyungnak?- kérdezte egy nővér
-Egy barátja. A folyosón sétáltunk a suliban amikor rosszul lett és összeesett.
-Teljesen leesett a vércukorszintje, gyanítom nem eszik rendesen, esetleg még eddz is valamit anélkül hogy rendesen enne. Vigye haza, hamarosan felébred, és ajon neki rendes kaját bármennyire is tiltakozik.

Taehyung szemszöge

A saját ágyamban ébredtem Jungkook pedig a szobámban ült és telefonozott, bár elég feszültnek tűnt.
-Jungkook..?- amikor megszólaltam felkapta a fejét majd egy tálcát megfogva jött oda hozzám.
-Na végre. Taehyung, mikor ettél utoljára? Ez így nagyon nem lesz jó. Elájultál az iskola folyosólyán és beütötted a fejed is, lehetett volna nagyobb bajod is. Ezt most megeszed!- nyomott a kezembe egy szendvicset
Készségesen enni kezdtem, és tényleg éreztem a testem mennyire örült neki, én viszont csak arra tudtam gondolni hogy az hova fog rakódni rám.
Végül Jungkooknak el kellett mennie de hagyott ott nekem szendvicseket amit a lelkemre kötött hogy egyem meg.
Az egész délutánom azzal töltöttem, hogy vagy videókat néztem, vagy magam elé bámultam ugyanis a könnyeim mintha már elfogytak volna. Csak arra mertem gondolni hogy talán másnap, a buliban jobb lesz, és végül este is ezzel a gondolattal csuktam be a szemem.