Alakul.

Az első lángolások

Lefeküdtem bátyámmal az ágyra és odabújtam hozzá.

-Álmos vagy Pocok? - de régen hívott így.

-Kicsit.

-Igaz mozgalmas napunk volt. - elkezdtem gondolkodni a mostani helyzeten - Mi az Tökmag? Min gondolkozol?

-Csak azon, hogy mit is csinálunk most.

-És mire jutottál?

-Hogy őrültek vagyunk.

-Szerintem teljesen jogosan teszünk mindent. Már elég idősek vagyunk, hogy eldöntsük mit csináljunk és nincs közöttünk vér szerinti kapcsolat. - közelebb bújtam hozzá.

-Köszi.

-Mégis mit?

-Hogy itt vagy nekem. - erre csak elmosolyodott és megpuszilta az arcomat. Tényleg álmos vagyok már, egyre nehezebbnek bizonyulnak a szemhéjaim. Végül lecsuktam őket és elaludtam.

~

Reggel mikor felkeltem Nam még aludt. Várjunk. Itt aludt velem?? Vajon látta valaki? Mindenesetre nagyon aranyos látvány. Csak néztem bababőrét, tökéletesnek tűnt. Ekkor mocorogni kezdett, majd kinyitotta a szemeit. Így még tökéletesebbnek gondoltam. Azok az éjfekete szemei, csodálatosak.

-Jó reggelt. - köszöntöttem.

-Neked is Baba. - majd adott egy apró csókot a számra.

-Hogy hogy itt aludtál? - kérdeztem tőle amit furcsált egy kicsit.

-Nem tehetem meg?

-Ha valaki meglátja? Vagy nem találnak a szobádban?

-Rengeteg kifogást tudok nyugodj meg Kicsi.

Ezután nagy nyújtózkodás után kimásztam az ágyból. Kimentem a fürdőbe és rendbe szedtem magam.

-Jól nézel ki Baby. - állt meg Namjoon a fürdőszoba ajtóban.

-Hé halkabban. Apáék is itthon vannak. - ezután bejött a fürdőbe mellém.

-Nem csak ruha nélkül nézel ki jól. - suttogta, s megpuszilta a még mindig lila foltokkal borított nyakamat, amit végig néztem a fürdőszoba falon lévő tükörben.

-Ahogy látom magunkat... nem is rossz. - gondolkodtam hangosan.

-Szerintem is jól festesz. - mért alaposan végig.

-Ne stírölj, nem erre gondoltam.

-Jó, tényleg összeillünk. - ölelt meg én meg őt. Keze ismét lent kötött ki a fenekemen, amit meg is markolászott.

-Ahj te. - mosolyodtam el. - Menj te is öltözz át.

-Oké anya.

-Én minden vagyok neked csak nem anya. Na menj. - forgattam szemeimet, azzal egy kaján mosollyal az arcán elindult a szobája felé. Én is ezt tettem. Leültem a szobámban, s ekkor megrezzent a telefonom. Egyetlen igaz barátnőm írt üzenetet akivel egész nyáron nem találkoztam és még csak nem is beszéltünk, így kíváncsi vagyok mi lehet vele.

Ha tudná... nem fogom elmondani neki. Sőt, senki másnak sem.

-Mizu Baby? Kivel írtál? - kérdezte Nam.

-Mostmár Baby leszek?

-Felőem lehetsz Babygirl is ha jobban tetszik. - kacsintott rám, én meg csak mosolyogni tudtam.

-Zoé volt, holnap összefutunk a parkban.

-Jó.

-Nem kérdeztem, kijelentés volt.

-Nem kértem nyelvtan órát. Tudtommal jobbak a jegyeim mint neked Picúrka.

-Igaz, sajnálom.

-Semmi baj Tökmag.

Szerencsére olyan ember vagyok, aki könnyen beismeri ha hibázik és bocsánat kérés sem nagy feladat számomra. Mindenesetre jó velem veszekedni, mert hamar elfelejtem miről is vitáztunk, így kibékülök a másik emberrel. A barátkozás viszont nagyon nehezemre esik, Zoé sincs most nekem, ha õ nem jön oda hozzám első nap a suliban.

-Gyere menjünk a konyhába, megtanítalak pizzát sütni.

-Hát...

-Nincs hát! Has! Sikerülni fog. - mosolyogtam rá bátorítóan.