COMING HOME - ✓

- 06 ❁

─── ❁ ────────────

Éjjel valahogyan
súlytalanabbak a szavak...

──────────── ❁ ───

Ismét beköszöntött a sötét éjszaka, így Jeno gondolkodás nélkül indul meg a település szélén álló házikó irányába. S igaz, ezúttal nem zaklatott, egyetlen egy szó sem érte, szóval útját nem alapozza idegessége, ám oka mégis van; találkozni szeretne újból az arany színű hajkoronával megáldott, gyönyörű mosolyú fiúval.
Máris hiányolja, hiába látta reggel és a tanítás folyamán is néhányszor - egyszerűen hiányzik, hogy éjjel olyan nyugodtak legyenek és közvetlenek.
Valamiért különös bizalmat érez Jaemin iránt.

A holdfény által megvilágított úton váltogatja lépegetőit, ugyanis a közvilágítás továbbra is igencsak szegényes, ám most valahogyan ez sem igazán zavarja, hanem talán még gyorsabb tempóra kapcsol, hogy mihamarabb érje már el célját, vagyis találkozzunk a fiúval, aki felkeltette a figyelmét - Jaemin nem olyan itt, mint a többi ember, valami van benne, ami Jeno-t megfogta, ám szavakban nem tudja megfogalmazni, mi az, mert semmivel sem összemérhető, egész egyszerűen különleges, s erre az értékre a fekete hajú vigyazni akar.

Jeno nem lepődik meg, mikor megpillant egy alakot a tornácon ücsörögni, hanem még gyorsabban lépked, szinte már fut, majd szorosan mellé huppan le, s mosolyogva fordul oda hozzá.

ㅡ Szia, Nana!

ㅡ Nana? ㅡ találja szemben magát Jaemin értetlen arcjifejezésével, amin nem tud nem felkuncogni.

ㅡ Igen, szerintem aranyos, hogy Nana ㅡ magyarázza meg mosolyogva, ám még folytatja. ㅡ Szóval illik hozzád.

ㅡ Csak most értél ide, nehogy kezdd ㅡ forgatja meg szemeit, noha titkon nagyon is tetszenek neki Jeno burkolt - vagy éppen kevésbé burkolt - bókjai.

ㅡ De én csak őszinte szeretnék lenni, mondtam már ㅡ ingatja fejét értetlenséget tettetve, ám nem is sokkal később mindketten nevetésben törnek ki.

Jeno füleinek szinte dallam Jaemin kacagása. Olyan, mintha egy angyal hangja szállna az éjszakába, s ahogyan meg is pillantja a csodához társuló mosolyt, még szíve is nagyobban dobban. Nem tudja, miért, vagy azt, hogy hogyan, de lenyűgözi az a szépség és elbűvölő kisugárzás, melyet a kisebb áraszt magából. Semmi ehhez foghatót nem tapasztalt még, s ez arra készteti, hogy a lehető legtöbb időt töltsék kettesben.

ㅡ Egyébként ㅡ kezd bele Jaemin valamivel komolyabban, mikor alábbhagynak a nevetéssel. ㅡ Ha tényleg őszinte szeretnél lenni, elárulod, miért jársz ide ki? ㅡ teszi fel a kérdést félve, mire Jeno aprót biccent jelezvén, hogy megértette, majd mély levegőt vesz felelete előtt.

ㅡ Nem akartam otthon maradni ㅡ közli tényszerűen, de tudja, egész egyszerűen érzi, hogy ez most nem elég. ㅡ Nem szokott otthon túlzottan jó hangulat lenni. Sok vita van, feszültség, itt viszont nyugalom.

ㅡ Vagyis belezavartam a nyugalmadba?

ㅡ Nem ㅡ rázza meg fejét azonnal, így fekete tincsei kissé összekócolódnak, ezért gyors mozdulattal túr közéjük, viszont cselekedete közben Jaemin titkon igenis megállapítja, hogy nagyon de nagyon helyes. ㅡ Nem zavartad meg a nyugalmat, mert te is azt árasztasz ㅡ mosolyodik el halványan.

ㅡ Hogyan áraszthatnék nyugalmat? ㅡ kérdez vissza hihetlenkedve a szőke hajú, s kissé fejét ingatja.

ㅡ Nos, erről fogalmam sincsen ㅡ mondja Jeno egyszerűen. ㅡ Melletted nyugodt vagyok, nem kell vitatkozni, nem kiabálsz velem, meg amúgy senkivel sem, és ezeket az is tetézni tudja, hogy elképesztően aranyos vagy. Nem hittem, hogy valaha lesz olyan, hogy nem egyedül üldögélek éjszaka, ám most, hogy itt vagy, egyáltalán nem bánom ㅡ mosolyogva vizslatja a mellette ülő zavart tekintetét, s egyszerűen nem akar máshova nézni, ám elméjébe egyre jobban beköltözik a különös kérdés, hogy vajon a neki mindez mit jelent. ㅡ És te hogy-hogy itt voltál a napokban és ma is?

ㅡ Jól érzem magam itt ㅡ mondja szívet megdobbantó mosollyal. ㅡ Igazából nem tudom, először csak kíváncsi voltam, majd itt kötöttem ki, aztán találkoztunk ㅡ magyarázza végig Jeno-ra nézve. ㅡ És úgy éreztem, hogy jó lenne újra és újra itt lenni kettesben ㅡ halkul el kissé a végére, mert nem akar olyat mondani, amivel esetleg átlépne egy határt, ami által Jeno-t - az egyetlen ember akivel itt igazándiból beszélt - eltaszítaná.

ㅡ Én is nagyon szeretek itt lenni veled kettesben ㅡ mondja Jeno szelíd ajakgörbületre húzva ajkait, hogy ezáltal Jaemin-t megnyugtassa afelől, hogy nem mondott semmi rosszat.

ㅡ Viszont ㅡ kezd bele a kisebb mosolyogva. ㅡ Értem én, hogy ez itt hangulatos, meg minden, de egyre hidegebb lesz és nem túl komfortos, szóval ha úgy gondolod, nálunk is lehetünk ㅡ jelenti ki kedvesen, amivel nem kicsit lepi meg Jeno-t.

ㅡ Nem akarok zavarni, és anyukád sem hiszem, hogy örülne ennek.

ㅡ Anyukám nagyon is szimpatizál veled ㅡ szökik ki halkabb kuncogás ajkai közül. ㅡ Szóval jöhetsz, amikor csak úgy tartja kedved.

ㅡ Köszönöm, Nana, ez nagyon sokat jelent! ㅡ néz szemeibe hálás mosollyal, majd hogy szavait alátámassza, bármiféle gondolkodás nélkül átöleli a mellette ülő, immár igencsak zavarban lévő fiút.