COMING HOME - ✓

- 12 ❁

─── ❁ ────────────

Meggondolatlan szavak
gyakorta szíveket törnek...

──────────── ❁ ───

Egy dallam szólal meg kora reggel, hogy jelezze; ébredezniük kell. Jeno kikapcsolja telefonja ébresztését gyorsan, hogy ő keltehethesse a karjai közt szunnyadó fiút, aki őt egy gyönyörű angyalra emlékezteti. Haját piszkálja, puszikkal halmozza el, nevét motyogja, s mindezeknek köszönhetően Jaemin szép lassan nyitogatni kezdi pilláit, majd halovány mosolyra húzza puha ajkait. A fekete hajú szíve nagyot dobban erre a nem mindennapian tökéletes látványra, emiatt pedig kénytelen megajándékozni a kisebbet egy igencsak aprócska szájrapuszival.

ㅡ Jó reggelt, Nana! ㅡ mosolyog rá, amint egy kicsikét elhúzódik, ám nem hagyja abba a még eléggé fáradt fiú folyamatos vizslatását.

ㅡ Máris reggel van? ㅡ érkezik a kérdés egy kicsikét rekedtes, ám éppen emiatt elképesztően aranyos hangon.

ㅡ Bizony, de aludj még vissza egy nagyon kicsit, én még elmegyek a holmijaimért ㅡ Jaemin arcára simítja csontos ujjait, s a selymes bőrt kezdi cirógatni.

ㅡ Nem, felkelek én is.

A szőke hajú felül az ágyon erőt véve magán, majd mosolyogva néznek össze. Még egy-egy puszit szinte már megszokásból ajándékoznak egymásnak, s csak azután kelnek fel, hogy összeszedjék magukat. Jaemin elsiet a fürdőbe, elrendezi magát, átöltözik, s Jeno is hasonlóan tesz, majd mikor elkészülnek, közösen indulnak el kifele, ám még előtte elköszönnek az édesanyától, aki marasztalná őket egy reggelire, de visszautasítják mondván, hogy sietniük kell.

Mikor kiérnek az utcára, Jeno megszokásból Jaemin keze után nyúl, s úgy teszik meg a lépéseket a fekete hajúhoz felé, aki valójában igenis retteg attól, hogy hogyan reagálnak majd a szülei, ám reméli, nem futnak végül össze. A korai órák miatt hideg van, s ugyan a pulcsit, melyet Jaemin kisajátított, most magára vette, ám még így is fázik kissé, s mintha a kisebb ezt érezné, közelebb bújik. Jeno ajkai mosolyra görbülnek, s meg is nyugszik valamelyest - tudja, hogy nincsen egyedül, ez az érzés pedig olyan új és olyan felemelő, hogy a negativitása alábbhagy, s kezdi meglátni a szép dolgokat, ám szíve mélyén úgy véli, Jaemin a leggyönyörűbb.

ㅡ Szüleimmel majd ne törődj, rendben? ㅡ fékeznek le a ház előtt, melyen Jaemin már kívülről is látja, hogy közel sem olyan otthonos, mint az, amelyiknek falai közt lakik, ám közben felfogja a másik szavait, ezért határozott bólintással felel.

Halkan mennek be, ám egymás kezét továbbra is fogják, így pedig Jeno könnyedén szobájába vezetheti a szőke hajút, aki szinte minden egyes négyzetmillimétert gondosan szemügyre vesz. A szobában a fekete hajú még inkább megnyugszik, ám mivel nem sok idejük van, nyomban pakolászni is kezd, s csak remélni tudja, hogy a számára igencsak különleges vendéget nem zavarja a rendetlenség.

ㅡ Nem igazán gondoltam, hogy jön bárki is, ezért nem éppen van most rend ㅡ mondja kínosan Jeno, mikor összeszedi holmijait.

ㅡ Ugyan, nem baj ㅡ ingatja a fejét Jaemin, ahogyan tovább nézelődik. ㅡ Tetszik igazából... ㅡ mondja, ám hallatszik, hogy folytatná még mondandóját, mégsem teszi, ezért Jeno kérdez rá.

ㅡ Csak?

ㅡ Nem is tudom ㅡ bizonytalanodik el a szőke hajú fiú hangja, ahogyan a másik szemeibe néz.

ㅡ Rideg? ㅡ Jeno ajkai keserű mosolyra húzódnak. ㅡ Otthontalan?

ㅡ Azt hiszem ㅡ biccent egy egészen aprót, ám nem firtatják tovább ezt a témát, hanem Jeno ismét megfogja a valamivel fiatalabb fiú kezét jelezvén, hogy indulhatnak, ezért hát így is tesznek.

Egészen gyorsan mennek végig a házon, s nem is futnak össze senkivel sem szerencséjükre. Jeno utálja ezt, már attól szinte rosszul van, ha egy pillanatra is az otthonának nevezett házba teszi lábait, egyszerűen nem szeret itt, szabadulni akar, talán már-már menekülni - megszabadulni ettől a nyomasztó emóciótól.

ㅡ Még jó, hogy nem kell sokáig jönnöm még ide ㅡ húzza el ajkait, amint kiérnek ismét a hűvös, szabad levegőre.

ㅡ Hogy-hogy? ㅡ csendül fel Jaemin angyali hangja őszinte érdeklődéssel, miközben ajkait mosolyra húzza, ugyanis szeretné, hogy Jeno boldog legyen.

ㅡ Minél messzebbre megyek innen, amint végzek az itteni tanulmányaimmal ㅡ mondja egészen tényszerűen, mire a szőke fiúnak szinte ajkaira fagy a mosoly, szíve pedig akkorát reccsen, hogy félő, az egész univerzum is meghallotta.