COMING HOME - ✓

- 15 ❁

─── ❁ ────────────

Túl későn gondolja át néha
az ember a már kimondott
szavait, melyeket nem tud
semmissé tenni...

──────────── ❁ ───

Jeno egész nap a szőke hajú fiú szavain gondolkozik.
Bele sem gondolt igazán abba, hogy ha messzi egyetemre megy majd, akkor maga mögött hagyja a személyt, akinek sikerült hevesebb dobogásra bírni éltető ketyegőjét. S mikor ez tudatosul benne, mérhetetlen fájdalmat érez - Jaemin kezdte megmutatni neki, hogy a dolgok igenis lehetnek rendben, hogy szebbé is válhat az élet.
Ám legfőképpen azt bizonyította be, hogy nem is feltétlen az számít, hogy hol van. Ezen a helyen úgy vélte, sosem lel boldogságra, mégis a bámulatos mosolyú angyal mellett minden nevetése őszinte örömből fakadt. Szíve nagyokat dobbant, s szinte fellélegzett, ahogyan a vállára nehezedő teher súlya tollpihéhez hasonlóvá vált - s most újra szinte a földbe döngöli.

Elhatározza, hogy ezt az egészet mindenképpen megbeszéli vele, rendes magyarázatot ad. Nem akarja, hogy a másik azt érezze, hogy neki nem jelent semmit, hogy ő nem szereti; Jeno ténylegesen beleszeretett Jaemin-be.
Gyakorta olyasféle érzés kapja el, hogy már nem is lenne képes létezni nélküle, s mindezt tudatni akarja a másikkal, aki mellett olyan igazán otthon érzi magát talán életében legelőször. S furcsa módom az sem számít, hogy hol vannak  egyszerűen minden elenyésző amellett, hogy kettesben legyenek. Nélküle a világ ismét szürkébe vált, s ridegség öleli körül; igényli Jaemin ölelését, mely színeket költöztet még a legborzadályosabb napokon is a világba.

Direkt hamarabb hagyja el a termet az utolsó óráján egy igencsak nevetséges indokkal, de a tanár nem igazán törődik ezzel, hanem csak int az ajtó felé, amin Jeno kiviharzik egyetlen aprócska minutum leforgása alatt. Az intézmény előtt ácsorogva várja, hogy a szőke megjelenjen, s átbeszélhessék, hogy mi ez az egész - elhatározta, hogy teljesen őszintén elmondja, hogyan érez. Tudatni szeretné Jaemin-nel, milyen gyorsan dobog a szíve a társaságában, s milyen új reményeket idézett elő, amelyekben a fekete hajú előtte sosem volt képes hinni.
Alig telik el néhány perc, a diáksereg igyekszik kifele, csak Jeno ácsorog ugyanott. Szemével kémleli a tömeget, amíg ki nem szúrja szíve választottját. Jaemin célirányosan, gyorsan lépked, emiatt pedig Jeno rohanásba kezd, hogy ne szalassza el az alkalmat. Egészen hamar beéri, majd hasonlóan, mint reggel, mellette kezd el sétálni, viszont most azonnal megszólal.

ㅡ Jaemin ㅡ kezd bele, s próbálja kiszűrni hangjából a bizonytalanságot ㅡ, beszélnünk kell.

ㅡ Szerintem nincsen miről beszélnünk, Jeno ㅡ néz rá a kisebb leplezhetetlenül fájdalmas tekintettel, s fejét ingatja. ㅡ Többé már nincs nekünk okunk arra, hogy beszéljünk.

ㅡ Félreértesz ㅡ kétségbeesetten próbálja menteni a menthetőt. ㅡ Én azt nem úgy gondoltam...

ㅡ Ezt nem lehet másképpen gondolni ㅡ csattan fel Jaemin. ㅡ És mégcsak félreérteni sem. Rohadtul nem jelentett neked semmit sem ez az egész, ha ilyen könnyedén lelépnél. Sőt, ha nem történik mindez, nem is szólsz? Neked ennyire nem számítok? Akkor mégis miért érted el, hogy megkedveljelek, hogy beléd szeressek? ㅡ próbálja elfojtani kikívánkozó könnyeit, miközben haragosan beszél. Csak mondja, ami az eszébe jut, amire gondol, mert tudja; már úgyis minden teljesen mindegy.

ㅡ Tessék? ㅡ megszólalni is alig bír a hirtelen információáradattól, melyből csak egyet ragad ki; Jaemin is igazán szereti őt.

ㅡ Felejts el! ㅡ ingatja fejét, ahogyan teljesen összetörten néz a fekete hajúra. ㅡ Csak felejts el, Jeno! ㅡ kezd el jobban sietni, hogy mihamarabb otthonában tartózkodhasson.

ㅡ De nem tudlak.

ㅡ Legalább ne nehezítsd meg! ㅡ rázza meg fejét Jaemin. ㅡ Ne játszadozz velem, kérlek! Ne akard, hogy ennél is jobban fájjon! Csak engedj el, és hagyd, hogy idővel minden semmissé legyen köztünk!

ㅡ Nem akarom, hogy bármi is semmissé legyen, Jaeminie ㅡ próbál lágy hangra váltani, hátha nagyobb sikerrel jár, s a másik meghallgatja.

ㅡ Ne! Ne csináld ezt! ㅡ telnek meg könnyekkel a valamivel fiatalabb fiú szembogarai. ㅡ Elérted, hogy szeresselek, sikerült. De kérlek, engedd, hadd feledjelek! Tudom, valószínűleg sosem járok sikerrel, de nem akarom, hogy ennél is kegyetlenebb legyen ez a helyzet.

ㅡ Nem akarom, hogy elfelejts! ㅡ próbál a szőke hajú fiú után sietni, aki szinte rohanni kezd hazafele.

ㅡ Ne tegyél jobban tönkre, könyörgöm! ㅡ zokog fel Jaemin, ám ekkor éppen már a kapu előtt állnak, s nem habozik; azonnal berohan otthonába, hogy Jeno-nak esélye se lehessen bármiféle feleletre.