COMING HOME - ✓

- 16 ❁

─── ❁ ────────────

Ismét egy éjszaka, de talán
helyreáll a világ rendje...

──────────── ❁ ───

Lassan már kettő hét is eltelt a beszélgetésük óta - Jaemin a másik fiú felé sem pillantott, Jeno pedig akárhányszor látta szívének választottját, nem ment oda hozzá, hiszen nem állt szándékában felzaklatni. A fekete hajú végtelenül tanácstalannak érzi magát, mert ugyan mindenképpen helyre szeretné hozni a dolgokat, egyelőre semmiféle ötlete sincsen a kivitelezésre.

Jaemin előtt minden egyértelmű volt; hajt a jobb jegyekért, hogy aztán mihamarabb, minél messzebb kerülhessen innen.

Most viszont jött a fiú az aranyos mosolyával és a kis szőke tincseivel, Jeno világa pedig a feje tetejére fordulva vett száznyolcvan fokos fordulatot, s úgy érzi, már nem kíván távozni erről a helyről, s ezt szeretné szívtolvajának tudtára adni.
El akarja mondani, hogy ő az egyedüli, aki maradásra készteti, aki mindent megváltoztat benne, aki a helyet, ahol világéletében utált lenni, most szépnek engedi láttatni. Szeretné bevallani érzéseit, s azt, hogy évek múltán mellette otthonra lelt itt. Mert Jaemin mellett valójában lehet bárhol, a fiú olyasféle kisugárzással rendelkezik, ami Jeno számára a boldogság, a szeretet és az otthon.

S most, hogy immár nem mindennapjainak szerves része a szőke, élete ismét fakulni kezdett, pedig nem túl régen vált színessé. Jeno cselekedni akar, elnyerni ismét a másik fiú bizalmát, de olyan nehéz újból megközelíteni. Fél, hogy egyetlen rosszul értelmezendő szava által minden félresiklik, attól pedig, hogy végérvényesen elveszíti, egyenesen retteg. Neki szüksége van rá, s igaz, sosem érzett még ilyet, mégis biztos abban, hogy maga mellett szeretné tudni az édes mosolyút akár egy egész életen át.

Esteledik immáron, s a táj szürkés színbe borul szépen lassan, ám még előtte az égboltozat alja a horizontnál a rózsaszín ezernyi árnyalatában tündököl szemet gyönyörködtetően. Mindez viszont Jeno-t egyetlen egy dologra készteti; menjen a házhoz.
Az elmúlt napokban újra és újra kijárt a romos, elhagyatott épülethez, ahol nem is volt előtte borzasztóan hosszú ideig. Jaemin leszoktatta erről a fura, meglehetősen egészségtelen szokásáról, ám már nem szolgál védelmezése céljából, ezért a fekete hajú úgy gondolja, nincs akadálya annak, hogy útnak eredjen.

Biztonság kedvéért a vastag pulóver felé kabátot is felvesz - megfázni nem kíván -, majd a bejáratnál a bakancsába bújtatja lábfejeit. Az utcára kilépve lépegetőit sorra váltogatja egymás előtt, s ugyan nem siet, mégis elég hamar ér el céljához a pislákoló utcai lámpák igencsak gyér fényében.

Még végignéz a környéken, mielőtt a szokásos helyre ülne, s egy cseppet sem törődik azzal, hogy ez minden bizonnyal mégis megfázással fog járni így, már a tél beköszöntekor. Gondterhelt sóhaj hagyja el puha ajkait, ahogyan arcát kezei közé temeti, s hosszas percekig ebben a pozícióban elmélkedik Jaemin-en, azon, hogy hogyan szerezze vissza, ám valamivel később zajt hall, mintha lenne ott valaki.

Felemeli fejét szép lassan, viszont szemei egyetlen, aprócska minutum allat kikerekednek; Jaemin áll a ház előtt. Látszik a fiún, hogy úgy gondolta - vagy remélte -, Jeno nem lesz itt, most pedig fogalma sincs, mitévő legyen. Őrlődik magában, ám a fekete hajú könyörgő tekintete oly' nagyon hívogatja, hogy legvégül meghozza a döntést, s szinte remegő lábakon indul a fiú felé, aki az ő szívét is hevesebb dobogásra készteti.