COMING HOME - ✓

- epilógus ❁

Immáron beköszöntött a nyár, a két fiú pedig továbbra is egy párt alkot, s elválaszthatatlanok - mégha akadtak is nehézségek, könnyedén legyőzték őket; számukra nem létezik olyan, hogy akadály. Az elmúlt időben megtanulták, milyen is a szerelem, hogyan lehet teljes odaadással szeretni, megérteni a másikat, és segíteni fejlődésében. Mindezek mellett kijelenthetik, hogy ezen a világvégén elhelyezkedő településen otthonra leltek, hiába szólt ellenük igazából minden. Jeno szülei nem sokat változtak, viszont valahogyan nem is igen bánja a dolgot a fiú - Jaemin ott van már neki, s minden rosszat képes semmissé tenni, no meg tudja, hogy szüleinek többé nem kell megfelelnie; párja mindig mutatni fogja, merre is van a helyes út. Az angyali mosollyal rendelkező fiatal pedig olyan boldog, mint még soha - élete teljessé vált, ennek pedig édesanyja olyan nagyon örül, hogy egyetlen egyszer sem tette szóvá, ha Jeno náluk tartózkodott, amire természetesen rengetegszer került sor.

Ugyanakkor az egyetem téma egyszer sem jött szóba, hiába végzősök mind a ketten. Pontosítva, Jaemin régebben megemlítette, hogy a közeli egyetemre adta be jelentkezését, ám rákérdezni nem mert, hogy párja végül mit döntött - titkon még mindig fél attól, hogy Jeno messzire utazik, s nem élvezheti ölelését minden egyes pillanatban, mint például most is. Éppen a fiatalabb fiú szobájában múlatják a perceket, s ezt kiváltképp élvezik is, mint minden egyes alkalommal. Egymást ölelik szorosan, egyszerűen minden másodperc a boldogság mámorában telik el, azonban ezúttal egy hatalmas kérdőjel lebeg kimondatlanul kettejük közt - tudják, ma már muszáj beszélniük.

ㅡ Felvettek az egyetemre ㅡ töri meg a közéjük beállt, hosszadalmas csendet Jeno, mire Jaemin hirtelen nem tud mit felelni. Nem képes feldolgozni ezt a hirtelen információt.

ㅡ Igen? ㅡ kérdez vissza halkan, s érzi, torkában jókora gombóc keletkezett. ㅡ Gratulálok! ㅡ szinte suttogja, viszont hangja nem sugall őszinteséget.

ㅡ Nem is érdekel, hova?

ㅡ Gondolom oda, ahova menni szerettél volna ㅡ még mindig halkan beszél, miközben el is húzódik kicsit. ㅡ De mondjuk te sem igen érdeklődsz...

ㅡ Anyukád elújságolta, hogy felvettek téged ㅡ csak azért is közelebb csúszik szerelméhez. ㅡ És szerintem most valami nagyon mást forgatsz az édes kis buksidban, mint ami a valóság.

ㅡ Nem tudom, miről beszélsz.

ㅡ Nem? Biztos nem? ㅡ kuncogva öleli magához Jaemin-t, aki már végképp nem tud mit kezdeni a kialakult helyzettel, s teljesen összezavarodik. ㅡ Miért hiszed azt, hogy itthagylak, ha megígértem, hogy nem teszem?

ㅡ Nem teszed? ㅡ lepődik meg rögtön, s jókora teher hull le válláról, ahogy immár készségesen simul az ölelésbe.

ㅡ Egy egyetemre fogunk járni, Nana ㅡ nevet fel halkan, majd lágy csókot hagy szerelme ajkain, aki meglepettségétől még viszonozni sem képes.

ㅡ Komolyan beszélsz?

ㅡ Legkomolyabban.

ㅡ Miért nem mondtad? ㅡ háborodik fel egyből a szőke. ㅡ Miért nem szóltál, hogy te is oda jelentkezel?

ㅡ Sosem kérdezted.

ㅡ Mert féltem ㅡ forgatja meg szemeit. ㅡ Tudom, hogy mondtad, hogy nem mész messze, de mint lehetőség, adott volt.

ㅡ El kéne hinned, amit a párod mond neked! ㅡ hagy apró puszit a puha húspárnákon. ㅡ Nem szép dolog a bizalmatlanság.

ㅡ Nem vagyok bizalmatlan, csak félek, hogy lesz olyan, mikor nem lehetsz mellettem.

ㅡ Nem ígérem, hogy nem lesz olyan, mert hozhat az élet bármit, de az biztos, hogy újra és újra haza fogunk találni egymáshoz ㅡ nyugtatja meg egyetlen szerelmét, miközben csillogó szemeibe néz, amikben szinte el is veszik azon nyomban.

ㅡ Megígéred?

ㅡ Megígérem.

[❁───❁ vége ❁───❁]