COMING HOME - ✓

- 13 ❁

─── ❁ ────────────

S leplezné fájdalmait, ám
mivel nem képes rá,
inkább menekül...

──────────── ❁ ───

Jaemin csak egy apró biccentésre képes csupán, hiszen úgy érzi, darabjaira hullik minden - megint. Amit eddig biztosnak vélt, már nem a támasza, s a tudat, hogy újból egyedül marad, Jeno majd nem lesz mellette, kegyetlenül fáj neki. Tisztában van azzal, hogy nem szabadott volna senkit sem megkedvelnie ilyen hamar, de egész egyszerűen nem tud máshogyan tenni, mert ezt nem befolyásolhatja. Ezt a szíve döntötte el - Jeno hevesebb dobogásra késztette.

S ugyan egyszer sem mondták ki, de szinte egyértelművé vált, hogy kettejük közt nem csupán barátság van, azonban most, hogy Jaemin úgy véli, Jeno burkoltan közölte, hogy könnyedén itthagyná, egy világ dőlt össze a fiatalabban - minden, amiben biztos volt, semmissé vált.
Egyszerűen mintha minden megváltozna és bizonytalan lenne, de azt mégis tudja, hogy el kellene felednie a fekete hajút, amíg még nem késő; amíg nem tud okozni olyan fájdalmat, amit tán' ki sem bírna - hiszen a szőke hajú elképesztően ragaszkodó, s nem képes elengedni személyeket, akiket szeret. Ő pedig egyre biztosabbá vált afelől, hogy ténylegesen szereti Jeno-t, most mégis legszívesebben törölné ezt az érzést - nem akar szenvedni majd a végtelen hiányában.

Nem akar a viszonzatlanság által keltett kételyben fuldokolni, mely erősen szorul nyaka köré - nem akar rettegni attól, hogy ha elveszíti, egy darabot is elvisz belőle magával, nem akar ismét összezuhanni, nem akar egyedül maradni.
Ki nem állhatja a magányt, fél tőle, s mivel erre ismét nem kis esély van, egyre inkább érzi magát rosszul. Fáj neki, kegyetlenül mardossa csupán a gondolat is - menekülni akar.

Hamarosan megérkeznek az iskola épületéhez, ahol Jeno elengedi a kezét - a kisebb fejében megfordul, hogy talán örökre. Ezúttal nem öleli meg a fekete hajút, hanem szó nélkül fordult meg, majd indul el a terem irányába, ahol első órája lesz, ám a szívében keletkezett fájdalom olyannyira leköti figyelmét, hogy nem képes koncentrálni egész nap.

A tanítás után direkt nem vár egy pillanatot sem, hanem gyorsan váltogatja lábait otthona irányába - szeretne végre egyedül lenni. Át akarja gondolni a dolgokat, rájönni, hogyan engedje el Jeno-t, mit tegyen, hogy ne fájjon ez az egész ennyire.
Mikor a kapu elé ér, lelassít, ám mégis gyorsan megy be, majd ugyanígy tesz a ház ajtajánál is, viszont ekkor már sós könnyei átszelik gyönyörű arcát, melyhez a mosoly ezerszer jobban passzol. Édesanyjának sebtében intéz csak egy gyors köszönést, s rohan is szobájába, ahol már szabadjára engedheti érzéseit; zokogva borul ágyára, melyet éjjel még azzal az illetővel osztott meg, akit úgy kedvelt meg, hogy tulajdonképpen sosem szabadott volna.

Mindeközben Jeno majdnem egy órát vár az iskola bejáratánál, hátha jön Jaemin, azonban kénytelen lesz belátni, hogy a kisebb bizony egyedül ment haza. Csalódott, ez tény, de reméli azért, hogy minden rendben van vele. Már reggel is furcsa volt; szótlan, na meg szokatlanul távolságtartó. A fekete tincseket birtokló igényli a másik fiú közvetlenségét, látni akarja édes mosolyát, nevetésre akarja késztetni, megízlelni puha ajkait, szorosan átölelni, majd soha el nem engedni.

Reméli, holnap reggel majd megbeszélhetik ezt, tisztázhatnak mindent, olyanok lesznek, mint amilyenek eddig; foghatja a kezét, maga mellett tudhatja, megoszthatja gondolatait, bókolhat, élvezheti, hogy miatta jön zavarba a szőke - mindezek már napjaiknak szerves részévé váltak, s Jeno nem hajlandó megválni tőlük.
Ma is Jaemin-nel társalogva szeretne hazamenni, s aprócska puszikkal hinteni be orcáját - talán direkt lassan sétálnának, hogy többet legyenek együtt, talán be is menne gyorsan köszönni, talán tovább maradna mégis, talán összebújnának, talán csókban összeforrnának, s talán a tökéletesség felemelő érzete repítené őket a fellegekig.

Azonban Jeno gondolatai nem válnak valósággá; egyedül lépked az úton, majd rideg ház falai közé, ahonnan szabadulna, de szobájába érve mégis minduntalan reméli a jobb reggelt.

S a reggel eljön, de jobb nem lesz; mindhiába várakozik Jaemin-re az otthonos ház előtt, percek múltán megjelenik a fiú édesanyja, s közli, hogy ő már elindult egyedül.