COMING HOME - ✓

- 07 ❁

─── ❁ ────────────

Ahogyan telik az idő, mintha
ők is jobban ragaszkodnának
egymáshoz, még ha nem is
mondják ki...

──────────── ❁ ───

A következő nap reggelén Jeno ismét valamelyest kipihenten ébred. Ugyan egészen sokáig voltak a háznál, mégis hamarabb ért haza, mint egyébként szokott, így egyre több alvásra tud sort keríteni - azt reméli egyedül, hogy ennyi az arany árnyalatot birtokló hajrengeteggel rendelkező fiúnak is elegendő, s nem kialvatlan miatta.
Gyorsan megissza reggeli kávéját, majd hirtelen kiválasztott ruháit magára ölti, végül pedig a fürdőbe megy, s el is készül. Még a hátizsákot magához veszi, hogy azzal együtt az előszobába menjen, ott belebújik cipőibe, magára kap egy farmerkabátot, majdan pedig, mikor maximálisan késznek ítéli magát, köszönés nélkül lépi át a küszöböt, s indul útnak.

Reméli, Jaemin még otthon tartózkodik, s ezen a reggelen is mehetnek együtt az iskola egészen régi, robusztus épülete felé. A takaros ház előtt lefékez, s hezitál, hogy becsengessen-e, ám végül megemberelve magát nyomja meg a kis gombot, s alig telik el néhány pillanat, a szőke fiú ki is nyitja az ajtót, majd meglepetten néz Jeno-ra, noha tudta már a csengő hallatakor, hogy csakis ő lehet a érkező.

ㅡ Jó reggelt, Nana! ㅡ szólal meg elsőként Jeno, aki mosolyogva nézi a fiú kissé fáradt ábrázatát; kusza tincseit, bő pólóját, ami valószínűleg még a pizsamája rajta. ㅡ Zavarok?

ㅡ Jó reggelt neked is! ㅡ köszön még eléggé reggeli hangon, vagyis minimálisan artikulálatlanul és rekedtesen, ám közben elindult a kapu irányába. ㅡ Dehogy zavarsz, gyere csak be, én gyorsan összekészülődök.

Jeno bólint feleletképpen, majd követi befele az angyali személyt, aki a szobájába indul, ám útjuk közben megjelenik az édesanya is, aki széles mosollyal üdvözli a vendéget, s természetesen a sötét tincsekkel megáldott fiú azonnal viszonozza ezt a lehető legilledelmesebben. Miközben tovább sétálnak, Jeno kissé körül is néz, látja a már most kipakolt fényképeket, a megmaradt néhány dobozt, amik a költözés miatt vannak még itt, a nyugalmat sugárzó színeket, s megállapítja, hogy az ő lakhelye mennyivel ridegebb. Hamarosan belépnek a szobába, melynek láttán nem tud nem elmosolyosni; pontosan így képzelte el. Különböző, viszonylag élénk színekben pompázik minden kis része, ám mégis nyugodt és letisztult hatást kelt az egész összessege, s ez teljesen magával ragadja - olyan, mintha még egy kisebb darabot ismerhetne meg ezáltal Jaemin-ből, s az az igazság, hogy ez csakis arra készteti, hogy ne hagyja ezt abba: szeretné, hogy a fiú megossza gondolatait, kitárja elméjét, s egy nyitott könyv legyen előtte.

ㅡ Mindjárt jövök, várj meg itt, érezd magad otthon, meg ilyenek ㅡ motyogja Jaemin sebtében, majd előszed magának ruhákat, s azokkal viharzik a fürdőbe, ahol mosolyogva öltözik át és készül el teljesen. Valójában nagyon örül, hogy így indíthatja a reggelt, élvezi Jeno társaságát, ezért siet is vissza a szobába, ahol a gondolataiban is állandóan jelen lévő fiú az ágyán ücsörög.

ㅡ Gyors voltál ㅡ mosolyodik el a fekete hajú, majd fel is kel, hogy közelebb lépjen az igazán aranyos vonások birtokosához ㅡ Indulhatunk is?

ㅡ Igen ㅡ bólogat Jaemin, ahogyan egy vastagabb pulcsit kap magára, majd a táskáját is hátára veszi. ㅡ Vagyis nem ㅡ mondja hirtelen, s széles mosolyra húzza ajkait, amit a vele szemben álló őszinte csodálattal figyel.

ㅡ Miért nem?

ㅡ Mert ma még nem öleltél meg ㅡ jelenti ki egyszerűen a kisebb, mire a másik szíve nagyobbat dobban, ám nem rest cselekedni; egyből magához húzza a vékonyka testet, s köré fonja karjait.

Talán percek is eltelnel az ölelésük közben, ám egyszerűen túl jó most ez az egész, s a legkevésbé sem akarnak véget vetni neki, azonban mégis félbeszakítja őket kettő kopogás, majd az ajtó másik oldaláról érkezi, kedves, női hang.

ㅡ Indulnotok kellene, mert el fogtok késni!

Természetesen nyomban észbe is kapnak, elengedik egymást, hogy gyorsan elköszönjenek az édesanyától, majd induljanak is az iskolába. Jeno ezúttal ismét kérdőjelek közé zuhan; nem tudja, hol van a határ, amit nem kellene átlépnie, ám megkockáztatja annak feszegetésért, így félénken nyúl út közben Jaemin kezéért, akire ugyan leplezhetetlen zavar száll, mégsem bánja egyetlen pillanatra sem.
Mind a ketten tudják, hogy valami elindult közöttük, ez pedig tényleg hihetetlen, talán még lehetetlennek is gondolandó, ám mégis ez van; ugyan nem vallják be, de gyengéd érzéseket kezdenek el táplálni a másik iránt, mely egyre erősödik, ahogyan jobban megismerik egymást.
Mintha egy csoda lenne az, hogy ők találkoztak, s ilyen hamar tudnak így viszonyulni egymáshoz, azonban nem gondolják véletlennek; ez nem lehet puszta véletlen, úgy érzik, ennek kötelező jelleggel kell így lennie, mintha ez lenne elrendeltetve a sorsuk által.

ㅡ Van terved délutánra? ㅡ töri meg a rájuk ereszkedett, nyugalmas csendet Jaemin angyalian csengő hangján.

ㅡ Nem, nem igazán ㅡ ingatja fejét a fekete tincsek birtokosa, miközben egyre inkább reméli, hogy együtt tölthetik az iskola után megmaradt idejüket.

ㅡ Akkor átjöhetnél, ha gondolod ㅡ fordítja fejét a mellette sétáló irányába, aki nem tudja letörölni arcáról a boldog mosolyt.

ㅡ Nagyon szívesen megyek. Szeretném veled tölteni a délutánt ㅡ vallja be, ahogyan Jaemin arcaira szökő pírt csodálja szüntelen.